3p
Egyelőre senki sem vállalta magára a hackertámadást, amellyel a kormány rendszereit terhelték túl.

Mostanáig semmilyen ország vagy szervezet nem vállalta magára a kormányzati informatikai hálózat elleni hétvégi, úgynevezett elosztott túlterheléses támadást, amellyel több kormányzati honlapot tettek részlegesen vagy teljesen elérhetetlenné - közölte a Belügyminisztérium (BM) szerdán.

Mindenki, egyszerre

A tárca azt írta: a hétvégén több hullámban - április elsején 16 és 18 óra között, valamint 22 és 24 óra között, továbbá április 2-án 11 és 13 óra között - jelentős mértékű túlterheléses támadás tette időszakosan elérhetetlenné a kormányzati rendszerek egyes nyilvánosan elérhető szolgáltatásait. A fő célpontok igazolhatóan a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal honlapja (kih.gov.hu), a kormany.hu és a Külgazdasági és Külügyminisztérium publikus szolgáltatásai voltak - közölte a BM.

A támadók az úgynevezett elosztott szolgáltatásmegtagadási támadás (DDoS - Distributed Denial of Service) módszerét alkalmazták. Ezt a támadók a célpontszerverek leterhelésével érhetik el olyan módon, hogy annyi adatot továbbítanak a támadott szerver felé, hogy az a valós kérésekre már nem képes válaszolni.

Fogalmuk sincs, kik lehettek

A BM közleményében kiemelte: az ilyen támadások során a támadó nem fér hozzá érzékeny információkhoz, ugyanakkor a szolgáltatások elérhetetlenné tételével jelentős társadalmi és anyagi kár okozására képes, ezért jelentős fenyegetést jelent többek között az elektronikus közszolgáltatások számára is.

A tárca szerint a mostani támadás összetettségét és komplexitását jellemzi, hogy a támadások során felhasznált számítógépek valós címeit rejtették, több DDoS támadásfajtát kombináltak, valamint a támadás erősségét - szükség szerint, annak hatását figyelve - növelték. Az elkövetők hamisított IP-címeket használtak fel, ami miatt a támadók, vagy akár a támadás céljából felhasznált számítógépek nem vagy nehezen azonosíthatóak.

A kiesett szolgáltatások elérhetőségének helyreállítása, az eset kivizsgálása és a hasonló esetek hatásának mérsékléséhez szükséges intézkedések végrehajtása jelenleg is tart. A támadás körülményeinek pontos megállapításához szükséges vizsgálatokat, a támadások nyomainak elemzését a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) szakemberei jelenleg is folytatják, a NISZ Zrt. a szolgáltatások elérhetőségét biztosítja - fejtette ki a BM közleményében.

Az esetről szerda délelőtt kezdődött zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG