2p

Ukrán légierő: rakétákkal és drónokkal támadta Ukrajnát éjjel az orosz hadsereg.

Az orosz hadsereg 7 különböző típusú rakétával és 130 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat keddre virradóra, az eddigi adatok szerint egy ember meghalt és többen megsebesültek, valamint károk keletkeztek az infrastrukturális létesítményekben – közölték katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.

A légierő parancsnokságának keddi Telegram-jelentése szerint a légvédelem 92 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével eredeti pályájukról eltérített. A közlemény szerint 14 helyszínen a rakéták mindegyike és 31 drón célba talált.

Egy 65 éves nő meghalt, több mint tíz ember, közöttük két gyerek pedig megsebesült az éjszakai légitámadásban Dnyipropetrovszk megyében – jelentették Vladiszlav Hajvanenko megbízott katonai kormányzó Telegram-csatornájára hivatkozva ukrán hírforrások. A támadások következtében kigyulladt egy kávézó, egy családi ház és egy autó, 12 lakóépület megrongálódott.

Az orosz megszállók célzottan megtámadtak egy beteget szállító mentőautót a Dnyipropetrovszk megyei Nyikopolban – jelentette az ukrán katasztrófavédelem sajtószolgálatát idézve az Interfax-Ukrajina hírügynökség. Három mentős megsebesült, a beteg sértetlen maradt, őt a katasztrófavédők szállították kórházba.

Hajnalban orosz drónok csapást mértek Harkiv külvárosára, hat ember megsebesült, lakóházak és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg – jelentette a megyei ügyészség sajtószolgálata a Telegramon. Háborús bűncselekmények elkövetése miatt előzetes nyomozás indult.

November 4-én éjjel Odessza régióban az orosz erők két hullámban is tömeges dróncsapásokat mértek az energetikai és kikötői infrastruktúrára – közölte Oleh Kiper, a megyei katonai közigazgatás vezetőjének jelentése alapján az Interfax-Ukrajina hírügynökség. A legtöbb ellenséges célpontot megsemmisítették, azonban a polgári kikötői és energetikai infrastruktúrát is találatok érték – jegyezte meg Kiper.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG