A történelmi előzmények és a kontextus

A The Wall Street Journal cikke szerint míg korábban úgy tűnt, az Egyesült Államok piacai megnyitásával liberalizálja majd Kínát, Donald Trump elnöksége alatt ennek épp az ellenkezője valósul meg, legalábbis a gazdaság terén. A lap szerint ugyanis Trump egyfajta államkapitalizmust épít. Ide tartoznak – a bevezetőben említettek mellett – olyan lépések, mint amikor egyes, Kínába irányuló chipeladásokból részesedést követelt a kormány számára, amikor állami részvényeket akart a Nippon Steeltől, de az is, amikor kijelentette, hogy a vámháború által kikikényszerített, az Egyesült Államokba irányuló befektetéseket ő személyesen fogja menedzselni.

Mindez nagyon hasonlít a kínai államkapitalista modellre, vagy enyhébb formában a francia dirigizmusra. Egyébként Washingtontól sem annyira idegen ez a fajta modell, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk: a második világháború és a hidegháború miatt sok nagyipari termelőkapacitás került ideiglenes állami kontrol alá. A Covid-járvány alatt is jelentős beavatkozás történt a járvány terjedésének elkerülése, majd az azt követő válság enyhítése céljából. A világjárvány időszaka pedig egybeesett azzal a tendenciával, amibe Trump is illeszkedik, tehát amikor mindkét párt elkezdte fontosnak tartani, hogy visszaszerezzék az irányítást az ipari termelés és a Covid alatt sérülékenységüket megmutató ellátási láncok felett. Elsősorban pedig Kínától féltették ezeket az amerikaiak.

Már Trump első elnöksége alatt elkezdődött tehát az újraiparosítási és védvám-politika. Mindez Biden alatt folytatódott, a második Trump-ciklus pedig éppen csúcsra járatja. Trump nemcsak újabb vámokat vezetett be a világ minden országával, elsősorban Kínával szemben, de folytatta a gazdaságilag sokszor nem kifizetődő, ám stratégiailag fontos iparágak védelmét és támogatását is.

Trump azonban jelentősen tovább is ment ennél 2024 óta, és politikai, ráadásul személyes hatalmat követelt a cégek felett.

Ennek egyik jellemző lépese volt, amikor úgynevezett aranyrészvényt követelt az állam számára a Nippon Steel nehézipari vállalatban. Ez a cégek által az államnak adott részesedés neve, amely által a kormány beleszólhat adott cég irányításába, és Kínában előszeretettel alkalmazzák. Azaz Trump nyíltan a kínai államkapitalizmust tette meg példaképnek, legalábbis ebben a kérdésben.

A gazdaságon túl…

Az államkapitalizmus persze sosem kizárólag a gazdasági, hanem mindig a politikai kontroll eszköze is. Kínában például az állammal kritikus vállalatvezetőket ugyanúgy eltüntetik, mint a kritikus művészeket vagy újságírókat. Trump ehhez hasonlóan nemcsak gazdasági okokból követelte vállalatvezetők lemondását, hanem elnöki rendeletekkel is támadta a vele kritikus, vagy szemben álló cégeket, különös tekintettel az ellene felmerült vádakat képviselő ügyvédi irodákra. Ezzel szemben a hozzá lojális cégeket megjutalmazta. Emlékezetes volt, amikor például a Fehér Ház udvarán tartott bizarr „autóbörzét”, ahol a Tesla modelljeit ajánlgatta.

Mindez persze önmagában is Trump hatalomkoncentrációját szolgálja. Hiszen ő maga lép fel erélyesen, saját hatáskörében. A CNN írása szerint ráadásul mindez rámutat arra is, hogy míg korábban adóterhek kivetése egyértelműen a Kongresszus hatásköre volt, Trump most ezt a jogot is magának vindikálja. Innentől kezdve, a cégeknek egyes esetekben gyakorlatilag belépési díjat vagy védelmi pénzt kell neki fizetniük, hogy működhessenek.

Szintén a politikához tartozik, hogy állami eszközökkel is fellépett a DEI-t, azaz a „diverzitási és befogadási” elveket alkalmazó cégekkel szemben. Az elmúlt hetekben pedig utasította az egyesült államokbeli bankokat, hogy ne diszkriminálják konzervatív ügyfeleiket – Trump állítása szerint ugyanis a Bank of America vele szemben is diszkriminatív módon járt el, politikája miatt.

Ebből is látszik, hogy Trump mind kulturális ideológiája, mind merkantilista és protekcionista gazdasági nézetei érdekében meri használni széles elnöki jogkörét.

És mindez, a fentebb említett fejlemények fényében, fokozódni látszik. Szavazói bázisának mindez imponálhat. Hiszen Trump már nemcsak más államok vezetőinek, vagy az ellenzéki politikusoknak, de a cégeknek és azok vezetőinek is megmutatja, „ki a főnök”. A gazdasági szereplők körében azonban mindez aggodalmat váltott ki:

„Joga van azt mondani, amit akar. Viszont különbség van aközött, amihez jogod van, és ami jogosan megtehető egy szabadpiaci kapitalista rendszerben” – mondja erről  Harry Kraemer, a Baxter International nevű gyógyszeripari cég volt vezérigazgatója, aki most a Northwestern University-n tanít.

Ezzel a véleményével nincs egyedül. Ha Trump folytatja ezt a magatartását – márpedig úgy tűnik, folytatja –, akkor az bizalmi válsághoz vezethet a piaci szereplők részéről.

Egyes elemzők, például az Atlantic fentebb hivatkozott cikke szerint Trump direkt arra használja fel  a gazdasági folyamatokat, hogy saját politikai hatalmát növelje, immár ezen a téren, de általánosságban, is. Mások, mint a konzervatív American Enterprise Institute szerint azonban itt nincs szó koherens tervről, Trump csupán a meglevő gazdasági folyamatokra ad választ a maga módján.

Akárhogyan is legyen azonban, az biztos, hogy az elnök lépései erodálják a jogállamot és riadalmat keltenek a piacon. Utóbbi miatt pedig lehet, hogy a megcélzott növekedéssel ellentétes hatást fog elérni.

Számba kell azonban venni azt is, hogy mivel a Covid óta globálisan jellemző a protekcionista és iparosító állami politika, így az is lehet, hogy Trump magatartása kivétel helyett szabálynak minősül majd.