3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Magyarország devizakitettsége ugyan sokat javult az elmúlt években, a központi költségvetés még mindig rendelkezik devizaadóssággal. A forint árfolyamának kilengései így a magyar államot érinthetik némiképp kellemetlenül. 

Az idei évben a forint árfolyama gyengülő pályára állt, a folyamat az elmúlt néhány hétben felgyorsult, melynek eredményeként új történelmi mélypontot ért el a hazai fizetőeszköz. Volt olyan időszak, amikor egy euróért 370 forintot is fizetni kellett, miközben 2019 utolsó napján még "csak" 330,52 forinton jegyezték a devizát. 

A mélypont óta ugyan korrigált a jegyzés és március végén 359,09 forintot ért egy euró, az első negyedév során 8,6 százalékkal értékelődött le a magyar fizetőeszköz. A magyar gazdaság és szereplői azonban ma már kevésbé kitettek az árfolyam-változásoknak, mint jó pár évvel ezelőtt voltak. A lakosság devizakitettsége már megszűnt, és a magyar állam is igyekezett leépíteni az elmúlt években a devizahitelek állományát. Ugyan a devizaadósság állománya a központi költségvetés teljes adósságán belül csupán 15,7 százalék, a forint idei gyengülése jelentős veszteséget eredményezett a költségvetésnek.

A legfrissebb, március végi állapotra vonatkozó adatok szerint 4786 milliárd forintnyi devizában denominált adóssággal rendelkezett a központi költségvetés. Ez a tavaly év végi állapothoz képest 335 milliárd forinttal alacsonyabb köszönhetően annak, hogy a forint gyengülése miatt elkönyvelt veszteséggel szemben 746,8 milliárdnyi törlesztés is történt. 

A Pénzügyminisztérium által kiadott friss tájékoztató szerint 

"a forint árfolyamának elmúlt év végéhez képest bekövetkezett gyengülése az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét 396,9 milliárd forinttal növelte."

Egyszerűbben fogalmazva az árfolyam gyengülésén közel 400 milliárd forintot bukott a központi költségvetés. 

A teljes központi adósságállományra a forint jegyzésének változása mellett más tényezők is hatottak: 

  • a nettó forintkibocsátás 917,9 milliárd forinttal növelte az adósságot. Ez elsősorban a költségvetés első negyedéves hiányát és részben a lejáró devizaadósságot finanszírozta. 
  • a nettó devizatörlesztés 739 milliárddal csökkentette a központi költségvetés adósságát, 
  • végül a deviza-keresztárfolyamok változása és egyéb tényezők miatt bekövetkezett mark-to-market betétállományok növekedése 122 milliárddal növelte az állományt. 

Így március végén a központi költségvetés bruttó, nem konszolidált adóssága 30 386,8 milliárd forintot tett ki, ami a tavaly év végi állapotnál 704 milliárddal több.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:51
Erről is döntöttek a kormányülésen.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: megerősítik a magyar részvételt a boszniai békefenntartó műveletben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:34
A kormányszóvivő szavai szerint a Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető biztonsági érdeke.
Makro / Külgazdaság Idővel végérvényesen megszüntetné a kormány az SZTFH-t
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:13
A koncessziós hatásköreit azonban már most elveszik.
Makro / Külgazdaság Az Otthon Start-projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG