Tudnivaló, hogy minden ország más képet mutat, ha turistaként érkezel oda, és mást, ha ott élsz (az sem mindegy, milyen régóta).

A nyolcvanas évek elején óriási különbséget lehetett tapasztalni Magyarország és Svédország között:

ott jólét, világmárkák, ABBA-láz, olcsó energia, sosem tapasztalt szabadság, a butikokban mosolyogva fogadnak, a városi parkokban félmeztelenül napoznak nők és férfiak, mindenki tegeződik, mindegy, milyen nemű vagy, a környezetvédelem és az akadálymentesítés nemcsak szavakban létezik.

Mindig megállnak a zebránál

Az autósok betartanak minden szabályt, a biztonsági öv bekapcsolásától kezdve egészen addig, hogy mindig megállnak a zebránál.

A magyarországi rendszerváltás és az unióba való belépés után már nem volt akkora a különbség, legalábbis kereskedelmi-turisztikai szempontból (a hazai társadalmi gondolkodás ugyanakkor mit sem változott).

Betörtek a fapados járatok, és két óra alatt bárki bármikor ott lehet Arlandán, a stockholmi reptéren, beindult a digitalizáció és a globalizáció, ismerősek lettek a multi áruházláncok nevei. Közben mi is megismerkedtünk itthon a világ legnagyobb lakberendezési áruházával, amely rendkívül sikeresen népszerűsíti a maga sajátos módján Svédországot.

Egy olyan ország, ahol 200 éve nem volt háború, és a Volvotól a legújabb nyitott Mercedesig minden autó megáll, amíg átkísérnek az út túlsó oldalára néhány vadkacsát, nehezen tud megbirkózni a mindennapi öldöklés gondolatával – még akkor is, ha fejlett a haditechnika.

Ez a szemlélet nem változott, de a sosem tapasztalt – háború okozta  – infláció megtette a hatását. Középkorú nők saját kerekes bevásárló kocsit húznak maguk után Stockholm utcáin. Többnyire egy pici táskával szoktak libegni a gondolák között vagy alaposan megpakolja a család a hipermarket bevásárlókocsiját, és aztán átrakodnak az autóba.

Amikor egyiküket megszólítom, elmondja, csak úgy tud takarékosan bevásárolni, ha 4-5 környékbeli szupermarketet felkeres, hol mi olcsóbb, van, ami az ICA-ban, van, ami a Lidlben. Soha nem szorult rá az efféle túrákra, de a mostani árakhoz képest kicsi a nyugdíja – volt tanárnőről van szó –, viszont nagyon kilőtt az infláció, főleg ami az energiahordozókat és az élelmiszereket illeti. Közben pedig igencsak felemelték a lakáshitelek kamatait.

Nem hittem volna, hogy ezt valaha megérem. 1981 óta járok rokoni kapcsolatok miatt ebbe a gyönyörű országba, és azt kell látnom, hogy a valaha volt svéd álom egyre inkább szertefoszlik?

Vagy mindez csak nosztalgia? Persze, itt is attól függ a válasz, hogy melyik társadalmi réteget nézzük, a milliárdosokra, a napsütötte mallorcai tengerparton saját villájukban pihenőkre vagy a művészvilágra ez nyilván most sem jellemző. Az is igaz, hogy itt a tehetős réteg széles, és nem olyan, mint a hazai felső tízezer, amelynek tagjai többnyire politikai szerencselovagok.

Sokan azt vallják, hogy a Palme-korszakban, a hetvenes-nyolcvanas években volt jellemző az általános jólét – főleg külföldi szemmel nézve  –, amely után oly sok magyar is áhítozott, és lett belőlük "disszidens".

Az általános, méltán irigyelt magas életszínvonal és a jól működő szociális háló a helyi szociáldemokrata pártnak is köszönhető volt. Mindez mára a múlté, egyes vélemények szerint a szociáldemokraták mindinkább jobbra tolódnak, és erősödik a rasszizmus, talán amiatt is, hogy nagyon sok a bevándorló.

Ha még értik a szót

Ugyanakkor a politikai élet színterén, a médiában, a sportban, a művészvilágban teljesen természetesnek veszik, hogy a hírességek kurdok, szerbek, irániak vagy venezuelaiak, és ezt mindenki el is fogadja, akár eurovíziós fellépőről, akár futballistáról vagy képviselőről van szó.

Sokuk pici babaként került ide és futott be felnőttként karriert, vagy már itt született, és a gyermekeik persze svédnek érzik magukat.

Ez nem zárja ki, hogy a fiatalok honfitársaikkal bandázzanak, találkozzanak a vidéki kisvárosok parkjaiban vagy éttermeiben, hogy a saját anyanyelvükön – ha még értik a szót – jól kibeszéljék a svédeket…

Az orvosok jelentős része is bevándorló – így eshet meg, hogy a szíriai doktorral magyarul beszéli meg diagnózisát a rokonom, a férfi ugyanis a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett. Sajnos kevés az orvos, és itt is nagyon megnőttek a várólisták, a műtétekre hónapokat kell várni. De itt nem történhet meg, hogy valaki, valamilyen ürüggyel, személyes ismeretség révén, ravaszdi trükkel előbbre kerül a listán…

Takarékosság és türelem

Az országra ma is jellemző a türelem, és ez nagyon fontos. Nem adják fel hivatalos alapeszméiket, azt, hogy mindenki egyenlő, akárhol született, akármilyen színű a bőre és akármilyen nemi identitású. Akkor sem adják fel, ha pont ezzel ellenkező szemléletű cselekedetek borzolják nap mint nap az idegeiket.

Csak idő kérdése, és aki ma még hőbörög, az előbb-utóbb, akár évtizedek múlva, de svéd lesz, és az itteni normák szerint él, vagy elhagyja az országot.

Az infláció előtérbe hozta a takarékoskodást. A svédektől – főleg az idősebbektől – alapvetően nem áll ez távol: itt nem divat a pazarlás, a fölös tukmálás; vendégségben annyi szelet hús van a tálon, ahány a meghívott, sosem kínálják nyakra-főre vodkával a vendégeket – de a több évtizedes fogyasztói társadalom azért megtette a hatását.

Sok fiatal szekrénye itt is tele van rengeteg fölös holmival – igaz, létezik egy kiépített szociális bolthálózat is, afféle adományboltok, ahol ezek leadhatók.

A fénynek szimbolikus a jelentése

Ami nehéz lesz itt, az a takarékosság az elektromos árammal. Svédország a világ egyik legnagyobb áramtermelője, amire szükség is van, hiszen, kivéve 5-6 hónapot, szinte egész nap sötét van.

A fénynek szimbolikus a jelentése, ezért nemzeti ünnep a Lucia nap. A villanyáram olcsó – volt, mondják a helyiek.

(Persze a magyar fizetésekhez és az új hazai rezsiárakhoz képest arányaiban még mindig megfizethetőbb, mint itthon.)

Természetesen mindegyik háztartás gépesített, vidéken is óriásiak a mélyhűtők – mindig található bennük fagyasztott kenyér, hiszen a nagy havazások idején ki sem lehet lépni az utcára.

Egyes belvárosi társasházakban saját, közös mosoda üzemel, emiatt nincs a lakások fürdőszobáiban se mosó-, se szárítógép, ami szintén okos megoldás, különösen, hogy a havi bérleti díjban benne van a mosoda áramköltsége. Bár újabban olyan lakások is épülnek, amelyekre a saját mosási lehetőség a jellemző.

Az természetes, hogy amikor kimennek a szobából, leoltják a villanyt. Ha egyáltalán van még a lakásban tévé, azon többnyire streaming szolgáltatók filmjeit nézik – sötétben.

Parkolóház autócsordák helyett

Az autózás a világ egyik legtekintélyesebb autógyártó országában, ahol sokezer kilométerre találhatók a települések egymástól, természetesen nélkülözhetetlen. De akik mondjuk Stockholm belvárosában élnek és közel van a munkahelyük, csak alkalmakra bérelnek kocsit – például belföldi kirándulásra –, mert a parkolóhely kevés, és az autó fenntartása sokba kerül.

Ha lenne is hely, városszépészeti szempontból nem akarják, hogy autócsordák csúfítsák a látképet – a külső kerületekben sem –, ezért inkább parkolóházat építenek, amelyekben viszont helyet bérelni költséges mulatság.

Itt is az elektromos autóké a jövő – arányuk sokkal magasabb, mint Magyarországon –, és ennek a trendnek soha nem volt akkora az aktualitása, mint ma.

A Világjáró korábbi cikkeit itt olvashatják.