4p

A Tisza Párt hétvégi kongresszusán a volt vezérkari főnök feltűnése volt talán a legváratlanabb fordulat. De mit üzen az ő megjelenése? Somogyi Zoltán két megfejtése közül az egyik elég rémisztő.

„Itt két olyan emberről van szó egyébként, akik szimbolikusan azt üzenik a Fidesz berkeinek, hogy tessék átállni, tessék jönni. Vége van ennek az egésznek”

– mondta Somogyi Zoltán szociológus lapcsoportunk elemző műsora, a Klasszis Podcast Magyar Péter évértékelőjéről, a Tisza Párt kongresszusáról és Magyar Péter első ellenzéki évéről, illetve jövőbeli esélyeiről szóló friss adásában Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, illetve Kulcsár Krisztián volt MOB-elnök feltűnéséről a szombati kongresszuson.

 „Miután Magyar Péter pontosan látja, hogy az ellenzéki szavazói közönség megvan már neki – egy időre, ugye sosem végtelenített dolog ez – ezért neki egyetlen egy feladata van: a Fideszből szavazókat nyerni. Az önkormányzati választáson körülbelül egy 10-15 százalékos szavazatszerzés kimutatható volt, tehát beleharapott már a Fidesz táborába, de még nem kellőképpen. Ha bele tud még jobban harapni, megnyeri a választásokat. Erre van ez a két szereplő is”

– fejtette ki aztán a szociológus, aki később hozzátette: „ezek mind-mind arra szóló üzenetek, figyelemfelhívások, hogy lehet mást is választani”. (Az alábbi videó a beszélgetés e részétől indul:)

Azonban Ruszin-Szendi Romulusszal kapcsolatban egy másik megfontolást is említett Somogyi Zoltán, ami jóval túlmutat a „normális” politikai taktikázás, szavazatszerzés világán. Ruszin-Szendi a Tisza színpadján ugyanis szerinte

„mint az első számú katona üzeni az országnak, hogy a honvédség sem egységes. Nem kell attól félni, hogyha bármilyen változás lenne, akkor itt valami rossz folyamat indulna el a honvédség segédletével. Nyugodtan el lehet menni szavazni, és annak lesz eredménye.”

Vannak találgatások azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor vajon egy választási vereség esetén békésen átadná-e a hatalmat, és ennek kapcsán olyan kényelmetlen gondolatok is előkerülnek, hogy milyen szerepet kaphat egy ilyen helyzetben az elmúlt években jókora eszközfejlesztésen és ezzel párhuzamosan némi tisztogatáson is átesett hadsereg, illetve más fegyveres szervezetek.

Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz vasárnap már közös Magyarinfón is szerepeltek: kinek üzentek elsősorban?
Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz vasárnap már közös Magyarinfón is szerepeltek: kinek üzentek elsősorban?
Fotó: Youtube/Magyar Péter Hivatalos

Somogyi Zoltán finoman arra utalt volna, hogy elképzelhetőnek tart egy olyan helyzetet, amikor a hadsereg parancsot kap „az alkotmányos rend fenntartására”? A beszélgetés végén mindenesetre szóba került egy olyan forgatókönyv lehetősége is, amelyben Magyar Pétert mondjuk nem engedik elindulni a választáson, de arról is szó esett, hogy a kormányt támogató szavazók mit lépnének mondjuk egy Tisza-győzelem esetén elinduló kemény elszámoltatás láttán. (A videó e részének megnézéséhez ide is kattinthat.)

Mindenesetre Ruszin-Szendi feltűnése igen heves reakciókat váltott ki a kormány oldalán, és például a Magyar Narancs oldalán is megjelent egy olyan cikk, amelyben Somogyi Zoltánéra rímelő gondolatokat olvashatunk:

„Ruszin-Szendi igen népszerű a honvédség hivatásos és szerződéses állományában, szavát, véleményét sokan meghallgatják – így azt is, amit egy olyan helyzetben mondhatna, amikor egy következő parlamenti választás eredménye igen kedvezőtlen lenne a jelenlegi kormányra nézve”

- írja a szerző, kitérve aztán arra is, hogy az elmúlt évek Alaptörvény-módosításai nyomán már erőszakos fellépés hiányában is kihirdethető a rendkívüli jogrend, „az alkotmányos rend megdöntésére, felforgatására vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló cselekmény” vagy „az élet- és vagyonbiztonságot tömeges mértékben veszélyeztető súlyos, jogellenes cselekmény” fennállása esetén, a honvédséget pedig „fokról fokra belső karhatalmi feladatok elvégzésének jogával és feladatával ruházták fel”.

A téma egyébként a Klasszis Média szubjektív beszélgetős műsorában, az Ez Viszont Privátban is szóba került nemrég (a videó itt is ettől a résztől indul):

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG