2p
A nyugdíjasok után újabb körrel enyhítenék a munkaerőhiányt.
MTI Fotó: Németh György

Vannak még tartalékok a hazai foglalkoztatás bővítésére - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az M1-en.

Az államtitkár szerint korábban úgy vélték, hogy a foglalkoztatás növelésére nincsenek tartalékok a közfoglalkoztatásban, a legutóbbi elemzések szerint egy hónap alatt több mint ötezer ember került át a közfoglalkoztatásból a versenyszférába, főként az építőiparba és a mezőgazdaságba.

Szeretnek dolgozni a nyugdíjasok

Bodó szerint a nyugdíjasok körében is nagy az érdeklődés az újbóli munkába állásra, a mostani szabályok alapján a vállalkozások kedvező feltételek mellett tudják foglalkoztatni a nyugdíjasokat, akiknek korábbi munkatapasztalatai esetenként nélkülözhetetlenek.

Tízből nyolc nyugdíjasnak esze ágában sincs dolgozni - de így is vannak félmillióan, akik dolgoznának

Egy nemrég készült felmérés szerint a nyugdíjasok 80 százaléka egyáltalán nem vállalna el semmilyen kiegészítő jövedelemszerző tevékenységet. 11 százalékuk részmunkaidős állásban helyezkedne el szívesen, 5 százalékuk kötetlen munkaidőben, 2 százalékuk távmunkában, s mindössze 2 százalékuk tudná elképzelni magát teljes munkaidőben. Más oldalról viszont mintegy félmillió nyugdíjas valamilyen formában törekszik a munkavállalásra, ebből negyedmillió részmunkaidőben, 50 ezer teljes munkaidőben.

Tartalékok a határnál

A munkaerőhiány orvoslására további munkaerő-tartalékot jelenthetnek a határ menti területek magyar közösségei is.

Bodó Sándor kiemelte: a mostani munkaerőhiány miatt az a helyzet állt elő az ősszel kezdődő bértárgyalások előtt, hogy a munkavállalók és a munkáltatók is jelezték, szükséges a bérek további emelése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG