Dalarna, a piros falovacskák hazája

Svédország nem csak Stockholmból, nagyvárosokból és több ezer szigetből áll. Közepén helyezkedik el Dalarna tartomány, ahol a több száz évvel ezelőtt élt vikingek szent állatként tisztelték a lovakat, hiszen nélkülük nem tudtak volna közlekedni, dolgozni, építkezni, élelmet beszerezni. A tartomány neve is a dala – ló – szóból származik.

A falvakban élő svédek sok száz éve főleg az erdőkben dolgoztak, és mivel a fa volt a legfőbb alapanyag, bútorkészítéssel is foglalkoztak. Ahogy az egyik ottani kis szuvenír butik vezetője mesélte, a fennmaradó kis fadarabokból valaki egyszer csak elkezdett lovakat farigcsálni.

Gyerekjátékból nemzeti szimbólum  

Eleinte gyerekjátéknak csupán, amire szükség is volt, mert a hótömeg közepette a hógolyózáson és a síelésen kívül aligha volt más szórakozása hónapokig a kicsiknek.

Egy idő után nemcsak faragták, de festették is, a végtelenül hosszú téli estéken, leginkább pirosra, illetve fehérre. Később már piacokon is árulták a svéd népi kultúra eme, mára világhírűvé lett szimbólumát.

Külön hagyománya van ma is a lovas üdvözlő feliratoknak, névtábláknak és egyéb használati tárgyaknak.

Faragni könnyebb volt, mint festeni, legalábbis a krónikák szerint. Bár számunkra mindegyik hasonló, a hozzáértő szem rögtön meg tudja állapítani, honnan, melyik mestertől származnak az ecsetvonások. Mindegyiknek megvolt a maga saját motívumvilága, mint ahogy egy kancsóról, mázas kerámiatálról is lehet tudni, Magyarország mely részén készült.

A legtipikusabb az élénk pirosra festett, fehér-zöld-sárga-kék színű mintákkal és hevederrel díszített lovacska, ami mára az egyik legkelendőbb svéd exportcikk, Svédország (egyik) szimbóluma lett a nagyvilágban – ahogy Oroszországé a Matrjoska baba.

Igazi karrierje az 1930-as években kezdődött, főleg az 1937-es párizsi és az 1939-es New York-i világkiállítás után, ekkor kezdődött a tömeggyártás.

Mára a százéves darabok múzeumi tárgyak lettek, gyűjtők féltett, drága kincsei. Természetesen ma is számos Dalarna megyei faluban készülnek ezek a kedves figurák, melyek egyedi stílusa a hozzáértők számára a származási körzetet is reprezentálja. Mert a formájuk és méretük is gyakran eltérő.

Néhány ló, mint például a nusnäsi fajta, zömökebb, egy másik soványabb, ilyen a Rättvik – nekem mindkettőből van egy példány. Manapság fenyőfából vagy égerből készülnek.

A legenda szerint mindegyik megszületéséhez kilenc ember járult hozzá a tudásával, a munkájával, az erdészektől a mintafestőkig. Sőt, mára nemcsak szuvenírré vált, de országos turisztikai attrakcióvá is. Közülük sok látható az éves kiállításon, amit Leksandban szoktak megrendezni. Itt negyven faragó- és festőműhely mutatja be és árusítja a régi-új darabokat.

Ha Dalarnában járunk, persze ne csak szuvenírboltokba nézzünk be.

Ez a táj – Stockholmtól északra – bővelkedik természeti szépségekben, vízesések, erdei tavak, hegyek, kanyonok, virágos rétek találhatók itt, télen pedig síparadicsommá alakul át.

Ne hagyjuk ki a híres svéd festőművész, Carl Larsson családi házát. Larsson bájos meseillusztrációi, illetve azok másolatai szintén kedvelt útiemlékek. Sokan hazahozzák a szinte mindenütt kapható reprodukciókat, és ha nem megy tönkre a kisbőröndben, bekeretezik és felakasztják a gyerekszoba vagy akár a lakókonyha falára. A természettudós Carl Linné háza főleg a természettudományok iránt érdeklődőket vonzza.

Nem lappok, hanem számik

A tartomány legészakibb részén ma is számik, vagy más néven lappok laknak. Bár a magyar nyelvben semmi negatív jelentése nincs a lapp szónak, számukra sértő ez a név, ezért a számi szót használjuk!

Ők voltak valaha Európa utolsó nomád népcsoportja, főleg vadászattal, halászattal, rénszarvas-tartással foglalkoztak. Manapság persze mindegyikük zsebében ott a mobiltelefon, a házaikba be van kötve az internet, és motoros szánon siklanak a havon.

Ami ma sem változott, hogy a fő táplálék a hal, a rénszarvashús és az erdei bogyók, ami egyébként egész Svédország konyhaművészetére jellemző.

Még akkor is, ha a világ összes létező nemzeti konyhája, gyorsétterme és fine dining Michelin-csillagos szentélye is megtalálható errefelé.

Mindjárt itt a Midsommar

Mindjárt itt a nyárközép, azaz nálunk a Szentivánéj, ilyenkor már a dalarnaiak is a midsommar ünnepre készülnek. Ekkorra sokan lefoglalják a kis panziókat és Airbnb lakásokat. Készülnek a májusfák, mindenki hajában virágkoszorú pompázik, a hagyományőrzők előveszik a népviseleteket és szervezik az ünnepi programokat.

Érdekes szokás, hogy aki egész héten egy high tech irodában társalog a mesterséges intelligenciával vagy otthon görnyed a laptop elé home office-ban, ilyenkor beül egy elektromos automata Volvóba, nekivág északnak – és kikölcsönöz egy népviseletet.

Mindegyik kézzel varrt-hímzett öltözék. Van, aki még kötényt is használ, a hölgyek felpróbálják a keling kalapot, míg a fiatal lányok megmaradnak az egyszerű fejpántnál. Dalarna számos kézműves üzletében működik kölcsönző. Mintha mi matyó ruhát öltenénk Szentiván éj alkalmából.

A midsommar, azaz nyárközép ünneplése is régiónként eltérő lehet. Az ünneplés pontos időpontja falvaktól és nyári legelők állapotától függően változott régen, és arra vezethető vissza, hogy a lányok hajdanán akkor még kint voltak a nyári legelőkön az állatokkal. Amikor végre július elején visszatértek a tehenekkel, kezdődhetett a tánc és éneklés. Ma egész héten át ünnepelnek, se szeri, se száma a kulturális és népi programoknak.

Hogy mennyit költünk a kiruccanásra, az persze a pénztárcánktól függ. Előtte érdemes böngészni a neten a helyi éttermek és gasztronómiai célpontok között, melyek jellemzője, hogy minden többnyire helyi alapanyagokból készül, és az itteni konyhára jellemző.

Ropogós kenyér, helyben fejt tej, kézműves kávézó

A Dalarna déli részén található Skedvi Bröd egy modern gasztronómiai központ, pékséggel, élelmiszercsarnokkal, étteremmel, tejüzemmel és nyári kávézóval. A ropogós kenyér sütésének finom illata a leginkább hívogató. Szeretik a helyi alapanyagokat, a fagylalté például a közeli gazdaság tejéből származik.

A Sälen-hegységben található FRÖ Étterem a megszokottól eltérő gasztronómiai élményt kínál, ahol minden adag egyszerre művészet és kézművesség. Az étlap az évszakokat követi, nagy gonddal figyelnek az ízekre, az textúrákra és a tálalásra.

A Tällbergben található Villa Långbers a Siljan-tóra nyíló lenyűgöző kilátással rendelkezik.

A Dala-Järnában található Ryggåsstugan egy igazi gyöngyszem, étterem és kézműves kávézó, amely kiváló minőségű péksüteményeket és házias ételeket kínál nyugodt környezetben, a vízparton.

Sokan megállnak itt a hegyek felé vezető úton – de önmagában is remek úti cél egy egész napos kiránduláshoz, kerékpározással, túrázással vagy evezéssel a közelben.

Falun egy viszonylag nagy város, ahol a Banken a legmenőbb étterem. Itt már jelen van a laza brasserie stílus, a koktélozó randihely, a fine dining és az ínyencüzlet, azaz széles skálájú  gasztrokoncepció érhető el ebben a patinás, történelmi épületben.

Amiben közös mindegyik helyszín, hogy a falovacskák talán még a letisztultabb stílusú helyeken is megtalálhatók. Nem zavarnak senkit. Van, akit a régmúltra emlékeztetnek – mást a mai turistabizniszre.

De ha otthon rájuk pillantunk, Svédország jut az eszünkbe.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.