5p
Olaszországban negyedik napja csökken az új fertőzöttek száma napi szinten. Ferenc pápa egyik közeli munkatársának is pozitív lett a vírustesztje. Donald Trump arra számít, hogy április közepére visszazökken az élet a régi kerékvágásba. A diagnosztizált fertőzöttek számát tekintve Magyarország Örményországgal, Bulgáriával és Tajvannal van körülbelül egy szinten. Nemzetközi koronavírus-hírösszefoglalónk következik.
Ferenc pápa egyedül mutat be misét a Szent Márta-ház kápolnájában 2020. március 19-én. EPA/VATICAN MEDIA

Negyedik napja csökken a koronavírus-járvány terjedésének üteme Olaszországban: tegnap 3491 új fertőzöttet regisztráltak – kedden 3612, hétfőn 3780, vasárnap pedig 3957 új esetet jelentettek az ANSA hírügynökség szerint.

Több mint 7500 olasz áldozat

Tegnap 683-an vesztették életüket a koronavírussal összefüggésben. Ez alacsonyabb érték, mint a keddi (743), de magasabb a hétfőinél (601) és a vasárnapinál (651). Az eddigi rekordot egyébként a múlt szombat jelenti, amikor 793-an hunytak el 24 óra alatt.

Az összes fertőzött száma 74 ezer fölé nőtt, közülük mintegy 3500-an vannak intenzív osztályon. Az elhunytak száma 7500 fölé emelkedett, több mint 9600-an meggyógyultak. A világon Olaszországban követelte a vírus a legtöbb áldozatot.

Ferenc pápa munkatársa is fertőzött

Olasz sajtóbeszámolók szerint Ferenc pápa egyik közeli munkatársának is pozitív lett a koronavírus-tesztje.

A Corriere della Sera úgy tudja, egy prelátusról, a szentszéki államtitkárság magas beosztású egyházi munkatársáról van szó, aki évek óta a Szent Márta-házban lakik, Ferenc pápa közvetlen közelében.

A beteg férfit, akinek nem súlyos az állapota, a Vatikántól nem messzi Gemelli-Columbus kórházban ápolják. Ez az olasz főváros második számú járványkórháza. Sajtóinformációk szerint ő az ötödik vatikáni beteg, köztük van a Vatikáni Múzeum két világi dolgozója is.

Mindezek után fertőtlenítették a pápa lakóhelyeként ismert Szent Márta-házat, és tovább szigorították az óvintézkedéseket Vatikánváros egész területén. Azt tanácsolták az egyházfőnek, hogy a járvány miatt költözzön át a jobban elszigetelt apostoli palotákba, a pápai lakosztályba, amit ő eddig elutasított. Korlátozták emellett Ferenc pápa megbeszéléseit és találkozásait is az MTI szerint.

A 83 éves Ferenc pápát március eleje óta óvják a fertőzéstől: a beszédeit interneten sugározzák, a Szent Márta-ház kápolnájában reggelente bemutatott misét is nagyon szűk körben pontifikálja, egyedül étkezik a szobájában, a különböző vatikáni hivatalok képviselőit az apostoli paloták nagyobb termeiben fogadja.

Az Il Messaggero úgy értesült, hogy az újabb beteg miatt felmerült az Olaszországban már érvényes kijárási korlátozás bevezetése Vatikánváros területén is.

50 ezer spanyol beteg

Olaszország után Spanyolországban van a legtöbb halálos áldozat, több mint 3600. A fertőzöttek száma már csaknem 50 ezer. Az egészségügyi és szociális intézményekben továbbra is gondot jelent a védőfelszerelések nagy mennyiségű utánpótlása, Madrid ezért a NATO segítségét kérte.

Németországban valamivel kevesebb, 37 ezer fertőzött mellett 206 a halálos áldozatok száma, és 3500-an gyógyultak meg.

Franciaországban több mint 25 ezer a fertőzöttek száma, több mint 1300-an vesztették életüket és 3900-an távozhattak egészségesen a kórházból. A kedd reggel életbe léptetett egészségügyi szükségállapot két hónapig lesz érvényben.

Az Egyesült Királyságban 466-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, a regisztrált fertőzötteké pedig 9640-re. A betegségből eddig 140-en gyógyultak fel.

Trump már lazítana

Az Egyesült Államokban 69 ezer fertőzöttet, 1050 halottat és 616 gyógyult beteget regisztráltak.

Ugyanakkor egy televíziós beszélgetésben Donald Trump amerikai elnök a szigorítások enyhítését, valamint a munkába visszatérést szorgalmazta, és közölte: tervei szerint az Egyesült Államokban már április közepén ismét a régi kerékvágásban zajlik majd az élet.

Kínában, ahonnan a járvány tavaly év végén elindult, 81 726 esetet tartottak nyilván, 3291-en haltak meg és 74 173-an gyógyultak meg. Az ország hatóságai sorozatban a második napja csak behurcolt új esetekről számoltak be, helyi fertőzésről nem.

A kínai hatóságok már korábban bejelentették, hogy a járvány véget ért az országban.

Tajvannal vagyunk egy szinten

Magyarországon a diagnosztizált fertőzöttek száma 261-re nőtt. Tízen életüket vesztették. A fertőzöttek számát tekintve hazánk Örményországgal (265), Bulgáriával (242) és Tajvannal (235) van körülbelül egy szinten.

Globálisan a  fertőzöttek száma 471 ezerre rúg. Több mint 21 ezren vesztették életüket, 115 ezren meggyógyultak. A vírust 175 országban mutatták ki.

A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek egymástól.

Nem okozunk-e még a vírusnál is nagyobb kárt azzal, hogy bezárjuk-e fél világot? Meddig tartható a jelenlegi válságkezelési módszer, és lehet-e reális alternatívája? És merünk-e erről szabadon gondolkodni? Videókommentárunkat itt tekinthetik meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG