3p
Májusi, viszonylag szerény emelkedése is hároméves csúcsára vitte a GKI konjunktúraindexét.

A GKI által végzett felmérés szerint az emelkedés elsősorban a szolgáltató cégeknek köszönhető: májusi kirobbanó optimizmusuk tizennyolc éve nem látott szintre repítette bizalmi indexüket. Eközben az ipari várakozások kissé, a kereskedelmiek jelentősen romlottak, míg az építőipariak alig, a fogyasztóiak pedig csak hibahatáron belül javultak.

Ipar - építőipar - kereskedelem - szolgáltató szektor: ki mennyire optimista?

Májusban két és fél éves csúcsára került az üzleti bizalmi index. Ezen belül azonban az ipari bizalmi index áprilishoz képest kissé gyengült.

Az építőipari bizalmi index kissé emelkedett, de nem érte el márciusi, akkor tizenkilenc éves csúcspontját.

A kereskedelmi bizalmi index április után májusban érezhetően esett, de ezzel együtt is bennmaradt az elmúlt három évet jellemző viszonylag keskeny sávban, igaz, ennek az alsó harmadában. Jelenleg ez a legkevésbé optimista ágazat.

A szolgáltatói bizalmi index májusban óriásit ugrott, tizennyolc éves csúcsára került. Az általános üzletmenet megítélése valamivel, a várható forgalomé sokkal kedvezőbb lett. Ugyanakkor az elmúlt időszak forgalmáról alkotott vélemény rosszabbá vált.

A munkanélküliségtől és az áremelkedéstől is jobban félünk

A foglalkoztatási szándék az iparban és a kereskedelemben gyengült, az építőiparban kissé, a szolgáltató cégek körében jelentősebben erősödött. Kissé nőtt a lakosság munkanélküliségtől való félelme.

Az áremelési szándék az iparban és az építőiparban érdemben nem változott, az előbbinél (főleg az exportorientált ágazatokban) minimálisan erősödött, az utóbbinál gyengült. A kereskedelmi és szolgáltató cégek körében egy hónap alatt érezhetően csökkent az áremelést tervezők aránya, a fogyasztók inflációs várakozása viszont erősödött.

A magyar gazdaság kilátásairól alkotott vélemény az építőiparban az áprilisinál sokkal kedvezőbb lett, a kereskedelemben - háromhavi romlás után -, valamint a szolgáltató cégek körében valamicskét javult, az iparban és a lakosság körében viszont romlott.

Nagyobb az esélye, hogy drága dolgokat veszünk

A GKI fogyasztói bizalmi index májusban az áprilisi csökkenést követően hibahatáron belül emelkedett (gyakorlatilag stagnált). A fogyasztók saját pénzügyi helyzetük következő egy évét, valamint a következő egy évben várható megtakarítási képességüket kissé jobbnak érezték, mint áprilisban. A nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét ugyancsak javulónak minősítették.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG