2p

Drágább egy panellakás, mint az azonos állapotú téglalakás néhány városban.

Úgy megélénkült a panelpiac, hogy egyes helyeken már drágább egy panellakás, mint az azonos állapotú téglalakások – közölte a Zenga.hu az elemzései alapján. A panelek iránt több okból is nagy az érdeklődés. Egyrészt az új vagy újszerű tégla lakások a magas építési költségek miatt drágábbak lettek, ezekhez képest a panelek még mindig olcsóbbak. Élénkült is a kereslet irántuk, ami feljebb vitte az árakat.

A Zenga szerint míg tavaly február és idén február között a téglalakások átlagos négyzetméterára Budapesten 19, országosan 16 százalékkal ment feljebb, addig a paneleké 24, illetve 36 százalékkal. A felújítandó és átlagos állapotú ingatlanoknál még kisebb a különbség: a téglalakások már csak 8 százalékkal drágábbak a paneleknél, és egyre több helyen fordul elő, hogy a panelekért kell többet fizetni.

Bár a felújított és jó állapotú téglalakásokat még mindig drágábban kínálják, mint a paneleket, egyes helyeken a panelek ára mostanra utolérte, sőt van, ahol meg is előzte az azonos állapotú tégla lakások átlagárát. Ennek egyik oka, hogy a panelek felújítása akár 100-200 ezer forinttal is olcsóbb lehet négyzetméterenként. Mivel egységes a szerkezetük, előre tudni, hogy pontosan milyen paraméterek alapján lehet felújítani. A legtöbb panelházat energetikailag korszerűsítették is, így a rezsijük is kiszámíthatóbb. A paneles lakótelepek is kedveltek, mert jól tervezettek, általában többféle szolgáltatás, iskola és bolt is van az ilyen környékeken.

Az árnövekedés oda vezetett, hogy van ahol már drágább is egy panel, mint egy azonos állapotú tégla lakás, például Pécsen és Tatabányán is. De Miskolcon, egy felújítandó panellakás négyzetméterára több mint 15 százalékkal magasabb, mint egy felújítandó tégla lakásé.

Címkék: Ingatlan Ingatlan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Újbudán még a felújítandó panelért is 75 milliót kérnek
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 18:57
A magyarországi panelpiac legdrágább környékén, a XI. kerületben szinte mindegy, milyen állapotú a lakás: a felújítandók átlagára 73-75 millió forint, de az átlagár sem éri el a 80 milliót. Akinek nincs ennyi pénze, az szinte csak egyszobás lakásokat talál, ezekhez pedig nem tudja felvenni az Otthon Start hitelt sem. Számos több száz lakásos lakópark is épül, de a panelek drágulásának ez sem akadálya: az átlagos négyzetméterár már 1,5 millió forint felett van.
Ingatlan Csalódást keltően zárult a lakásbiztosítási kampány
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 15:40
Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amelynek ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A befektetők paradicsoma a magyar tenger partján
Vámosi Ágoston | 2026. március 25. 18:58
Új lakások százai várják a vásárlókat Siófokon, ám a pesti belvárost idéző árakon. Ráadásul az Otthon Starttal próbálkozókat szűk kínálat fogadja, és az albérletárak is felveszik a versenyt sok fővárosi kerülettel. A nagyobb tőkével rendelkezők akár naponta számolhatnak egy havi albérlet hozamával.
Ingatlan Megtudtuk, mennyire szállhatnak el az építési költségek az iráni háború miatt
Imre Lőrinc | 2026. március 25. 12:41
Bár az állami beruházások még mindig hiányoznak, mégis enyhén emelkedett az építőipari szakemberhiány Magyarországon. Miként a szakipari munkák átlagos díja is feljebb ment. Itt azonban óriási különbségeket látni: több mint 3500 forintos eltérés van az ország legdrágább és legolcsóbb vármegyéjének munkabérei között. A szakemberek többsége idén is árat emelne, az iráni háború miatt pedig további drágulás várható.
Ingatlan Hamarosan nyomuk sem marad a 2022-ben bezárt postáknak
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 10:05
A nemzeti vagyonkezelő árverési oldalán bukkantak fel tömegesen a spórolási indokkal bezárt postahivatalok épületei.
Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG