3p

A brit kormány várhatóan szerdán megkapja a vizsgálati jelentést azokról a Downing Street-i partikról, amelyeket a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt szigorú korlátozások idején tartottak, nem egyszer Boris Johnson miniszterelnök részvételével.

A vizsgálatot Sue Gray, a brit közigazgatási szolgálat magas beosztású tisztviselője irányította. A vizsgálati jelentés tartalmát a kormány valószínűleg hamarosan - nem kizárt, hogy már szerdán - nyilvánosságra hozza.

A Gray-vizsgálatról azonban már január végén megjelent egy előzetes, 12 oldalas összefoglaló, amely egyebek mellett megállapította, hogy a kérdéses rendezvények legalább egy része súlyos mértékben megsértette a kormány meghatározó posztjain dolgozóktól elvárt magas szintű normákat, valamint azokat a korlátozásokat is, amelyekhez az adott időszakokban a brit lakosságnak tartania kellett magát.

A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult. Az ügyben lezajlott egy külön rendőrségi vizsgálat is, amelynek eredményeként a Scotland Yard összesen 126 pénzbírságot rótt ki 83 kormánytisztviselőre és hozzátartozóra, köztük a miniszterelnök feleségére, Carrie Johnsonra és Rishi Sunak pénzügyminiszterre. Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő miniszterelnök, akit törvénysértés miatt hatósági szankcióval sújtottak.

Szorongatják a miniszterelnököt. Fotó: MTI/AP/Matt Dunham
Szorongatják a miniszterelnököt. Fotó: MTI/AP/Matt Dunham

E vizsgálatok és büntetések előzményeként az év elején kiderült, hogy a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, társasági összejövetelt is tartottak, nem egyszer Boris Johnson részvételével. A kormányfő többször is hivatalosan elnézést kért, azonban számos alkalommal jelezte azt is, hogy nem kíván távozni tisztségéből, jóllehet ezt az ellenzék mellett a Johnson vezette Konzervatív Párt soraiból is sokan követelik.

Az ügyben mindazonáltal várható egy parlamenti szakbizottsági vizsgálat is annak megállapítására, hogy Boris Johnson félrevezette-e az alsóházi képviselőket a zárlatok idején tartott, a rendőrség által törvénysértőnek minősített összejövetelek ügyében, amelyekről többször is kijelentette, hogy vagy nem történtek meg, vagy nem sértették meg az akkor érvényben volt korlátozásokat. A brit kormány által kidolgozott magatartási szabályok egyértelműen elvárják minden olyan kormánytag lemondását, akiről bebizonyosodik, hogy bármilyen ügyben tudatosan félrevezette a parlamentet. (MTI)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG