A volt államfőt és pártfőtitkárt a moszkvai Novogyevicsi temetőben helyezik végső nyugalomra, előtte a nyilvános szertartás a moszkvai Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában van. Mint ismeretes, Vlagyimir Putyin nem vesz részt a temetésen, és a Kreml úgy döntött, hogy nem is rendeznek állami búcsúztatót Gorbacsovnak.
A magyar delegáció tagja Deutsch Tamás fideszes politikus, Schmidt Mária történész, Orbán Balázs politikai igazgató és Kónya Imre ügyvéd, politikus is - közölte Havasi Bertalan sajtófőnök az MTI-vel.
Közben a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov szerint a magyar miniszterelnök csak Mihail Gorbacsov temetésére érkezett, nem merült fel semmilyen találkozó igénye. Ezek szerint Orbán Viktor nem tárgyal Vlagyimir Putyinnal.
Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke augusztus 30-án, hosszú és súlyos betegség után, 91 éves korában hunyt el.
Ha az oroszok nem tárgyalnak, akkor ez a válasza Ukrajnának.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast





