2p
A piaci várakozástól kissé elmaradt márciusban az Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívüli szektorokban létrejött új munkahelyek száma - derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium pénteken közzétett jelentéséből.

Egy rossz, egy jó

A növekmény 192 ezer a februári - felülvizsgált - 197 ezer után. A piac 200 ezres gyarapodásra számított. A munkanélküliségi ráta változatlanul 6,7 százalék. Az elemzők azt várták, hogy ismét 6,6 százalékra csökken.

Pozitívum, hogy márciusban kizárólag a magánszektorban jöttek létre új munkahelyek, ezzel a nem kormányzati alkalmazásban állók száma 116,09 millióval új rekordot ért el. Az előző rekord 115,98 millió volt 2008 januárja óta.

Ugyanakkor 7,4 millióan vannak azok az Egyesült Államokban, akik részmunkaidőben dolgoznak, holott teljes munkaidőben szeretnének. Ez 225 ezres növekmény februárhoz képest.

Még beteg a munkaerőpiac

Janet Yellen, az amerikai jegybankrendszer (Fed) elnöke is utalt rá a múlt héten, hogy amíg ilyen magas a kényszerből részmunkaidőben dolgozók száma, addig nem lehet egészséges munkaerőpiacról beszélni.

Az adatok összességében azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság téli lassulása csak átmeneti volt. Ezzel együtt is idén eddig havi 178 ezer a mezőgazdaságon kívüli szektorokban újonnan létesült munkahelyek számának átlaga. Tavaly havi 194 ezer volt.

Azoknak a munkaképes korú amerikaiaknak az aránya, akik dolgoznak vagy aktívan munkát keresnek, márciusban 63,2 százalék volt az előző havi 63 százalék után.

A munkanélküliség fogalmának szélesebb értelmezésén alapuló, úgynevezett U6-os mutató visszaállt 12,7 százalékra. Februárban 12,6 százalék volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG