3p
Donald Trump nagy erővel robog az amerikai republikánus párti elnökjelöltség felé, ezért pártjának mérsékeltebb része kétségbeesetten próbálkozik a megállításával, mondván, a kissé szélsőséges jelölt óriási kárt okozhat a pártnak. A nagytőke megrettent a feladattól, nem fognak bele a pénz égetésébe.

Nem égetik a pénzt

A republikánusok mögött álló két legnagyobb pénzember, a Koch fivérek úgy döntöttek, hogy nem használják fel a kampánycélra rendelkezésére álló 400 millió dollárt arra, hogy megkíséreljék Donald Trumpot meggátolni abban, hogy pártjuk elnökjelöltje legyen, mondta el szóvivőjük a Reutersnek. Ez a pártban sokaknak nagy csalódás, mert reménykedtek, hogy a Koch-pénzből megindul az intervenció.

Több forrás is azt állítja, hogy a döntés ugyanazért született, amiért Putyin abbahagyta a rubel védelmét: kidobott pénz lenne, miután a Trump elleni támadások, lejárató kampányok eddig teljesen eredménytelenek voltak. A Koch fivérek a múltbeli tapasztalatokat is figyelembe vették: 2012-ben hiába költöttek Mitt Romney kampányára, az akkor népszerű Obama elnök újraválasztását nem tudták megakadályozni.

Nem kell nekik amerikai Le Pen

A találgatások január óta folytak, amikor az 500 legnagyobb támogató, aki a republikánusokat finanszírozza, összegyűlt Kaliforniában. Sokan azt gondolták, ott elvi döntést hoztak Trump megfékezésére. Ha ezt meg is tették, azóta hosszasan latolgatták, mennyire lenne hatékony a dolog, és végül a szuperkeddi győzelem után úgy látják, nem lenne sok értelme.

A Koch testvérek ellenzik Trump protekcionista kereskedelmi retorikáját, a nem értenek egyet a bevándorlókkal szembeni szélsőséges nézetivel, mint pl. egy óriási fal építése lenne a mexikói határon, vagy több millió ember kitoloncolása az országból. Egyáltalán, a republikánus támogatók nem óhajtanak egy Le Pen-, vagy Berlusconi-szerű figurát látni, saját pártjuk, horribile dictu Amerika élén. Sokkal jobban örülnének egy olyan hagyományosabb jelöltnek, mint Marco Rubio.

Clintonra hagyják a munka javát

Mivel azonban Trump eddig lesöpörte a mérsékeltebb szimpatikus jelölteket, mint Marco Rubio vagy Ted Cruz, egyre inkább úgy érzik, hogy tehetetlenek vele szemben, és nincs erő, amelyik meggátolná, hogy a párt elnökjelöltje legyen. Így a kérdés csak az, hogy mit tegyenek majd a novemberi elnökválasztáson, esetleg háttérbe vonuljanak-e, és várják, hogy Hillary Clinton elvégezze helyettük a még a komolyabb feladatot, vagyis annak megakadályozását, hogy Donald Trump ténylegesen is elnök legyen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG