2p

Olaszországban 1,9 százalékkal, az előző havival megegyező ütemben nőttek a fogyasztói árak áprilisban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat pénteken közzétett végleges adataiból.

Az április 30-án publikált előzetes becslésben 2,0 százalékos éves inflációs adat szerepelt.

Havi szinten az előzetesen becsült 0,2 százaléknál lassabb ütemben, 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Olaszországban, miután márciusban 0,3 százalékkal emelkedtek az előző havihoz képest.

Az Istat közleménye szerint az éves árnövekedés stabilizálódásához a szabályozott és a nem szabályozott energiatermékek árának alakulása, valamint a szállítási szolgáltatások mellett a feldolgozatlan élelmiszerek és a feldolgozott élelmiszerek árának gyorsuló ütemű drágulása és a dohánytermékek áremelkedésének mérséklődése járult hozzá.

A nem szabályozott energiatermékek ára 3,4 százalékkal csökkent az előző hónapban jegyzett 0,7 százalékos emelkedést követően, a szabályozott energiatermékek drágulása pedig az előző havi 27,2 százalékról 31,7 százalékra gyorsult áprilisban.

A feldolgozott élelmiszerek (beleértve az alkoholt) éves szintű áremelkedése 1,9 százalékról 2,2 százalékra gyorsult az év negyedik hónapjában, míg a friss élelmiszerek 4,2 százalékkal drágultak a márciusi 3,3 százalékos árnövekedést követően. A szállítási szolgáltatások ára 4,4 százalékkal emelkedett, miután márciusban 1,6 százalékkal nőtt éves összevetésben.

Ezzel szemben a dohányáruk éves szintű drágulása az előző havi 4,6 százalékról 3,4 százalékra mérséklődött.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) növekedési üteme az előzetes becslés alapján közölt és az előző hónapban jegyzett 2,1 százaléktól elmaradva 2,0 százalék volt, havi összevetésben pedig 0,4 százalékos emelkedést jegyeztek fel az előző havi 1,6 százalékos növekedést követően. A márciusi jelentősebb havi szintű emelkedés oka főként a ruházat és lábbelik téli leárazásának vége volt (a HICP számításakor figyelembe veszik a leárazásokat).

A feldolgozatlan élelmiszerek és az energia nélkül számított éves maginfláció 2,1 százalékra emelkedett áprilisban a márciusban regisztrált 1,7 százalékról.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG