3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Köztudott, hogy a koronavírus-járvány következtében az elmúlt napokban bezártak a színházak, elmaradnak az előadások, fellépések. Kíváncsiak voltunk, hogy a színházaknak van-e elképzelése arról, hogy hogyan, miből fizetik a művészeiket.

A színészek, színházi dolgozók azok, akik talán a leghamarabb megérzik a járvány miatt kialakult helyzet hatását.

Egy, a budapesti Katona József színházban dolgozó színész szerint még nem kaptak tájékoztatást a hogyan továbbról, hogy kapnak-e fizetést továbbra is, hogy mi lesz a munkaszerződésekkel.

Az Örkény színház gazdasági igazgatója kérdésünkre ezt válaszolta:

„Az előadóművészeti szféra leállása sokakat igazán súlyosan érint. Generációk óta nem volt példa ilyesmire, ezért mindenki most értelmezi a helyzetet. Az Örkény István színházban a munkaviszonyban foglalkoztatottak - jelen állás szerint - kapják az alapfizetésüket, így ők anyagilag kevésbé érzik a megváltozott körülményeket. A megbízási jogviszonyban, darabszerződéssel foglalkoztatott társulati tagjainkat kompenzáljuk, de annak módját- figyelembe véve jogszabályi lehetőségeinket - most dolgozzuk ki.A #nevaltsvisszajegyet mozgalom a szolidaritás szép jele, valóban sokat segíthet az előadóművészeti szférán, de fontos tudni, hogy azokat is nagyra becsüljük, akiknek anyagi okból vissza kell váltania a jegyét. Ennek hatása egyébként még nem látható, mert a jegyvisszaváltás az egészségügyi vészhelyzet feloldásáig szünetel, a közönségszervezés és a jegypénztár zárva tart.”

#neváltsvisszajegyet hastaggel mozgalom indult a Facebook-on, hogy a járványveszély miatt meg nem tartott előadások jegyeit ne váltsák vissza, ezzel segítve az előadóművészeket. Kíváncsiak voltunk, hogy van-e ennek értelme.

Telefonos megkeresésünkre a Ticket Expressz semmilyen információt nem volt hajlandó adni. Azt szerettük volna megtudni, hogy a vissza nem váltott jegyek ára eljut-e a művészekhez.

A Jegymester Kft. úgy informált bennünket, hogy ők viszonteladóként a helyszínekkel állnak szerződésben. Hozzájuk az a kérés érkezett, hogy ne váltsák vissza a jegyeket, mert azok érvényesek lesznek egy későbbi időpontban. Amikor lesznek új dátumok, akkor természetesen lesz mód a jegyek visszaváltására is.

Az állandó szerződéssel nem rendelkező, a koronavírus miatti színház bezárásokkal nehéz helyzetbe került művészeknek nyújt segítséget a most induló Színházi Szolidaritási Alap, melynek alapítói Schell Judit és Kálomista Gábor. Az alap célja, hogy azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel, az elkövetkezendő nehéz időszakra az alap a lehetőségeihez képest támogatást nyújtson. A Thália Színház vezetősége úgy döntött, hogy ezt az alapot 15 millió forinttal támogatja. Várják azon intézmények, magánszemélyek jelentkezését, akik a célokkal egyetértve támogatni kívánják a kezdeményezést.

Pillanatnyilag ez a helyzet. Vannak színházak, ahol alapdöntések már születtek, máshol még tanakodnak.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Tőkét von be a Polgár Judit módszerére épülő sakk-applikáció
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 17:22
A Polgár Judit Sakkpalota módszerére épülő Sakkpalota App — nemzetközi nevén JuPo World — egy éve indult el, és máris szép sikereket ért el a 4–10 éves gyermekek és szüleik körében.
Kultúra Ezért nem lesz ott Spanyolország az Eurovíziós Dalfesztiválon – megszólalt a kormányfő
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 19:49
Izraelt ki kellett volna zárni az Eurovíziós Dalfesztiválról a spanyol kormányfő, Pedro Sánchez szerint. Arról beszélt, nem maradhatnak közömbösek azzal szemben, ami Gázában és Libanonban történik.
Kultúra Képek, szobrok: ilyen alkotások díszítették a Karmelitát és Rogán Antal minisztériumát
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 15:26
97 műkincs a Karmelitában, 8 Rogán Antaléknál. 
Kultúra Filmturizmus Magyarországon – járt már a Tony Curtis kávézóban?
Elek Lenke | 2026. május 7. 10:14
Új turisztikai műfaj született a XX. században, hogy aztán a XXI. századra, a tévé és az internet, a közösségi média és a streaming hatására kiteljesedjen. Ez a filmturizmus. Mi magyarok kevéssé használjuk ki ennek a lehetőségeit, pedig nem túlzás azt mondani, hogy Hollywoodot Magyarországon született, illetve magyar származású producerek és színészek tették naggyá.
Kultúra Szobrot kapott a budapesti fine dinning étterem
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 16:28
Ünnepélyes keretek között avatták fel az Epicurean fine dining étterem előtt Szőke Gábor Miklós legújabb alkotását, a klasszikus görög Niké alakját kortárs formanyelven újragondoló szobrot.
Kultúra Jöhet a kötelező női génvizsgálat az olimpiákra
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 17:01
Csak biológiailag női sportolók indulhatnak a játékok női versenyein, akiket génszűréssel határoznak meg.
Kultúra Oscar: Tarr Bélát megidézték, de Sean Penn távol maradt
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 06:29
Ukrajna és Palesztina is napirenden volt, ha közvetve is.
Kultúra Húszmilliárd forintnyi összegbe kerül az Oscar-gála, de így is megéri
Vámosi Ágoston | 2026. március 15. 06:04
Egyre kevesebben nézik az Oscar-díjátadó közvetítését, de a rendezés továbbra is nyereséges: Los Angeles és környéke 134 millió dollárt keres évente a rendezvénnyel. A kizárólagos közvetítési jogért elképesztő összeget fizetett az amerikai ABC, de néhány év múlva már a YouTube-on lehet nézni a filmipar fő eseményét. Azt is megnéztük, hogyan alakultak tavaly a szórakoztatóipari részvények a díjátadó körül, és a fogadóirodák idén kit tartanak a legesélyesebbnek a legjobb színész címére.
Kultúra A világörökséget sem kímélik az izraeli és amerikai légicsapások Iránban
Bózsó Péter | 2026. március 12. 18:59
Az UNESCO szerdán aggodalmát fejezte ki az iráni világörökségi helyszínek sorsa iránt, miután találatok érték többek között a teheráni Golesztán-palotát és egy történelmi mecsetet Iszfahánban. Olyan helyek károsodnak vagy pusztulhatnak el, amelyek mindeddig túlélték a történelem minden viharát.
Kultúra Putyin az iskolában és lázadó izlandi nők – ezek a filmek taroltak a budapesti dokumentumfilm-fesztiválon
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 11:28
Az esemény nézőrekordot döntött.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG