1p
Az iskolákat a tanév végén értesítették arról, hogy öt hónapja más a nevük. Az önkormányzatok kellett volna előbb megkérdeznie a KLIK-nek, nem tették.
Most akkor mi is a neve az iskolának, ahova járunk?



Átnevezte szinte az összes iskolát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) – írja a Délmagyar.hu. Erről előzetesen ki kellett volna kérnie az önkormányzatok és különböző testületek véleményét. Mivel azonban az év végén nyilvánossá tett intézkedés január elseje óta hatályos, utólag kérik be hozzá a véleményeket.

"Majd jól megkapjuk, hogy minek pofázunk"

Miközben a kormány vissza akarja adni a pedagógusok megbecsülését, a "hoztam is, meg nem is" béremeléssel ennek egyelőre épp az ellenkezőjét éri el. Van olyan tanár, aki könnyen lemond a megalázó túlórapénzről - de ezután sem a fizetések miatt választják majd a katedrát a fiatalok. Tovább >>>

A „Szegedi” jelző került 19 iskola neve elé a csongrádi megyeszékhelyen. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a fenntartásába került iskolák jelentős részét átnevezte az egész országban. A névváltoztatás meglehetősen furcsa módon zajlott a lap  szerint: június 3-án jelent meg az erről szóló hivatalos értesítés, amely mellesleg március 29-i keltezésű és január elsejére visszautaló hatályú. Vagyis az iskolákat a tanév végén értesítették arról, hogy öt hónapja más a nevük.

A lap szerint valószínűleg praktikus okok miatt látták el településnév-jelzőkkel az iskolákat. Azok ugyanis egyetlen központi irányító szerv alá tartoznak január óta, Budapestről nézve pedig meglehetősen kaotikus lehetett akár több tucat ugyanolyan nevű iskolát koordinálni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG