Néhány külső szemlélő a mai Oroszországot a Szovjetunióval hasonlítja össze. De van egy alapvető ellentmondás a két állam között: a Szovjetunió a maga kommunista ideológiájával a magántulajdon ellen harcolt, míg a posztszovjet Oroszország paradox módon „leprivatizált állam” lett.
Miből lett a cserebogár?
Ez az oroszországi állapot az 1990-es években kezdett kialakulni. 1998-ban Borisz Nyemcov akkori miniszterelnök-helyettes elemzést közölt „Oroszország jövője: oligarchia vagy demokrácia?” címmel. Ebben már figyelmeztetett azokra a veszélyekre, miszerint a prominens üzletemberek a regionális költségvetést és annak forrásait használjá fel saját gazdagodásukra. Ez viszont a „hatalom privatizációjához” vezet, amelyben ezek az egyének irányítják az állami tisztviselőket. A hatóságok és az üzleti élet összeolvad, és végül a demokrácia eltűnik.
Nyemcov figyelmeztetéseit azonban a hatalom birtokosai nem vették figyelembe, ráadásul a Putyin-korszakban az állapotok tovább romlottak.
2015-ben - ugyanabban az évben, amikor Nyemcovot megölték ,, az Orosz Föderáció elfogadta az „állami-magán partnerségről” szóló törvényt, amely a hatóságok és a vállalkozások közötti kölcsönös hatáskör-átruházást írta elő. Ebben nem írták elő a kormányzati tisztviselők és üzletemberek közötti interakciót szabályozó konkrét keretrendszert, ami közvetlenül legitimálta az átfogó korrupciót.
Prigozsin a színre lép
Mi több, ez a törvény csupán formalizálta a már kialakult gyakorlatot. Például 2010-ben Anatolij Szerdjukov akkori orosz védelmi miniszter elrendelte a hadsereg élelmiszerellátásának kiszervezését, azzal érvelve, hogy a katonaságot meg kell szabadítani a mindennapi problémáktól, és ehelyett közvetlen hivatalos feladataira kell összpontosítania. Ez a döntés azonban gyorsan azt eredményezte, hogy az érdekelt magánvállalkozások egyszerűen függővé tették a hadsereget szolgálataiktól.
Amint arról egy 10 évvel ezelőtti orosz Forbes-vizsgálat beszámolt, már 2013-ban a hadsereg élelmiszerellátásának 92 százalékát a hírhedt zsoldosvezér, Jevgenyij Prigozsin és Concord vendéglátó cége biztosította.
Már a rákövetkező évben, 2014-ben a „hadsereg főszakácsaként” emlegetett Prigozsin megalapította saját katonai magáncégét (PMC), a Wagnert, ezzel megszüntetve az állam erőszakmonopóliumát.
Sőt, maga az állam is szemet hunyt a PMC megjelenése előtt, annak ellenére, hogy az ilyen formációkat kifejezetten tiltják az orosz törvények. Alkotója pedig a háború kitörése után még rendkívüli jogosítványokat is kapott: magánemberként járt orosz börtönökbe, és egyszerűen „megkegyelmezett” a foglyoknak, beszervezve őket saját hadseregébe.
Törököt fogtam
Prigozsin zendülése aztán világosan megmutatta Putyin irányítási modelljének válságát, amelyben közeli szövetségesei - akik formálisan semmilyen hivatalos pozíciót nem töltenek be -, valójában az állami struktúrák felett állnak. Többek között ide tartozik Jurij Kovalcsuk, Gennagyij Timcsenko és a Rotenberg testvérek (Arkagyij és Borisz). Prigozsin természetesen ebbe a szűk belső körbe tartozott. De amikor Putyin ellen próbált lázadni, az elnök sürgősen támogatást kért a hadseregtől és más hivatalos erőktől.
Prigozsin azonban úgy tűnik, nem esett ki ebből a körből, hanem csak – ahogy a cári időkben mondták – „kiesett a kegyekből”.
Ez meglehetősen visszafogott válasz volt a Kreml részéről, ami azt mutatja, hogy Putyin hatalma már nem a régi. A zendülés miatt indított büntetőeljárást törölték, és a tőle elkobzott összes pénzt és fegyvert visszaadták Prigozsinnak. Ráadásul a múlt héten szabadon részt vett Szentpéterváron az Oroszország-Afrika csúcstalálkozón, és ott vezető afrikai hivatalnokokkal fényképezkedett.
Sokatmondó volt a közvélemény apatikus reakciója (valóban, senki sem próbált lefeküdni egy Wagner-tank elé Putyin védelmében). S miközben a Wagner-tisztek büntetlenül megúszhatták a zendülést, a hétköznapi polgárokat akár rövid, csendes tiltakozásért is börtönbüntetésre ítélik.
Oroszország folyamatosan gyengén teljesít a Transparency International korrupciós észlelési indexén. 2022-ben az ország a 137. helyen állt a 180 nemzet közül. Összehasonlításképpen: miután Putyin 2004-ben befejezte első elnöki ciklusát, Oroszország még a 90. helyen végzett.
Ellentmondások terhe
Putyin Oroszországa kezd úgy kinézni, mint a cári Oroszország az utolsó időszakában: egy állam, amely összeomlott saját ellentmondásainak súlya alatt, ahogy Orlando Figes brit történész fogalmaz. Oroszország 2023-ban most még jobban összetörtnek tűnik, mint Putyin átvételekor, amit látszólag azért tett, hogy megmentse a zűrzavartól.
Putyin közel negyedszázados hatalmának talán a legnagyobb iróniája az, hogy jelenleg megszemélyesíti azt a káoszt, amelytől világéletében irtózott.
Július vége óta nem láttunk ilyet. 
