Munkácsot az oroszok rakétázták, az Északi Áramlatot az ukránok robbanthatták fel

Vajon milyen rakétatámadásra – ha nem oroszra – gondolt Magyarország köztársasági elnöke, amikor kivette az „orosz” szót a Facebook-bejegyzéséből? És miért tartotta fontosnak a törlést?

Itt az orosz, hol az orosz 

Ezek a kérdések ötlöttek fel bennem az amerikai tulajdonú, elektronikai termékeket gyártó munkácsi üzemet ért, két súlyos sérülést okozó, szerda éjjeli orosz rakétatámadással, valamint Sulyok Tamás arra adott reakciójával kapcsolatban.

Az első kérdésre, miszerint mire gondolt a köztársasági elnök, természetesen nem tudom a választ. Az viszont egyértelmű, hogy ha rakétátamadás történt, és nem mondjuk üzemi baleset – márpedig előbbi történt, és a köztársasági elnök is erről írt csütörtök reggel –, akkor azt csak az oroszok követhették el.

Hiszen ki más lőtt volna ki rakétákat a munkácsi gyárra? Az ukránok? Egy NATO-tagállam? Soros György? Weber? Az ufók? Mindegyik eshetőségnek nagyjából ugyanakkora az esélye.

A köztársasági elnök – vagy kommunikációs csapata, vagy ki tudja, ki – tehát gigantikus öngólt lőtt: a nyilvánvalót kérdőjelezte meg, és óriási támadási felületet adott az ellenzéknek és a kormánykritikus médiának egyaránt.              

Na de miért húzta ki az „orosz” szót? Először is idézzük fel a köztársasági elnök hivatalának több laphoz is eljuttatott magyarázatát. Eszerint a hivatal „még várta a hivatalos és részletes tájékoztatást, illetve megerősítést a Munkács elleni rakétatámadás körülményeiről, felelőseinek és végrehajtóinak kilétéről. Ugyanakkor a köztársasági elnök fontosnak tartotta, hogy az elsők között fejezze ki mély együttérzését a sérültek felé”.

Ez a magyarázat minimum sántít. Ha azt már csütörtök reggel elfogadta tényként – márpedig elfogadta –, hogy rakétatámadás történt, akkor abban vajon mi alapján kételkedett, hogy az oroszok az elkövetők?      

Tehát mi áll a háttérben? Túltolt diplomáciai óvatoskodás? A kommunikációs csapat bénázása? Az igazodási kényszer? Jaj, csak meg ne orroljon ránk a Kreml? Esetleg jött egy telefon fentről, hogy ezt azért mégsem kellene?

Beszédes tény, hogy a Barátság-kőolajvezeték elleni ukrán támadásokat azonnal bíráló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a munkácsi támadást „elfelejtette” elítélni, és csütörtök délelőtti közleményében is csak „Ukrajnát ért újabb légitámadások”-ról beszélt. Az „orosz” szót ő is kispórolta. 

Orbán Viktor pedig csak csütörtök délután szólalt meg az ügyben közösségi oldalán. Ő ugyan leírta, hogy „orosz rakétatámadás”, de egy szóval sem kritizálta Moszkvát – pedig ez volt az első sérülésekkel járó, Kárpátalját ért orosz támadás a háború kezdete óta.         

Ami egyébként a támadás okát illeti, simán elképzelhető, hogy nem csak kávéfőzőket gyártottak a szétlőtt üzemben. Logikus lépés az ukrán kormány részéről, ha esetleg egy eddig nem támadott területre vitte át a hadiipart kiszolgáló gyártás egy részét, és logikus Moszkva részéről, ha valóban ezt akarta megsemmisíteni.

Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy mind a magyar államfő, mind a magyar kormány hímestojásként bánik a Kremllel még akkor is, amikor magyarlakta területeket ér támadás.

Ukrán búvárok a mélyben  

Persze nem minden fekete vagy fehér, egy háborúban pedig végképp nem az. Szintén fontos hír volt a héten, hogy Olaszországban letartóztattak egy ukrán férfit egy nemzetközi elfogatóparancs alapján.

A nyomozást végző német ügyészség szerint ő koordinálta a 2022. szeptemberi támadást, amelyet a Németországot Oroszországgal összekötő gázvezetékpár ellen követtek el a Balti-tenger mélyén.

A robbantás nyomán a négy vezetékből három használhatatlanná vált.

Az ügyészség szerint a 49 éves Szergej K. egy búvárcsoportnak volt a része, amely a dániai Bornholm szigete közelében, a tengerben helyezett el robbanószerkezeteket a vezetékeken anno. A támadást egy bérelt vitorlásjacht segítségével hajtották végre, amely a németországi Rostockból indult útnak.

A hírrel kapcsolatban a Reuters felidézte, hogy az amerikai Washington Post és a német Der Spiegel azt állapították meg tényfeltáró cikkeikben, hogy az akciót végrehajtó csapatot egy korábbi ukrán hírszerző tiszt állította össze.

Német nyomozók már tavaly tényként kezelték, hogy az elkövetők ukránok voltak. Az elsődleges motiváció az lehetett, hogy semmiképp se indulhasson újra a gázszállítás a vezetékeken, és így komoly bevételektől essen el Oroszország. (Az uniós országok többsége azóta önként lemondott az orosz gázról.)

A The Wall Street Journal oknyomozó cikke pedig ukrán katonai forrásokból származó értesülésekre hivatkozva azt állította, hogy a szálak a legfelsőbb politikai szintig vezetnek Kijevben.

Bár az ukránok tagadják érintettségüket, és ítélet még nincs, a jelek egy irányba mutatnak. És nehéz elképzelni, hogy egy ilyen volumenű és jelentőségű támadás az ukrán vezetés tudta és jóváhagyása nélkül valósult meg.

Vagy ahogy az oroszpártisággal aligha vádolható Frankfurter Allgemeine Zeitung írta:

az ukránok motivációja érthető, de ez „nem igazolja a merényletet”, amely politikai szempontból „nagy butaság” és „súlyos bűncselekmény”. A történteket az igazságszolgáltatásnak fel kell derítenie.                

Ettől persze még nem lettek az oroszokból hirtelen „jófiúk”. Ez nem változtat azon a tényen, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, önkényesen betolta a tankjait egy független ország területére, és – a nemzetközi jogot felrúgva – egyre nagyobb darabokat szakít ki belőle.

Újragondolt narratívák 

Azt, hogy egy konfliktus nem fekete vagy fehér, „egyébként” a Közel-Keleten is láthatjuk. A Hamász 2023. október 7-i terrorja szörnyű és elfogadhatatlan, de ugyanez elmondható a már csaknem két éve tartó izraeli offenzíva okozta szenvedésről is. Bár az izraeli kormány továbbra is tagadja, már helyi jogvédő szervezetek szerint is népirtás történik Gázában, és az ENSZ által támogatott szakértők pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint is „teljes egészében ember okozta éhínség” pusztít az övezetben.

Összegezve: a valóság bonyolultabb, mint azt a politika vagy a média egy része sugallja. Érdemes tehát kiigazítani vagy újragondolni a narratíváinkat, és persze a saját eszünkre (is) hagyatkozni.