4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Leginkább egészségügyi, egyházi, karitatív és külhoni szervezeteknek adakozott Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök az elmúlt bő fél évben. Bár egyelőre nem szórták két kézzel az adományokat és a közcélú felajánlásokat, megnéztük, pontosan kiknek és mennyi jutott.

A regnáló és volt köztársasági elnökök, valamint az Országgyűlés elnöke fejenként évente 73 millió forint adományról dönthetnek. Ezt a keretet 2019-ben Áder János és Kövér László is kimerítette. Összesítésünk szerint az idei keretből július közepén még van bőven. Ugyanis míg az államfő eddig valamivel több mint 16 milliót adományozott 13 szervezetnek, addig az Országgyűlés elnöke közel 18 milliót 22 kedvezményezettnek – derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal és a Parlament oldalán elérhető adatokból.

Előtérben az egészségügy

Áder a két legnagyobb összeget, 3,3 és 3 millió forintot egészségügyi célokra juttatta. Előbbit a Hópihe Gyermek Alapítványnak, hogy a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája és Baross utcai részlege 2 intenzív ágyat és 1 szülőágyat vehessenek. A 3 millió forint a Bliss Alapítványhoz került, amely egy szakképzett ápoló munkatárs alkalmazásához.

Az államfő jelentősebb összeggel, 2,5 millió forinttal segítette meg a vásárosdombói Skóciai Szent Margit Gondozó Otthon lakóinak új éjjeliszekrény beszerzését is.

Áder János köztársasági elnök, mögötte Kövér László házelnök (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Áder János köztársasági elnök, mögötte Kövér László házelnök (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Köztudott, hogy Áder komoly harcot vív a klímavédelemért, így nem meglepő, hogy ilyen szervezetnek is jutott: a Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány egyik rendezvényét félmillió forinttal segítette, míg 1 millióval járult hozzá az Idegenhonos gyepi özönfajok megismerése, visszaszoríthatósága című könyv kiadásához is.

A felsorolásban szerepel még több program támogatása, úgymint:

  • a 48. Tokaji Írótábor megszervezéséhez 500 ezerrel,
  • a Kárpátaljai kulturális programokhoz 800 ezerrel,
  • a Magyarországi Evangélikus Gimnáziumok Népművészeti Találkozójához 300 ezerrel,
  • a Szent Anna Kórus lengyelországi útjához 600 ezer forinttal járult hozzá a köztársasági elnök.

Ezeken túlmenően államfői támogatásban részesült még:

  • a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (Szép Magyar Könyv 2019 Verseny köztársasági elnöki különdíj adományozása),
  • a Református Dunamenti Kistérségi Diakónia (a Majosházai Hospice Ház működési költségeinek támogatása),
  • a Gyermekkori Autizmus Alapítvány.

Kövérnél a határon túliak és az egyházak a középpontban

Ahogy az elmúlt években is, most is jutott a külhoni szervezeteknek. Áder János például 1,5 millió forintot adományozott a szlovák Királyhelmeci Művelődési Esték keretében megvalósítandó programokra támogatására. Ugyancsak a szlovákiai Pro Civis Polgári Társulás is kapott 800 ezer forint, de ez az adomány már Kövér Lászlótól érkezett, mint ahogyan az az 1 millió forint is, amit a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesületnek adott. Az idei kedvezményezettek között szerepel a Kárpátaljai Református Egyház, akiket 1 millió forinttal segített meg.

A legnagyobb dotációt, 1,5 millió forintot a pápai Pegazus Színház Közhasznú Nonprofit Kft. kapta az Országgyűlés elnökétől, de a Hans von Dohnanyi Ösztöndíj két kedvezményezettjének is juttatott 150-150 ezer forintot.

Kövér László adománylistája szerint leginkább 1 millió forintot adományozott az egyes szervezeteknek, ez alól kivétel a 777 Közösség, a vallási egyesületnek stílusosan 777 777 forint adomány ment.

1 millió forint támogatást kaptak még Kövértől:

  • a Magyar Patrióták Közössége,
  • a Bethlen Gábor Alapítvány,
  • a Szolgálat-teljesítés közben Alapítvány,
  • az Asociatia Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület,
  • a Béres Alapítvány a Teljes Életért Közhasznú Szervezet,
  • a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club,
  • a Tiszafüredi Kistérségi Ifjúsági Egyesület,
  • a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete,
  • a Savaria University Press Alapítvány,
  • az Oklándi Unitárius Egyházközség,
  • az Asociatia Culturala Fundatia Bibliofil,
  • a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség,
  • az Asociatia Áldás Népesség-Binecuvantare,
  • valamint az Asociatia Sfanta Elisabeta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
Litván Dániel | 2026. június 7. 16:15
Elképesztő ütemben változik a kontinensnyi ország energiatermelése és főleg -raktározása. A szép zöld jövő akár már jelen is lehet?
Makro / Külgazdaság Megállította Brüsszelt az energiaválság, miközben az Egyesült Államoknak annyira nem kell aggódnia
Imre Lőrinc | 2026. június 7. 06:01
Újabb hónapok teltek el az iráni háború kirobbanása óta, így a 38 tagországot számláló Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) menetrendszerűen tovább rontotta, 2,8 százalékra az idei átlagos globális gazdasági növekedési prognózisát. A fő ok az energiaválság és az abból fakadó inflációs kockázatok. Az Európai Unió különösen rosszul járhat, Belgium, Írország és Románia egyenesen recesszióba süllyedhet idén. Miközben a közel-keleti helyzet fő okozója, az Egyesült Államok változatlan növekedési kilátásokkal számolhat.
Makro / Külgazdaság Igazi pénzeső zúdulhat Magyarországra az Európai Beruházási Banktól
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 17:30
Az Európai Beruházási Bank tavaly is nyújtott 759 millió eurónyi hitelt Magyarországnak, ám az idei évtől jelentős bővülésre számítanak.
Makro / Külgazdaság Kiszivárgott egy újabb brüsszeli terv az energiaválság ellen
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 16:55
Az Európai Bizottság egy új szabályozási csomaggal csökkentené a megújuló energiát terhelő adókat, rugalmasabbá tenné a villamosenergia-rendszert, és felgyorsítaná az okosmérők bevezetését.  
Makro / Külgazdaság Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 15:15
Amióta Kármán András pénzügyminiszter a május 12-ei parlamenti meghallgatásán arról beszélt, hogy megszüntetik a bizalmi vagyonkezeléshez indokolatlanul kapcsolódó kedvezményeket, a figyelem középpontjába kerültek idehaza a bizalmi vagyonkezelők.
Makro / Külgazdaság Vihar előtti csend, vagy megnyugodhatnak az autósok?
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 14:10
Némi megnyugvást látni az olaj piacán, miután Donald Trump amerikai elnök a nyilatkozatai alapján megegyezésre törekszik Iránnal. Ugyanakkor továbbra is kicsi az esély a békemegállapodásra, ami miatt a feszültség kitarthat – számol be róla laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor Üzemanyagár-figyelője.
Makro / Külgazdaság Lezárult a felülvizsgálati kör, megszólalt a pénzügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 10:49
A Fitch Ratings is döntött Magyarország szuverén államadósság-besorolásáról a Moody's és a Standard & Poor's után.
Makro / Külgazdaság Kijev szerint Moszkva most valódi esélyt kapott a békére, Putyin viszont nem élt vele
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 19:32
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyinhoz intézett nyílt levele lehetőséget kínál Oroszország számára a háború befejezésére – erről beszélt pénteken Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a nyugat-ukrajnai Vinnicjában tartott sajtótájékoztatón. A tárcavezető szerint a levél egyértelműen jelzi Ukrajna békeszándékát, és reális diplomáciai javaslatokat tartalmaz a konfliktus lezárására. Putyin úgy reagált, nem látja okát a találkozónak.
Makro / Külgazdaság Ukrajna szerint orosz elektronikus zavarás térítette le a Romániában felrobbant tengeri drónt
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 15:55
Ukrajna haditengerészete szerint az a tengeri drón, amely péntek reggel felrobbant a romániai Konstanca kikötőváros közelében, orosz elektronikus hadviselés következtében tért le eredeti útvonaláról.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a pénteki kormányzati bejelentések – nézze csak!
Kollár Dóra | 2026. június 5. 12:17
Ezek voltak a kormányszóvivői sajtótájékoztató legfontosabb témái.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG