3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A fogyasztói árak a júniusi 5,3 százalék után 4,6 százalékkal nőttek éves szinten 2021 hetedik hónapjában. A mérték megfelel a piaci várakozásoknak.

2021. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez a mérték megfelel a piaci várakozásoknak, s egybevág azzal, amit mértünk három hazai hipermarket-láncban.

Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,5 százalékkal növekedtek.

2020 júliusához képest az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal lett magasabb. Ezen belül:

  • az étolajé 27,5,
  • a munkahelyi étkezésé 8,4,
  • a margariné 8,0, a baromfihúsé 7,7,
  • a büféáruké 7,3,
  • a liszté 7,2,
  • az éttermi étkezésé 6,2 százalékkal emelkedett.

szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,1, ezen belül a dohányáruk 18,1 százalékkal drágultak.

tartós fogyasztási cikkekért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a szobabútorok 10,7, a konyha és egyéb bútorok 8,4, az új személygépkocsik 7,5 százalékkal kerültek többe.

járműüzemanyagok ára 19,8, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 11,9 százalékkal magasabb lett.

szolgáltatások 2,9, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 11,3, az üdülési szolgáltatások 7,6 százalékkal drágultak.

A baromfihús-árak változása is felfelé húzta az inflációt. Fotó: MTI
A baromfihús-árak változása is felfelé húzta az inflációt. Fotó: MTI

Ami az egy hónap alatti árváltozásokat illeti, júniushoz képest az infláció átlagosan 0,5 százalék lett. Az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal emelkedett, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) nélkül számítva pedig az áruk átlagosan 0,4 százalékkal nőtt. Az élelmiszereken belül az étolaj 3,8, a baromfihús 2,1, a vaj és vajkrém 1,5, a száraztészta, illetve a munkahelyi étkezés egyaránt 1,1 százalékkal került többe, ezzel szemben az idényáras élelmiszerekért 2,4, a sertéshúsért, valamint a szalámiért, szárazkolbászért, sonkáért egyaránt 0,8, a tojásért pedig 0,7 százalékkal kevesebbet kellett leszurkolni júliusban, mint júniusban. A járműüzemanyagok ára 4,2, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 4,1 százalékkal nőtt egy hónap alatt. A szolgáltatások 0,4, ezen belül az üdülési szolgáltatások átlagosan 7,8 százalékkal drágultak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még egy országot kiüthet az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 17:27
Az üzemanyagválságra készülnek.
Makro / Külgazdaság Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:42
Új vezetéket húznak fel a két ország közt.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a jövő a Hormuzi-szorosban?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:50
Egy hajót átengedtek.
Makro / Külgazdaság Semjén Zsolt alapítványát alaposan leminősítette az ÁSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:06
A számvevőszék elemzői hiába keresték a gazdálkodási adatokat a miniszterelnök-helyettes által elnökölt alapítványnál.
Makro / Külgazdaság Mit mond Jaksity György Trumpról, a világgazdaságról, a dollárról és a forintról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:29
A Klasszis Klub Live következő, március 24-én 15 óra 30 perckor kezdődő egyórás élő adásának vendége ezúttal a Concorde Értékpapír Zrt. közgazdász végzettségű alapítója, elnöke, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke lesz. Szokás szerint azonban nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Romlik a helyzet: Japán is elszánta magát, bevetik a stratégiai eszközt
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 10:32
Az Irán ellen indított háború újabb baljós következménye.
Makro / Külgazdaság Befagytak a mutatók, nem moccan a munkanélküliségi adat
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:54
Évek óta alig változik a kiemelt statisztikai ráta.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: dollármilliárdokkal tömi Putyin zsebét az újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:02
Szerinte még mindig csak színlel az oroszok első embere.
Makro / Külgazdaság Emlékszik még a kamionos tüntetésekre? Így áll most a szektor, amely az iráni háborút is a nyakába kapta
Imre Lőrinc | 2026. március 16. 05:43
A február 28-a óta tartó iráni háború valódi inflációs lavinát indíthat el a világgazdaságban és Magyarországon is. A járműüzemanyagok áremelkedése csak a jéghegy csúcsa. A szállítmányozás drágulása az élelmiszerektől kezdve az ipari termékeken át az építőipari alapanyagokig emelheti az árakat. Magyarországon az árufuvarozás közel 70 százaléka közúton történik, ezért cikkünkben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az egyébként is évek óta nehéz helyzetben lévő fuvarozói szektornak most milyen extraköltségekkel kell számolnia.
Makro / Külgazdaság Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 18:11
Belföldön is lenne iskolakezdési támogatás. Vagyonadó, igazságos adórendszer, uniós pénzek 200 ezer forint a nyugdíjasoknak – ezeket ígéri Magyar Péter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG