3p
Hirtelen a kül- és biztonságpolitika mesteri gyakorlása létfontosságúvá lett, és ebben az új korszakban a német diplomácia egyelőre csúfos bukásra áll. Berlin és kiöregedett kancellárja mintha nem értené, hogy új világ kezdődött, ahol a nyers hatalmi politika dönt, a széplelkek pedig elbuknak.


Magyarországgal ellentétben Németországnak nemzetközileg is elismert és diplomáciában jártas külügyminisztere van. Berlin nem zilálta szét a saját külügyminisztériumát sem, ott nem söprűzték ki a nyugatos beállítottságú diplomatákat és nem töltötték föl az intézmény vezetését teremfocis titánokkal.

Mindennek ellenére a német külpolitika olyan dermedten és tehetetlenül áll az utóbbi időszakban a nemzetközi és európai menekültválság kellős közepén, mint őzgida a reflektorfényben. Berlin - a történelem tanításával ellentétben – a nyitott ajtók politikájával újra egy ’különutas’ (Sonderweg) pályát követ, amely az Európai Uniót egy súlyos válságba taszítja.

Berlin lett a hunyó

Európa külső határai káoszba merültek, a németeknek nem osztanak kártyát a szíriai békét célzó megbeszéléseken, miközben Szaúd Arábia és Törökország a háttérben javában mozgatják azokat menekült-szálakat, amely végül Berlinen csapódik le.

Berlin egészen egyszerűen a hunyó lett ebben a nemzetközi bújócskában. Németország és kiöregedett kancellárja mintha nem értené, hogy új világ kezdődött, ahol a nyers hatalmi politika dönt, a széplelkek pedig elbuknak. Hirtelen a kül- és biztonságpolitika mesteri tudása és a határozott kivitelezés létfontosságúvá lett, és ebben az új korszakban a német, valamint a közös európai diplomácia egyelőre csúfos bukásra áll.

Ez itt már a nagyfiúk kemény játszmája

Ebben a világban Putyin elnök csapatokat küld Szíriába szövetségese védelmében, a neo-oszmán Erdogan elnök és iszlamista hatalmi gépezete nyakig benne van a menekült-áradat hirtelen megindításában Európa felé, miközben Szaúd Arábia és Irán véres harcot vív bábjaikon keresztül a Közel Kelet dominanciájáért.

Ezen gyilkos harc közepette Berlin kitárja a határait (Willkommenskultur), és a szomszédait szidja a kooperáció hiánya miatt. De épkézláb béketervvel nem tud előállni és nincsen semmilyen érdemi védelmi stratégiája sem. A háttérben pedig közben Ankara és Rijád fűti a szír polgárháborút, a szenvedő százezreket a balek Németországra tolva.

Szaúd Arábia, bár nyakig benne van a felfordulás finanszírozásában, nem fogad menekülteket. Rijád fanatikus vahhabita stratégái a menekülthullámra, mint Európa további iszlamizációjának eszközére tekintenek és nyakló nélkül támogatják pénzügyileg a mecset-építéseket Németországban.

Késői ébredezés

Egyelőre csak kezdeti jelei vannak, hogy Berlin ébredezik delejes álmából. Merkel az Európai Csúcs múlt heti ülése után kijelentette, hogy a szír válság megoldásához párbeszédet kell folytatni Asszad elnökkel, A hetek óta hallgatag külügyminiszterét pedig elküldte szeptember 18-án Ankarába, hogy Davutoglu miniszterelnökkel tárgyaljon.

Egy érdemi – és már évek óta esedékes - lépés keretében a német kormány arról hozott döntést szeptember 16-án, miszerint 950 katonát vezényelnek a Mediterrán térségbe, hogy ott felkutassák és elkobozzák az embercsempészek hajóit egy EU művelet (Eunavfor Med) második fázisa keretében.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG