3p

Öt év alatt nem nőtt, hanem csökkent a magyarországi ipar teljesítménye. Az akkumulátorgyárak visszaesését nyögi a gazdaság. 

A hazai ipar termelése az elmúlt években az uniós rangsor hátsó harmadában található – írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a napokban megjelent Inflációs jelentésében. A magyar ipari termelés olyannyira visszaesett az elmúlt években, hogy 2025 második negyedévében 4,2 százalékkal a koronavírus-válságot megelőző szint alatt alakult. Bár más országokba is volt koronavírus-járvány, és szomszédosak Ukrajnával, ilyen rosszul egyik sem teljesített. 

A régióban ipari teljesítmények kiemelkedően jó volt, 23,2 százalékkal meghaladta a 2020-as szintet, de a szlovák és cseh ipar is növekedett a járvány óta, meghaladja a referenciaidőszaki szintjét.

A magyar ipar is jól teljesített a koronavírus-válságot követő kilábalás idején, azóta viszont a versenytársakénál nagyobb visszaesést mutat a termelés. A hazai ipar teljesítményét elsősorban az akkumulátorgyártásban felépülő és termelésbe álló új kapacitások emelték a régiós élmezőnybe 2022-ben. Emellett a gépipar és a járműgyártás is bővült hazánkban. A régióból Csehország autóipara szintén nőtt a 2022 végéig tartó időszakban, míg Szlovákiában elhúzódott a járműipar kilábalása. Lengyelországban az alágazatok többsége bővült, és kiegyensúlyozott szerkezetben emelkedett az ipari termelés, amely az EU-ban a negyedik legjobb mutató volt.

A német ipar meglévő problémáit mélyítette a válságokkal szabdalt időszak, a termelés folyamatos visszaesést mutat. Az uniós országok közül Németország ipara teljesített a legrosszabbul az elmúlt öt évben. 

Az akkumulátorgyárak növekedése megállt

A magyar ipar kedvezőtlen trendfordulójának egyik kiváltó oka a hazai akkumulátorgyártás felfutásának megállása volt. A 2022 decemberben regisztrált csúcsához képest 2025 júliusában 31,3 százalékkal alacsonyabb volt az akkumulátorgyártást is magába foglaló villamos berendezések gyártásának teljesítménye. A szektor teljesítényét és kilátásait iparági hírek szerint mérsékli, hogy bizonyos, már hazánkban termelési kapacitásokkal rendelkező gyártók felvevőpiaca a kereslet strukturális átalakulása és a technológia gyors fejlődése miatt beszűkült. Az akkumulátoripar visszaeső teljesítménye számottevően visszafogta az ipari konjunktúrát és a gazdasági növekedést.

A legnagyobb elnyílás a magyar és a régiós termelésben a járműgyártás alágazatban látszik. Míg a hazai járműgyártáscsökkenő pályán mozgott az elmúlt időszakban, addig Csehországban összességében tovább nőtt a termelés és a szlovák járműipar is lendületbe került. 

A gyártott termékek esetében is jelentkeznek különbségek. Csehországban három márka autói készülnek: a Skoda széles modellválasztéka mellett a Hyundai és a Toyota egyes modelljei. Szlovákiában a Volkswagen konszern több márkája is gyárt: a Skoda, a Volkswagen, az Audi és a Porsche is állít elő modelleket, emellett pedig a Stellantis csoport, a Kia és a Land Rover is rendelkezik gyártókapacitással. Hazánkban a Suzuki, az Audi és a Mercedes gyárt jelenleg értékesítésre szánt autókat, azonban a győri Audi gyár fő profilja a hajtásláncok építése. 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
Makro / Külgazdaság KSH: kedvezően alakultak az árak az iparban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:42
Az ipari termelői árak átlagosan 2,9 százalékkal alacsonyabbak.
Makro / Külgazdaság Kevesebb lett a foglalkoztatott, több a munkanélküli Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:30
Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG