Az indítvány szerint ezeket a javaslatokat tárgyalnák a rendkívüli ülésen:
- az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról,
- a pedagógusok teljesítményértékelésének megújításához szükséges törvényi rendelkezésekről,
- a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a közös államhatárt keresztező szénhidrogén-szállító vezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar-elhárításával kapcsolatos együttműködésről szóló Megállapodás módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről,
- egyes pénzügyi szektort érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról és a
- az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
Mint látható, az utolsóként felsorolt javaslat elfogadásának esetleges csúszása a szigorú határidők miatt veszélyeztetné az uniós pénzek hazahozatalát – írja a 24.hu.
A rendkívüli ülés megtartása a felsorolt önálló indítványok tárgyalása miatt szükséges. Az önálló indítványok megtárgyalásának az őszi ülésszakra történő halasztása fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné, illetve a döntések végrehajtásának kitolódása számos problémát okozhat a jogalkalmazásban – indokolt Ruff Bálint.
A kárpátaljai magyarok helyzete a gyakorlatban semmit nem változott, Kijev azzal kapcsolatban csak ígéretet tett Budapestnek.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




