3p
A jövő évi költségvetés egyszerre segíti a bérek, a keresetek és beruházások növekedését, valamint a közterhek, az adók és az államadósság csökkentését - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Varga Mihály pénzügyminiszter, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és a képviselők szavaznak a 2020. évi költségvetésről az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. július 12-én. MTI/Kovács Attila

A tárcavezető szerint a költségvetési bevételek megfelelő formában történő csökkentése olyan lehetőségeket nyit meg, amelyekkel a vállalkozások és a munkavállalók is élni tudnak.

Csökken a szocho

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében további adók csökkenek és olyan új támogatások nyílnak, amelyek bővítik a vállalkozások hitellehetőségeit - tette hozzá.

Példaként említette, hogy jövőre a szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékponttal csökken, a kisvállalati adó pedig egy százalékponttal mérséklődik. A kormány az idegenforgalmi ágazat fejlődése érdekében csökkentette 18 százalékról 5 százalékra a szálláshelyszolgáltatás áfáját - tette hozzá Varga Mihály.

Csökken az államadósság

A pénzügyminiszter beszélt arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnökhöz hasonlóan olyan költségvetést szeretne, amely hiány helyett többletet halmoz fel. Varga Mihály szerint jó úton járnak ehhez, amit az is mutat, hogy a 2010-ben 83 százalékon álló államadóssági arány jövőre már csak 67 százalék lesz. Ezzel egy időben az államháztartási hiány jövőre a bruttó hazai termék (GDP) mindössze egy százalékára rúg majd.

A tárcavezető kitért arra is, hogy az első negyedév kiugróan magas, 5,3 százalékos növekedése meggyőzte az Európai Bizottságot arról, hogy az idén is 4 százalék feletti lehet a magyar gazdaság bővülése.

Több mint 2000 milliárdot kapnak a családok

Kifejtette azt is, hogy a jövő évi költségvetésben több terület is az ideinél jelentősen több forrást kap majd. Családtámogatásokra 2228 milliárd forint áll rendelkezésre, ami magában foglalja a babaváró támogatást, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kibővítését, a gyermekes családok jelzáloghitelének átvállalását, a családok autóvásárlási programját és a bölcsődei fejlesztéseket is.

A pénzügyminiszter megemlítette a négygyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességének biztosítását is, ami 40 ezer édesanyának nyújt összesen 20-22 milliárd forintos segítséget.

A lakástámogatások összege megközelítőleg 300 milliárd forint lesz jövőre, ami a 2010-es érték duplája.

Csaknem 2000 milliárd jut egészségügyre

Varga Mihály fontosnak nevezte, hogy 2020-ban oktatásra és egészségügyre is több jut. Egészségügyi célokra közel 2000 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami több mint 184 milliárd forinttal magasabb az ideinél és 770 milliárd forinttal haladja meg a 2010-es szintet.

Oktatásra 2000 milliárd forintot meghaladó keret biztosított, az ideinél 60 milliárd forinttal, a 2010-esnél pedig 645 milliárd forinttal több.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG