4p
Százezernél jóval több turista rekedt a Földközi-tenger térségében, hogy csődbe ment a legrégibb brit utazási iroda. Hamarosan tetemes veszteséggel nézhetnek szemben a görög, a török a ciprusi és a spanyol idegenforgalmi, valamint szállodás cégek.
Fotó: depositphotos.com

Görögországban 50 ezer turistát érint a csőd a görög idegenforgalmi minisztérium tájékoztatása alapján. A tervek szerint a következő három napban 22 ezer ember hazajuttatásáról gondoskodnak. Az első tizenöt járattal Kosz, Korfu és Zákinthosz szigetéről szállítják el a Thomas Cook ügyfeleit.

A görög kormány úgy ítéli meg, hogy a Thomas Cook összeomlása szerencsétlen esemény az egész európai turizmus számára, és kedvezőtlenül hat a görög piacra. A görög szállodatulajdonosok aggódnak kinnlévőségeik miatt, és az idegenforgalmi minisztérium már dolgozik egy terven, amelynek segítségével ellensúlyozni tudják a pénzügyi veszteségeket.

Cipruson nagyjából 15 ezer turistát érint a Thomas Cook csődje. Szavvas Perdiosz ciprusi idegenforgalmi miniszter arra kérte a szállodatulajdonosokat és más turisztikai vállalkozásokat, hogy őrizzék meg nyugalmukat. "Fontos, hogy bánjunk vendégszeretően az utasokkal, hogy zökkenésmentesen haza tudjanak jutni" - mondta. Helyi sajtóinformációk szerint a ciprusi szállodák vesztesége elérheti az 50 millió eurót is.

Törökország kulturális és idegenforgalmi minisztériumát is aggasztja a brit utazási iroda csődje, és jelezte, hogy hiteltámogatást nyújt azoknak a vállalkozásoknak, amelyek ügymenetét visszavetik a történtek. A Thomas Cook tájékoztatása szerint jelenleg valamivel több mint 21 ezer ügyfelük tölti szabadságát törökországi üdülőhelyeken, de az éves forgalom 600-700 ezer főre tehető.Spanyolországban mintegy 25-30 ezer turistát érint a csőd, többségük brit állampolgár, de vannak köztük németek és más országból érkezők is.

Maria Reyes spanyol idegenforgalmi miniszter is attól tart, hogy "nagyon negatív hatása" lesz Spanyolországra a brit utazási iroda összeomlásának. Iago Negueruela, a Baleár-szigetekért felelős regionális miniszter úgy fogalmazott, hogy a történtek "nagyon kemény csapást" mérnek Mallorca, Menorca, Ibiza és Formentera szigetére a turizmus szemszögéből nézve.Szicília szigetén 200 turista várja sorsának rendezését. Az egyik helyi alkalmazott elmondása szerint ők is a hírekből értesültek a vállalat csődjéről, és utasításokra várnak. Az utasok - főleg angol, német és francia turisták - "nem dühösek, de hozzánk hasonlóan várják az információkat" arról, hogy mi lesz velük, hogyan jutnak haza.

A skandináv országok esetében 6500 turistát érint, hogy törölték az induló és az érkező járatokat is. A Thomas Cook Airlines Scandinavia azonnali hatállyal leállította a Dániába, Finnországba, Norvégiába és Svédországba induló, illetve onnan érkező járatait. A Bravo Tours dán utazási iroda jelezte, hogy megpróbál segíteni a külföldön rekedt turisták hazaszállításában, felajánlja a charterjáratain elérhető üres helyeket.Tunéziában 4500 turista várja, hogy haza szállítsák. A tunéziai szállodáknak júliusról és augusztusról még 60 millió euróval tartozik a Thomas Cook.

A Thomas Cook egyiptomi partnere, a Blue Sky Group közlése szerint 25 ezer foglalást töröltek a 2020 áprilisáig terjedő időszakra. A Thomas Cook szervezésében jelenleg 1600 ember tölti szabadságát a Vörös-tenger partján fekvő Hurgada szállodáiban. A Blue Sky Group arra számított, hogy jövő évre 100 ezer turista érkezik Egyiptomba a brit utazási irodával.

A Thomas Cook brit utazási iroda évente mintegy 19 millió turista útját szervezte 16 különböző országba. Jelenleg mintegy 600 ezer ügyfele tartózkodik külföldön, köztük több mint 150 ezer brit, 140 ezer német, 10 ezer francia és közel 17 ezer svéd állampolgár, mielőbbi akadálytalan hazatérésük érdekében az érintett kormányoknak és biztosító társaságoknak össze kell hangolniuk tevékenységüket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG