3p

Tavaly február óta 188 terrorcselekményt akadályoztak meg Oroszországban a bűnüldöző szervek és a különleges szolgálatok - közölte a Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NAK) tájékoztatási központja kedden a TASZSZ hírügynökséggel.

A tájékoztatást abból az alkalomból adták ki, hogy a NAK a bizottság elnökének, Alekszandr Bortnyikovnak, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatójának elnökletével ülést tartott.

A NAK szerint a tavaly február - vagyis az ukrajnai háború kezdete óta - megkísérelt 188 terrorcselekményt a legtöbb esetben "radikális eszmék hatása alatt álló, gyenge erkölcsű, a társadalom szélére sodródott fiatalok készítették elő, akik nem gondolnak tetteik következményére".

Bár az adatok mások által meg nem erősített hírek szerint értendők. Fotó: Depositphotos
Bár az adatok mások által meg nem erősített hírek szerint értendők. Fotó: Depositphotos

Bortnyikov a tanácskozáson kijelentette: a terrorizmus mögötti ideológiák elleni küzdelem eredményeképpen 2019 és 2023 között kiépült az a rendszer, amely megvédi a lakosságot a nemzetközi terrorszervezetek propagandájától, ebben a megelőzés hatékony formáit és módszereit vezették be. A NAK ülésén ugyanakkor sürgették, hogy minden hatóság és oktatási intézmény növelje hatékonyságát annak érdekében, hogy a fiatalok elutasítsák a terrorizmust, a neonácizmust és a gyilkolás kultúráját.

A NAK-tanácskozáson külön figyelmet kapott, hogy az ukrajnai "különleges hadművelet" miatt új terrorfenyegetés alakult ki, amelynek forrásai főként az ukrán biztonsági szolgálatok és nacionalista alakulatok. A tájékoztatás szerint ezek a "kollektív Nyugat" közreműködésével terjesztik a terrorizmus és neonácizmus eszméit, megpróbálnak orosz állampolgárokat és Ukrajna területéről érkező embereket bevonni bűnös cselekedeteikbe az internet útján.

A NAK szerint az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) a bűnüldöző szervek és felügyeleti hatóságok részvételével 2019 óta 67 ezer terrorista anyagot blokkolt az interneten, 334 ezret pedig eltávolított.

Az orosz belügyminisztérium kedden arról adott ki tájékoztatást, hogy ukrajnai hivatalos szervekkel kapcsolatban álló telefonos csalók új taktikát alkalmazva vonnak be embereket az oroszországi felforgató tevékenységbe. A tárca szerint a bűnözők például pénzt csalnak ki áldozataikból, majd azt ígérik, hogy visszaszolgáltatják azt, ha az áldozat hajlandó felgyújtani katonai vagy közlekedési objektumokat, bankokat. Más esetben azzal fenyegetőzve veszik rá őket ilyen cselekedetekre, hogy ilyen-olyan problémáik lesznek vagy megölik hozzátartozóikat, ha nem hajtják végre a gyújtogatást.

A tárca szerint előfordul, hogy a "külföldi kurátorok" nyíltan azzal az ajánlattal hívják fel a célszemélyeket, hogy pénzjutalom fejében diverzáns vagy terrorcselekményeket kövessenek el. Korábban ezt a módszert kábítószer előállíttatására és terjesztésére használták.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint az orosz belügyminisztérium rámutatott, hogy az említett módszerekkel a közelmúltban az ukrajnai telefonálóknak több orosz régióban sikerült elérniük hadkiegészítő parancsnoksági épületek felgyújtását. A tárca arra figyelmeztetett, hogy az ilyen bűncselekmény 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG