4p

Két izraeli emberi jogi szervezet szerint Izrael népirtást követ el Gázában, egy vezető izraeli lap pedig éheztetéssel vádolta meg kormányát.

Egy vezető izraeli emberi jogi szervezet, a B’Tselem hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében a CNN szerint azt állítja: Izrael népirtást hajt végre a palesztinok ellen a Gázai övezetben.

Mint írják, azután jutott erre az „egyértelmű konklúzióra”, hogy megvizsgálta Izrael intézkedéseit és annak „szörnyű következményeit”, és a vezető izraeli politikusok, valamint katonai vezetők által tett nyilatkozatokat a hadművelet céljairól.

A szintén izraeli jogvédő szervezet, a Physicians for Human Rights Israel jelezte, hogy szintén népirtásnak tartja a gázai történéseket.

„A vizsgálatunkból, amely Izrael gázai politikájáról és annak borzalmas következményeiről szól, valamint azokból a nyilatkozatokból, amelyeket vezető izraeli politikusok és katonai parancsnokok tettek a hadművelet céljairól, egyértelműen arra lehet következtetni, hogy Izrael összehangoltan, szándékosan és sorozatosan olyan cselekményeket követ el, amelyek eredménye a palesztin társadalom megsemmisítése a Gázai övezetben” – áll a B’Tselem jelentésének nyilvánosságra hozásakor kiadott közleményben. „Más szavakkal: Izrael népirtást követ el a Gázai övezet palesztin lakossága ellen”- tették hozzá.

Humanitárius segélyt dobnak le ejtőernyőkkel a jordán légierő repülőgépéről a Gázai övezetbe 2025. július 27-én, miután Izrael nemzetközi nyomásra engedélyezte a segélyezés jelentős felgyorsítását
Humanitárius segélyt dobnak le ejtőernyőkkel a jordán légierő repülőgépéről a Gázai övezetbe 2025. július 27-én, miután Izrael nemzetközi nyomásra engedélyezte a segélyezés jelentős felgyorsítását
Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

„Ezt a bűncselekmény-sorozatot azonnal le kell állítani. A felelősség elsősorban Izraelt terheli, de a nemzetközi közösséget is, amelynek minden eszközzel fel kellene lépnie ezen bűncselekmények ellen”- mondta hétfőn a Kelet-Jeruzsálemben megtartott sajtótájékoztatón Orli Noj, a Becelem igazgatótanácsának elnöke az MTI szerint.

„A népirtás meghatározása: összehangolt támadást egy embercsoport megsemmisítésének szándékával. Az elmúlt huszonkét hónapban példátlan mértékű pusztítást, szándékos éheztetést és tömeges kényszerkitelepítéseket láttunk. Gáza lakóit elűzték, bombázták és éheztetik, teljesen megfosztva őket emberi méltóságuktól és jogaiktól” – közölte Juli Novak, a Becelem ügyvezető igazgatója.

Nemzetközi jogvédő szervezetek, az Amnesty International és a Human Rights Watch már tavaly kimondták: Izrael népirtást követ el Gázában.

Az izraeli kormány hivatalosan nem reagált a mostani jelentésre, de korábban következetesen visszautasította a népirtás vádját.

Eközben a Haaretz hétfői vezető anyagában azt írta:  Izrael okozta a Gázai éhínséget, nem számít, hogy mennyire próbálja az ENSZ-et okolni mindezért.

Az izraeli baloldali lap hozzáteszi: “Gáza éheztetéséért„ az izraeli kormányt terheli a felelősség, amely “felelőtlen lépéseket” tett és “minden szakértő tanácsával” ellentétesen járt el: lerombolta az ENSZ és a humanitárius szervezetek segélyezési rendszerét, amelynek addig sikerült megelőznie az éhínséget a háború nagy részében.

Korábban az ENSZ és a segélyszervezetek jelentős része is az izraeli kormányt okolta azért, hogy nincs elegendő élelem az övezetben.

Több tucatnyi állam – köztük Franciaiország, Nagy Britannia, Olaszország és Hollandia – a gázai háború azonnali leállítását követelő levelében pedig múlt héten úgy fogalmazott: Izrael „cseppenként adagolja” a segélyeket. Egyúttal elítélték a segélyre, élelemre és vízre várakozó civilek „embertelen legyilkolását”.           

Mindezek ellenére az izraeli kormány tagadja a vádakat, és a Hamászt okolja a kialakult kritikus helyzetért. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnap azt mondta, hogy nincs éhínség Gázában, és nem céljuk az éheztetés.         

Eközben a BBC szerint a gázai egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy további 14 ember halt éhen az övezetben az elmúlt 24 órában.

Így a Hamász-terrortámadás nyomán megindult izraeli hadműveletek kezdete, 2023. októbere óta éhen halt emberek száma 147-re nőtt. Közülük 88 gyerek. A hadműveletekben helyi adatok szerint már mintegy 60 ezren vesztették életüket, jelentős részük nő és gyerek.

Izrael az egyre fokozódó nemzetközi nyomásra vasárnap bejelentette, hogy naponta tíz órán át „humanitárius szünetet” tart a harcokban a Gázai övezet több térségben. Vasárnap – hónapok óta először – mintegy száz teherautóból álló, jelentős konvoj lépett be a Gázai övezetbe a Kerem Salom határátkelőn keresztül Izrael szerint.

Ugyanakkor Tom Fletcher, az ENSZ segélyszervezetének a vezetője azt állítja, hogy ez csak csepp az óceánban, és a következő napok kritikusak lesznek.

Frissítés:

Hétfő délután a Nagy-Britanniában tartózkodó amerikai elnök, Donald Trump is úgy nyilatkozott, hogy „valódi éhínség” van Gázában. Egyúttal arra szólította fel Izraelt, hogy minden segélyt engedjen be az övezetbe.    

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG