3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A parlament elfogadta a jövő évi adócsomagot.

Az Országgyűlés által elfogadott adóváltoztatások hatására 260 milliárd forinttal csökkennek az adóterhek, ekkora összeg marad a magyar családoknál - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi adótörvények parlamenti végszavazása után.

2018-ban folytatódnak az adócsökkentések és a jövő év a kisebb adóadminisztráció éve lesz Magyarországon. 260 milliárd forint adóval kell kevesebbet fizetni 2018-ban az idei évhez képhez - jelezte.

Jövőre 5 százalékra csökken az internet szolgáltatások áfája, ugyancsak 5 százalékra csökken a mostani 27 százalékról a hal, mint az egyik alapvető élelmiszer áfa-kulcsa. A kormány reményei szerint ezzel egy egészségesebb étkezési kultúrához is hozzá tud járulni a kabinet. 

A különböző sertésvágási melléktermékek és a belsőség áfája is csökken, a szakma azt vetette fel, ha a sertéshús áfája csökken, akkor a hozzákapcsolódó belsőségeknek is legyen alacsonyabb az áfája.

A vendéglátási szolgáltatások áfakulcsa is csökken, például kisebb adót kell a vendéglátóknak az étkezőhelyi vendéglátásban előállított étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italok után fizetni. Elmondta, ez abból adódik, hogy az áfa mértéke 2018. január 1-jétől a jelenlegi 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik.

A két gyermeket nevelő családok adókedvezménye a jelenlegi gyermekenkénti havi 15 ezer forintról 17 500 forintra emelkedik, ez a kedvezmény 15 milliárd forintot hagy összességében 330 ezer kétgyermekes családnál.

A lakásukat kiadók, bérbeadók rendkívüli adminisztráció-csökkentéssel, és jelentős pénzmegtakarítással számolhatnak. A két intézkedés majdnem három milliárd forintot hagy a lakáskiadóknál.

Varga Mihály elmondta: 2018-tól - a jelenlegi egy ingatlan helyett - már három lakás vagy üdülő esetében választható a legegyszerűbb és a legnagyobb megtakarítást biztosító adózási mód, az úgynevezett tételes átalányadó. A fizetendő adó szobánként évi 38 400 forint lesz, ezért senkinek sem éri meg eltitkolni a szálláshely-szolgáltatásból szerzett jövedelmét.

A hosszú távú ingatlanbérbeadók közül senkinek nem kell az ingatlan bérbeadásból származó 1 millió forintot meghaladó jövedelme után 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni. Így az ingatlan kiadásból származó jövedelem után csak a 15 százalékos szja-t kell megfizetnie az érintett személyeknek.

A miniszter szerint az egyszerűsítések közé tartozik és az adócsökkentés mellett a versenyképességet is javítja az, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke 22 százalékról 20 százalékra csökken jövőre.

Varga Mihály a bővülő kedvezmények között említette, hogy a társasági adónál az elektromos töltőállomást létesítő vállalkozások csökkenthetik az adóalapjukat annak bekerülési értékével és a beruházást követő 3 év alatt várható, a töltőállomás utáni pozitív működési eredmény különbözetével. A kedvezmény az energiaellátók jövedelemadójában is érvényesíthető.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: bővül a kisüzemi sörfőzdei kedvezményezettek köre, 2017. július 1-jétől minden 200 ezer hektolitert meg nem haladó mennyiségű sört előállító vállalkozó alkalmazhatja az 50 százalékos jövedéki adókedvezményt.

A miniszter szerint az egyszerűbb adminisztrációt segíti, hogy jövőre a vállalkozásoknak nem kell külön bejelentkezni az önkormányzatnál, elegendő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Emellett a megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében csak 2018. július 1-jétől lesz kötelező a számlázó programok használatakor az online adatszolgáltatás.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG