4p

Nem meglepő módon, a Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint a kórházak adóssága áprilisban tovább nőtt, így jelenleg 32,7 milliárd forintos adósságot húznak maguk után a következő hónapra.

László Imre, Újbuda polgármestere ma reggel az ATV Start műsorában úgy nyilatkozott, hogy az ismét spirálszerűen növekvő egészségügyi intézményeket érintő hátralék egyik fő oka, hogy 2008 óta nem készült kórházakra lebontott úgynevezett „ráfordítási tanulmány”, azaz, hogy mi mennyibe kerül, és a valóságban mire lenne szükség.

Viszont nullszaldós lett a Nyírő Gyula Kórház. Fotó: MTI
Viszont nullszaldós lett a Nyírő Gyula Kórház. Fotó: MTI

Januárban 19,4 milliárd, februárban 22,8 milliárd, márciusban 29,1 milliárd forintra rúgtak, áprilisban pedig már 32, 7 milliárd forintos adóságokkal rendelkeznek a kórházak. Ez derül ki a Magyar Államkincstár legfrissebb adataiból, amely az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállományt összesítik.

Az adatok szerint az összes tartozás 2021. április 30-án 38,9 milliárd forint volt, amely a március 31-i állapothoz képest 3,6 milliárddal nőtt. A tartozásállományból 32,7 milliárd forint az egészségügyi intézményeknél halmozódott fel (beleértve a járó- és fekvőbeteg szakellátás intézményeit, az egészségügyi ágazati háttérintézményeket, valamint a klinikai központtal rendelkező felsőoktatási intézményeket).

A 32,7 milliárd forintból az állammal szemben fennálló tartozás összege 0,1 milliárd a szállítókkal-szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás 32,6 milliárd, amelyből 0,6 milliárd Ft államháztartáson belülre irányul

Legnagyobb adóssággal rendelkező egészségügyi intézmények:

  1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház 1,721 milliárd forint
  2. Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet 1,424 milliárd forint
  3. Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház 1,114 milliárd forint
  4. Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház és Rendelőintézet 1,050 milliárd forint
  5. Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet: 1,006 milliárd forint

 

Legkisebb adóssággal rendelkező kórházak:

  1. Nullszaldós: Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Mátrai Gyógyintézet, Deák Jenő Kórház, Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, Batthyány Kázmér Szakkórház
  2. 1 millió forintos tartozás: Állami Szívkórház – Balatonfüred, Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet, Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet
  3. 2 millió forintos tartozás: Felső-Szabolcsi Kórház
  4. 3 millió forintos tartozás: Parádfürdői Állami Kórház
  5. 4 millió forintos tartozás: Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség titkára szerint a magyar fekvőbeteg-intézményrendszer beszállítóinak száma közel 4,5 ezerre tehető – írja a vg.hu az adósságok újratermelődése kapcsán.

A kifizetetlen számlákkal rendelkező cégek száma a pandémia alatt sem csökkent, annak ellenére sem, hogy a kórházak Covid-üzemmódban működtek. Elvégre minden szolgáltatásra szükség van: a takarítástól kezdve az informatikai rendszerek működtetésén át az élelmiszer-ellátáson keresztül egészen a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök biztosításáig. De hangsúlyeltolódások is vannak: például megnőtt a higiénés szolgáltatások igénybevétele és a Covid-ellátáshoz kapcsolódó gyógyszer- és orvosieszköz-felhasználás.

Bár még pár hónapnyira lehetnek a kórházak az összesített 40 milliárd forint körüli tartozásállománytól, a főtitkár szerint akkor már gazdálkodási nehézségek észlelhetők a cégeknél. Most annyival rosszabb a helyzet, hogy a rendelésállományok csökkenése miatt a legtöbb szállító már megérzi az adósságnak ezt a szintjét is – teszi hozzá Rásky László, aki szerint mindenképpen szükség lenne év közbeni kórház-konszolidációra, sőt, az javasolják, hogy a gazdaság újraindítása során az orvostechnológiai ágazatot azzal segítse a kormány, hogy – legkésőbb a nyár folyamán – kifizeti a lejárt a követleléseiket.

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG