1p
A válság kitörése óta nem hogy csökkent, hanem tovább nőtt a németek vagyona, ugyanakkor a szegények és a gazdagok közötti szakadék is tágult.

A Süddeutsche Zeitung ismertette a német szociális és munkaügyi minisztérium felmérését, amely szerint 2007 - a válság előtti utolsó év - óta az ingatlantól a készpénzen át a nyugdíj-előtakarékossági konstrukciókba fektetett pénzig összesen 1,4 ezer milliárd euróval nőtt a német magánemberek vagyona, így 2012 elejére elérte a 10 ezer milliárd eurót. Húsz évvel korábban, 1992-ben 4,6 ezer milliárd euró értékű vagyona volt a németeknek, vagyis két évtized alatt több mint a duplájára nőtt a magánvagyonuk.

A gazdagok mindig gazdagabbak, a szegények pedig szegényebbek lesznek

Ugyanakkor maga a 82 milliós Németország közössége szegényebb lett, 1992 óta 800 milliárd euróval csökkent az állami vagyon, a szegények és a gazdagok közti szakadék pedig nőtt. A leggazdagabb tíz százaléknál 1998-ban a teljes magánvagyon 45 százaléka koncentrálódott, 2008-ban viszont már 53 százalék volt ez az arány, és jelenleg a társadalom "alsó" 50 százaléka a teljes magánvagyon mindössze  egy százalékával rendelkezik. Ugyanakkor a jövedelmek alakulása is a társadalmi rétegek közötti távolság növekedését jelzi, hiszen az elmúlt négy évben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók 40 százalékának az infláció miatt csökkent a jövedelme, míg a leggazdagabbaké az inflációt meghaladó mértékben nőtt.

Lassan zárkózik fel az egykori NDK

Kedvező tendencia, hogy csökken a különbség a volt NDK és az országi nyugati része között, a vagyoni különbség azonban így is jelentős: a nyugati tartományokban a háztartások átlagosan 132 ezer euró vagyonnal rendelkeznek, míg a keleti háztartások 55 ezer euróval - olvasható a szaktárca felmérésében.

Más felmérések is a németek gazdagodását mutatják


Például az Allianz biztosítótársaság Global Wealth Report című elemzése, amelyet szintén ezen a héten hoztak nyilvánosságra Frankfurtban és  eszerint a németek készpénzben, értékpapírban, bankbetétben és biztosítási konstrukcióban tartott vagyona minden korábbinál nagyobb, összesen 4,715 ezer milliárd euró, ami 1,3 százalékos növekedés 2011-hez képest.

Idén tavasszal a Bundesbank is végzett felmérést a németek vagyonáról, és hasonló megállapításra jutott, mint az Allianz. A német jegybank is a készpénz-, értékpapír- és bankbetétállomány, valamint a biztosítási konstrukciókban tartott vagyon alakulását vizsgálta, és kimutatta, hogy 2011 és 2012 eleje között a teljes magánvagyon 149 milliárd euróval nőtt és meghaladta a 4,7 ezer milliárd eurót, ami minden korábbinál nagyobb érték.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit babrált Mészáros Lőrinc a vagyonkezelő alapítványán
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 19:14
Száznyolcnál megállt a vagyonkezelő alapítványok szaporodása, de  ez nem jelenti azt, hogy nem történik velük semmi.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 15:41
A brüsszeli Általános Ügyek Tanácsán vett részt Navracsics Tibor, és arról is beszélt, hogy Magyarország nem fogadja el a következő hétéves uniós költségvetés tervezett szerkezetét. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért is járt Szijjártó Péter Washingtonban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:43
Tizenkét kelet-közép-európai állam, köztük Ukrajna képviselője is aláírta azt a földgázegyezményt, amihez Szijjártó Péter is hozzájárult Washingtonban. Állítólag az ígéretek között szerepel az orosz gázellátás kiküszöbölése is, az európai politikai irányvonalnak megfelelően. 
Makro / Külgazdaság Rég voltak már ilyen bizakodóak a magyar fogyasztók
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:34
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai érezhetően javultak, míg a cégeké gyakorlatilag nem változtak januárhoz képest. A kilátások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe 1 ponttal emelkedett. 
Makro / Külgazdaság Kapott-e fenyegetést a magyar energetikai infrastruktúra? Gulyás Gergely kitérő választ adott
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:33
A csütörtöki Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több fontos részletet is elárult a napokban mindenki legjobban érintő témákban.
Makro / Külgazdaság Erősen indult az év a hazai turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:30
A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 66,4 milliárd forint volt.
Makro / Külgazdaság Az ÁKK még nem jelentette be hivatalosan a nagy összegű devizaadósság felvételét
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:24
Zártkörű értékesítés keretében rábocsátott a 2035-ös lejáratú dollárkötvényekre az Államadósság Kezelő Központ – írja a Bloomberg. Így az eredetileg egymilliárd dollár értékben kibocsátott kötvényekből most további 1,2 milliárd dollárnyit adtak el.
Makro / Külgazdaság Indul az olaj Horvátországból a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 18:06
A Janaf közleményben tudatta, hogy már pakolják az olajat, amely szigorúan nem Oroszországból való. 
Makro / Külgazdaság 2022 szeptembere óta nem történt ilyen az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 15:43
Az Egyesült Államokban 2022. szeptember eleje óta a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a február 20-án végződött héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Igazán jó hírt kaptak az inflációról a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 14:12
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 2,0 százalékra lassult januárban a decemberben jegyzett 3,8 százalékról – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG