Akiknek Poreč a Balaton

Régen minden jobb volt. Sokszor halljuk és mi magunk is mondjuk ezt, jobbára azonban kétes értékű nosztalgiával, amikor elégedetlenek vagyunk a jelenkor egy vagy több dolgával. Ilyenkor az emlékezet képes pozitívabban feltüntetni a múltat, úgymond „csak a szépre emlékezünk”.

De most úgy érzem, a Világjáró aktuális története kapcsán reális a sóhajtozás. Tíz-húsz évvel ezelőtt a hobbiból hosszabb távokat szervezett keretek között átúszni szándékozók még lubickolhattak a lehetőségekben. A kihagyhatatlan fő műsorszám, a Révfülöp és Balatonboglár közötti táv teljesítése mellett voltak olyan izgalmas „betétek”, mint a Tihany és Balatonfüred közötti Öböl-átúszás, és a „Kétszer Balaton” kezdeményezés, amikor a Szántód és Tihany közötti utat kellett megtenni, a viszonylag kis távolság miatt oda-vissza – innen az elnevezés.

De ne ragadjunk le a legnagyobb állóvizünknél – a Velencei-tavat is át lehetett úszni, ha nem is keresztbe, hanem egy nagy kört megtéve. Ma már ez utóbbi elképzelhetetlen, annyira leapadt, s ez a jövőben csak rosszabb lehet.

Ám nem a szélsőséges időjárás a fő ok, ami miatt a Balaton-átúszáson kívül már minden más valamirevaló lehetőség elillant. Az Öböl-átúszás 2014-ben a hivatalos indoklás szerint a tömeg kezelhetetlensége miatt szűnt meg (hmm...), s bár tavaly újra megrendezték, az idén ismét elmaradt, mondván, „a projekt elé olyan nem realizálható kihívások gördültek, amelyek nem tették volna lehetővé a biztonságos és színvonalas lebonyolítást”. A „Kétszer Balaton” még ennél is rosszabbul járt, azt több mint tíz év elteltével nem is próbálták feltámasztani.

Ez utóbbit pótolhatja kvázi az, hogy néhány éve az 5,2 kilométeres alapszakasz mellett bevezettek egy féltávot is, ami Balatonboglárról indul és oda is érkezik vissza.

A hosszabb távot úszók számára így már csak két lehetőség maradt. Az egyik idehaza nyár közepén a Balaton-átúszás. De már hosszú évek óta egyre többen autóznak 6-7 órát, hogy a Poreči-öbölben krallozzanak (ez a gyorsúszás lábtempója) augusztus utolsó hétvégéjén. Adja magát tehát a két rendezvény összehasonlítása.

Kezdjük a távokkal! A teljes hossz alig 200 méterrel tér el egymástól, ennyivel rövidebb – ahogy a szervezők nevezik – a Porečki Delfin, egész pontosan tehát 5 kilométeres. Míg azonban ezen kívül a Balatonon csak egy táv van, a már említett feles, azaz 2,6 kilométeres, addig a horvát városban három is: 500, 1500 és 3000 méteres.

Az eltérő hosszúságú távoknak azonban mindkét helyszínen ugyanakkora a tarifája, miközben abban is egyezés van, hogy vannak úgynevezett early bird nevezési díjak. Első ránézésre a Balaton átúszása jóval drágább, lévén, hogy az június 1-jei nevezés esetén 20 ezer, azután 22 ezer forintba került, ezzel szemben a Poreči-öböl megtételéért június 30-ig 25 eurót (jelenlegi árfolyamon 9175 forintot), azt követően 30 eurót (nagyjából 11 ezer forintot) kellett leszurkolni.

Igen ám, de míg a Balatonra leautózni mondjuk Budapestről, autópályán matricával és az üzemanyagköltséggel együtt oda-vissza mintegy 17 ezer forint, addig a Porečig tartó, négyszer hosszabb táv 45 ezerbe fáj – már ha Szlovénián keresztül megyünk, Horvátország felé ugyanis jóval borsosabbak az autópálya-díjak. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ekkora távolságnál Porečben vagy annak környékén legalább egy éjszakára ildomos megszállni, és egy újabb kihívás az úszástól fáradtan ugyanaznap még vissza is autózni.

Tehát a horvátországi turné a drágább, én évről évre mégis megteszem, mert a tenger az mégiscsak tenger. Jóval tisztább, mint a Balaton és még hűsebb is, így sokkal kellemesebb benne úszni. Még úgy is, hogy az Adrián értelemszerűen tengeri élőlényekkel is lehet találkozni. Például medúzák úsznak csapatosan velünk szemben, s még ha eddig nem is csíptek meg, azért nem éppen kellemes érzés hozzájuk érni.

Ráadásul a tavalyi úszóélményt még egy E-coli fertőzés is rontotta, amely miatt a leghosszabb táv ki is maradt, csak 3000 métert lehetett teljesíteni (igaz, azóta sem kaptam arra értelmes magyarázatot, hogyan állhat meg a vízben egy adott pontnál a fertőzés – valószínűleg sehogy).

És akkor még ott van a tenger örökké kiszámíthatatlan mozgása, a hullámok, amelyekhez hasonlót a Balatonon legfeljebb szélsőséges, piros riasztásos időben lehet megtapasztalni. A Poreči-öblöt a múlt hét végén átúszók ezt simán megkapták, akkora volt ugyanis a szél.

Apropó, időjárási körülmények. Az utóbbi évekhez hasonlóan ezúttal is szerettem volna mind a két távot megúszni, ám ez az idén csak az Adrián sikerült. A balatoni átúszást ugyanis kétszer is elhalasztották, márpedig a harmadik idején, amikor már ellőtték a rajtot, én már az előre befizetett külföldi nyaralásomat töltöttem. Pedig az itthon maradottak beszámolója szerint a három időpont közül akkor volt a legelviselhetetlenebb a helyzet, tombolt a kánikula és a víz is túl meleg volt – legalábbis az úszáshoz.

Porečben azonban csak olyan esetekben szoktak halasztani, mint a már említett tavalyi fertőzés, de akkor is mindössze egy napot. Az idén például fél 11-ig be volt borulva, mégis fél 9-kor megadták a jelet a kezdésre, mert a meteorológiai előrejelzés onnantól már napos időt prognosztizált – s ez szinte percre pontosan be is jött.

A biztonsági feltételek a Balatonon tűnnek jobbnak, az 5,2 kilométeres táv jobb szélén végig állnak a mentőhajók, ezzel szemben Porečben csak motorcsónakok köröznek, igaz, azok folyamatosan.

Az ellátás azonban számomra, ha árnyalattal is, de a horvátok felé billenti a mérleget. Az érem, chipes időmérés, orvosi felügyelet, pamutpóló – a Balatonon „Megúsztam”, Porečben „I did it!” felirattal – benne van az árban, valamint az ingyenes hajós (Balaton), illetve motorcsónakos (Poreč) szállítás is. Ám míg nálunk hideg étellel (édességgel és sós süteménnyel) lehet pótolni a leúszott kalóriákat, addig a horvátok meleg ételt biztosítanak, a déligyümölcsök (görögdinnye és szőlő) mellett.

Az büszkeséggel tölthet el minket, magyarokat, hogy a Balatont nagyságrenddel többen ússzák át, mint a Poreči-öblöt – igaz, az előbbi verseny jóval régebbi, az idén már a 44. volt a sorban, míg Poreč még csak a negyedszázados jubileumát ünnepelte.

Mindenesetre az idén is 12 ezren teljesítették a balatoni távokat, más kérdés, hogy többen is megtették volna, ha nem korlátozták volna a szervezők a létszámot. Ezzel szemben a Poreči-öböl vízébe múlt szombaton 1370-en vetették bele magukat, igaz, néhány százzal többen, mint egy vagy két éve. Egy úszó számára azonban nem is olyan rossz, ha szellősebben tudja megtenni a karcsapásokat.

Ennek ellenére csak ajánlani tudom, hogy akinek az ideje és a pénze engedi (no meg a nyári programjai), az egyazon évben a Balatont és a Poreči-öblöt is ússza át.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják. 

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)