Viharos tenger, viharos történelem – Gdansk testközelből

Alighanem kevés olyan repülőtér van a világon, amit élő emberről neveztek el. Az egyik kivétel a gdanski légikikötő, ami a lengyel legenda, a még ma is jó egészségnek örvendő Lech Walesa nevét viseli (vele egyébként nemrég beszélgettünk egy jót) – a Balti-tenger kikötővárosába megérkezni már csak ezért is különleges élmény.

A látványos tetejű, csupaüveg repülőtér egyébként modern, tiszta, tágas, bármelyik nyugat-európai főváros megirigyelhetné. És nem mellesleg alig több mint 10 kilométerre fekszik a várostól.   

A hűvös észak   

A 210-es busz, ami bevisz a centrumba, ugyanakkor tömve van helyiekkel és turistákkal. Az ajtóban álló lengyel nő rosszalló pillantást vet ránk, amikor az utolsó pillanatban bepaszírozzuk magunkat az utastérbe.

Ne szépítsük a dolgot, a gdanskiak nem a legkedvesebb emberek. Félreértés ne essék: nem bunkók, inkább csak hűvösen távolságtartók. Megtartják maguknak Gdanskot, a turistákat meg elviselik – a buszokon például angol nyelvű feliratnak nyoma sincs. Persze vannak ellenpéldák is, de erről majd később.    

A városba egy kellemesen hűvös erdőn keresztül vezet az út (júliusban járunk), ami megadja az alaphangját az elkövetkező napoknak. Valahol itt kezdődik az észak, gondolom – nincs annyira északérzésem, mint Svédországban volt, de érezhetően más a levegő, mint otthon.

Északi és keleti. És nem csak azért, mert itt nyáron is 10-15 fokkal hűvösebb van.  

Amikor a külvárosban buszt váltunk, teszek egy gyors sétát a közeli lakótelepen. Felújított házak, rendben tartott zöld területek, kellemes arcú emberek. Sehol egy eldobott üveg vagy papírzacskó. Minden hűvössége ellenére egész élhető hely ez, jut eszembe. És ahogy telnek a napok, úgy kerül egyre közelebb a szívemhez a város és környéke. 

A vad Balti-tenger

Főleg a nyáron is morcos Balti-tengert szeretem meg nagyon. Szitáló eső, zúgó szél, vad hullámok, északi romantika. Nem mindig ilyen, de sokszor tud ilyen lenni. 

A meleg ruhát még nyáron se hagyjuk otthon. Fürödni azért lehet: ottjártunkkor simán besétáltam a 16-17 fokos vízbe, majd nyakig elmerültem benne. A levegő szinte ugyanilyen hideg volt, úgyhogy meg sem éreztem.

Bár a belváros relatív messze, 40-50 percnyi villamosozásra van a tengerparttól, a helyiek mégis előszeretettel járnak ide. Órákat sétálnak a parton, közben megisznak egy sört a tengerre néző kocsmában. Vagy leülnek a homokos partra, és némán hallgatják, nézik a szilaj hullámokat és a vijjogó sirályokat. Kiváló meditációs gyakorlat, ilyenkor az ember elenged mindent. Aztán feláll, elmegy fejében a hanggal, másnap vagy harmadnap visszajön. Tengerpartfüggőség garantálva.

Ha már itt járunk, a Sopoti mólót ne hagyjuk ki. Fenséges látvány, ahogy a fadeszkás építmény több mint 500 méter hosszan benyúlik a tengerbe. Csaknem 200 évvel ezelőtt, 1827-ben nyílt meg, ez Európa leghosszabb famólója. 

Gdanskból Sopotba egyébként átbicajozhatunk vagy gyalogolhatunk a parton, illetve a partmenti bicikli- és gyalogúton. Bár gyalog az út egy hosszabbacska túra, útközben megpihenhetünk egy útmenti kávézóban vagy étteremben, amelyek hosszan sorjáznak a parton. Klassz kaland, megéri kipróbálni.

Egy kis történelem 

Gdansk persze nem csak a tenger. Ott van a kicsi, de csili-vili történelmi belváros a Motlawa-folyóval, nyitható hidakkal, pöpec vitorlásokkal és a Soldek nevű múzeumhajóval. Utóbbit a gépháztól kezdve a fedélzetig keresztül-kasul bejárhatjuk, miközben elmerenghetünk, hogy milyen lehetett heteken át a viharos tengeren hánykolódni és egy pár négyzetméteres kajütben élni – mindez szintén remek móka.

Kiváló programot kínál a szomszédos Nemzeti Tengerészeti Múzeum is, ahol a rég- és közelmúlt tengerészeti emlékei és számos izgalmas festmény mellett rábukkanhatunk Stefan Batory, avagy Báthory István magyar főnemes, erdélyi fejedelem és választott lengyel király emlékeire is – utóbbi posztot Báthory 1576-1586 között töltötte be.

A múzeum legfelső emeletéről pedig szemügyre vehetjük a város egyik jelképét, a csatorna túlpartján fekvő, XV. században készült, 30 méter magas Gdanski Darut is, amely a legnagyobb kikötői daru volt a középkori Európában.

De ha már történelem, nem feledkezhetünk meg a változatos sorsú város részben német múltjáról sem. Gdanskot – vagy németül Danzigot – a középkorban lengyel és a Német Lovagrend uralma alatt is állt, később jelentős autonómiát kapott, az egyik leggazdagabb lengyel városként emlegették. A Hanza-várost Lengyelország felosztása után, a XVIII. század végén ugyanakkor Poroszországhoz csatolták, 1871-ben pedig a Német Birodalom része lett.

1920 és 1939 között úgynevezett szabad város, lakosainak túlnyomó többsége német volt, 1939-től a Harmadik Birodalom része lett. Innen, egész pontosan a Westerplatte-félszigetről – ma turistalátványosság – indult el a II. világháború.

A nácik bukása után ismét Lengyelországhoz csatolták. Az itt élő németek elmenekültek vagy kitelepítették őket, helyükre lengyeleket költöztettek. A város egyik legpatinásabb éttermét ugyanakkor ma is úgy hívják, hogy Goldwasser.       

A világháború után a harcokban súlyosan károsodott belvárost újjáépítették, Lengyelország fő kikötője és ipari központja lett. A 80-as évek elején, Lech Walesa vezetésével innen indult el a Szolidaritás-mozgalom, amelynek ma egy jókora – és meglepően drága – múzeum állít emléket.

Gdansk nem olcsó 

De ha már árak: a város nem olcsó, pontosabban nem annyira olcsó, mint vártuk. Szállás még relatív jó áron van: júliusban egy tengerhez közeli szállodában kevesebb pénzért lehetett szobát bérelni, mint például egy hasonló típusú szálláson a Balatonnál. Ami azért nagy szó, és sokat elmond a hazai árviszonyokról is.

Az étkezés viszont – legalábbis ahhoz képest, ahogy gondolni szoktunk Lengyelországra – drága. Sok függ persze az igényektől, de általában budapesti vagy még annál is magasabb árakkal találkoztunk. 

Egy egyfogásos ebéd két főre átszámítva 15 ezer forint körül kezdődik, ennél csak a speckó helyi étkezdék olcsóbbak. A minőséggel ott sincs gond, viszont kézzel-lábbal kell elmagyaráznunk a csak lengyelül beszélő konyhás néninek, hogy mit is szeretnénk.

Két kávé süteménnyel egy átlagos kávézóban 6-10 ezer forint, vagy akár annál is több lehet, tengerparton és belvárosban egyaránt.

A tömegközlekedés ugyanakkor picivel olcsóbb a budapestinél: egy vonaljegy mindössze 450 forinttal egyenértékű zlotyba kerül. (Aki ennél is több számra kíváncsi, az olvassa el korábbi cikkünket.)

Egy rossz élmény – és egy jó 

A lengyelek a vendéglátóhelyeken sem viszik túlzásba a kedveskedést. A mélypont egy, a Tripadvisor rangsorában anno az első helyen álló, belvárosi reggelizőhely volt, ahol a fiatal pincérlány heves kézjelzéseink ellenére sem volt hajlandó az asztalunkhoz jönni és kihozni a számlát. Így végül a pultnál kellett fizetnem. Hogy ez azért volt, mert Dzień dobry (Jó reggelt) helyett véletlenül fordítva, amolyan oroszosan köszöntem, esetleg más okból nem voltunk szimpatikusak, vagy csak rossz napja volt a hölgynek, azt már valószínűleg sosem tudom meg.

Ennek ellenére a tapasztalatok összességében inkább pozitívak. Volt, ahol kifejezetten udvariasan bántak velünk, és elcseverésztek Magyarországról meg Budapestről (a politika nem került szóba). A hangulatos Mariacka utcában lévő Drukarnia kávézóban pedig az újonc, csini pincérlány a kedvünkért még fel is nyargalt az emeletre, hogy megnézze, van-e szabad asztal.

A képviselőfánkra emlékeztető sütemény egyébként kiváló, a hely pedig bűbájos, különösen a vörös téglás házfal és az ívelt, kovácsoltvas korlát, háttérben az égbe nyúló székesegyházzal. Egy próbát mindenképp megér.

Mint ahogy Gdansk is bűbájos, a Balti-tenger pedig örök élmény. Hogy visszamennénk-e? Nem kérdés.              

A Világjáró többi részét itt olvashatják.