4p
Sokat hallani az orosz gazdaság gyengélkedéséről, de még többet a többi olajországéról, miközben nyilvánvaló, hogy Oroszország a kezdeti ijedelem után ügyesen kezelte a helyzetet. Azonban megdöbbentő, hogy a mélyen lévő olajár ellenére az utóbbi időben vastagon növekedett az orosz devizatartalék. Hogy lehet ez?

Egyedülálló növekedés

Az orosz központi banknál február 19-én 379 milliárd dollár értékű devizatartalék és arany pihent, 29 milliárddal több, mint tavaly áprilisban, amikor elérte a mélypontot. Ezzel Oroszország egyedülálló teljesítményt nyújtott, miután nem csak az olajexportőrök, de az általában fejlődő piacoknak nevezett csoporton belül is egyedüliként tudta érdemben növelni tartalékait.

Na de hogy lehet ez, miközben pont ebben az időszakban esett vég nélkül az olajár, és például Szaúd-Arábia égette devizatartalékait, hogy fedezze a kieső bevételt és tartsa devizája árfolyamát? A válasz egyszerű: egy idő után belátták, hogy teljesen értelmetlen a rubel árfolyamát befolyásolni, hisz az úgyis az olajártól függ.

Nem sokáig égették a pénzt

2014-ben még próbálkoztak ezzel, reménykedve, hogy csak átmeneti az olajár-esés, és elköltöttek 67 milliárd dollárt. Utána összegezték a tapasztalatokat, és arra jutottak, hogy értelmetlen erre pénzt költeni, csak ellőnék a puskaport, az eredmény pedig szerény lenne és rövidtávú. Így az egyetlen ésszerű megoldást választották: elengedték a rubel kezét, essen, amíg esnie kell. Sőt, tavaly tavasszal, kihasználva az olajár átmeneti felugrását, még vásároltak is dollárt, hogy kissé feltöltsék a megcsappant készleteket.

Rubel 1912-ből (Fotó: Wikipedia)

Putyin egy éve kezdte azt a véleményét hangoztatni, hogy nem szabad a tartalékokat égetni, inkább feláldozzák a rubelárfolyamot, ami korábban elsődleges prioritás volt. A gondolatmenet logikus: Putyin szerint a jelentős devizatartalék Oroszország pénzügyi függetlenségének garanciája. Az elnök 2000-es hatalomra kerülése után tudatosan kezdte felépíteni a devizatartalékot az akkori mindössze 13 milliárd dollárról, egyúttal az ország adósságainak jelentős részét is visszafizette az igen magas olajárak idején.

A korábbi pénzügyminiszter, Alexej Kudrin szerint a 2008-9-es válság idején beigazolódott Putyin elképzelése a devizatartalékokról, mert annak köszönhette, hogy Oroszországnak gyakorlatilag meg sem kottyant a válság.

A nyerő

Tavaly tavasszal a jegybank 10,5 milliárd dollárt vett a piacon, de aztán mikor újra esni kezdett az olaj és így a rubel is, beszüntette a vásárlásokat. A tartalék növekményének többi része jórészt abból jött össze, hogy a kereskedelmi bakok sok devizahitelt visszafizettek a központi banknak, kisebb része pedig a valutaárfolyamok ingadozásából adódik.

Közben a központi bank figyelemmel kíséri a lakosság reakcióját, szeretnék tudni, mikor fogyhat el a lakosság bizalma a hazai fizetőeszköz iránt. A korábbi leértékeléseknél nagy pánikok voltak, most viszont a folyamatos értékcsökkenés viszonylagos nyugalom mellett zajlott. Kétségkívül egyrészt viszonylag magas volt a rubelkamat, ugyanakkor az infláció sem szállt el olyan durván, mint amit ekkora leértékelődés ki szokott váltani. Tavaly mindössze 13 százalék volt, miközben a rubel kevesebb, mint felére esett, tehát az import jócskán megdrágult.

További hizlalás

A központi bank célja a Bloomberg szerint az, hogy a devizatartalékot idővel 500 milliárd dollárra hizlalják. Ebből az következik, hogy jelentős rubelerősödés egy darabig még magasabb olajár mellett sem várható, hisz ebben az esetben a központi bank megjelenik nagy tételű vételeivel. Akkora olajár-emelkedést pedig nehéz elképzelni, hogy a rubel is felszaladjon, és a devizatartalék is az égbe menjen.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG