3p
David Cameron brit miniszterelnök megrázó erejű beszédre készül. Elemzők szerint akár meg is fenyegetheti az EU-t, ha nem tárgyalják újra a Cameron által kért reformokat. A Brexit most sokkal biztosabbank tűnik, mint korábban.
David Cameron korábban a választásokon.(MTI/EPA)

Egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint David Cameron brit miniszterelnök "drámai" hangvételű figyelmeztetést intéz a jövő héten az Európai Unióhoz arról, hogy a brit kormány "újragondolhatja" Nagy-Britannia EU-tagságát, ha Brüsszel és a tagállamok nem támogatják London reformigényeit.

Vagy az lesz, amit akarnak, vagy angolosan távoznak

Cameron a tervek szerint kedden juttatja el a brit reformköveteléseket részletesen kifejtő levelét Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, és ugyanaznap beszédet is tart, amelyben nyilvánosan kifejti álláspontját. A The Observer című baloldali vasárnapi brit lap és a BBC kormányforrásokból származó értesülései szerint a brit kormányfő a levélben és a beszédben egyaránt leszögezi majd, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Nagy-Britannia által igényelt változtatásokról, akkor "át kell gondolnunk, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában megfelelő-e számunkra (...) Ahogy korábban is mondtam már, (ebben az esetben) nem zárok ki semmit".

Cameron az előzetesen ismertetett részletek szerint kijelenti ugyanakkor azt is, hogy maradéktalanul bízik a megállapodás lehetőségében, és ha az egyezség létrejön, akkor ő személyesen is "teljes szívvel és lélekkel" Nagy-Britannia EU-tagsága mellett fog kampányolni az erről tervezett népszavazáson.

Közel a Brexit?

A brit miniszterelnök két éve jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt az idei választások után kormányon marad, 2017 végéig népszavazást tartanak Nagy-Britannia EU-tagságáról. A Konzervatív Párt váratlan fölénnyel megnyerte a május 7-ei parlamenti választásokat, és a brit EU-tagságról szóló népszavazás törvénytervezete be is került az új kormány idei törvényalkotási programjába.

London azonban a referendum előtt újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, és a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének a tervezett referendumon arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

Nem kellenek a bevándorlók

A vasárnapi brit sajtóértesülések szerint Tusknak küldendő levelében Cameron négy fő követelést fogalmaz majd meg. Az első helyen az az igény áll, hogy a Nagy-Britanniába más EU-társállamokból érkező munkavállalók négyévi folyamatos, bejelentett, legális munkaviszony után férhessenek csak hozzá a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásainak teljes köréhez.

Ez jelenleg a diszkriminációt tiltó uniós jogszabályokba ütközik, és ezt Philip Hammond brit külügyminiszter a BBC-nek nyilatkozva vasárnap el is ismerte. Kijelentette ugyanakkor: a Brüsszellel tervezett tárgyalások célja éppen a Nagy-Britanniának nem megfelelő szabályozások módosításának elérése. A brit követelések között szerepel emellett az is, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak többségi szavazással döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok kárára.

Nagy-Britannia rögzített biztosítékokat kíván kapni arra is, hogy nem kell részt vennie a mind szorosabb uniós integrációt célzó folyamatban, és olyan szabályozást is szeretne, amelynek alapján a tagállami parlamentek a jelenleginél szélesebb jogkört kapnának az EU-szintű jogszabályok felülbírálására.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG