7p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A tengerparti kisvárosban kerek ablakok, hullámszerű erkélyek, hajót idéző homlokzatok sorakoznak egymás mellett – mintha a tenger formái és ritmusa öltenének alakot mindenütt. Szinte minden utcában találhatunk halas bisztrót, a kikötő pedig belesimul a városközpontba. A Világjáró e heti állomása: Gdynia.   

Trójmiasto – Gdańsk, Sopot és Gdynia – a lengyel tengerpart nyáron és azon kívül is a legélhetőbb, a skandinávok körében pedig az egyik legfelkapottabb régió. A három várost összekötő modern SKM gyorsvasút a helyiek közlekedési Jolly Jokere: főszezonban tízpercenként indul, és percek alatt ér egyik városból a másikba. Ja, és ne egy pöfögő, zakatoló vicinálist képzeljünk el, hanem egy kényelmes, tiszta és pontos elővárosi szerelvényt, amely végig a tengerpart mentén halad. Itt a késés ismeretlen fogalom, a felsővezeték-szakadás pedig csak legenda.

Az utasok – igen, még a fiatalok is – papíralapú könyvet olvasnak a szerelvényen, és ha egy társaság felszáll, mondjuk kizárólag hölgyekből álló, rögtön többen is felpattannak, hogy segítsenek a csomagok feljuttatásában. A bőröndök így pillanatok alatt a csomagtartó polcra kerülnek, a segítők pedig köszönetet sem várva visszatelepednek a könyveik mellé.

Fehérbe öltözve

Most tehát irány Gdynia (ejtsd: Gdinya), a Balti-tenger fehér városa, amely egyszerre modern kikötő és elegáns tengerparti üdülő.

A kikötő belesimul a központba
A kikötő belesimul a központba
Fotó: Visit Polska

A város a 20. század elején szinte a semmiből nőtt ki, és különleges, hajóformájú, hófehér épületeinek köszönhetően vált híressé. Szinte egész Gdynia az art deco és a modernizmus stílusában épült: kerek ablakok, hullámszerű erkélyek, hajóra emlékeztető homlokzatok sorakoznak egymás mellett – mintha a tenger formái és ritmusa öltene alakot mindenütt.

Azonban mégsem hivalkodó, sznob településről van szó: Gdynia harmonikus és elegáns.Az épületek errefelé a mindennapokat szolgálják: az egyik lakóház, a másik kávézó, a sarkon mindenütt van egy kisbolt, és szinte minden utcában találni halas bisztrót vagy hangulatos kifőzdét.

Még a város színháza is ebben a stílusban épült: kerek ablakok, hajóforma épület és tágas terasz, ahová az előadás szünetében kiülhetnek a nézők egy italra vagy beszélgetni. Gdyniában a design nem dísz – hanem maga az életstílus.

Gdyniai kávézó őszi színekben
Gdyniai kávézó őszi színekben
Fotó: Klasszis Média/Vágó Ágnes

Gdynia filmfényei

Minden év szeptemberében a hófehér város mélykék-olajzöld tengerpartja mellett világít egy fénykavalkád: a Polish Film Festival izgalmas vibrálása. A filmes rendezvény 1974-ben Gdańskban indult, onnan költöztették át Gdyniába. Ez számít a lengyel mozi legnagyobb ünnepének: itt futnak a premierfilmek, debütálnak alkotások, és nemzetközi díjakat is osztogatnak. És persze mindenütt piros szőnyeg, hazai és külföldi sztárok.

A városi színház – a Danuta Baduszkowa Musical Theatre – a fesztivál központja, ahol a „Golden Lions” (Arany Oroszlánok) díjakat osztják ki az év legjobb alkotásainak. A díjkiosztó a fesztivál legnagyobb ünnepe. A színészek és a rendezők között olyan nagy nevek bukkannak fel, mint Agnieszka Holland lengyel filmrendező, aki több díjat is elnyert már ezen a fesztiválon.

Idén a filmünnep igazi mentőövnek számított a helyi szállodások és kisebb szálláshelyek körében, ugyanis 2025 nyara a Balti-tengernél szeszélyesre sikeredett: még helyi mércével mérve is túl hűvös és csapadékos volt, a tenger vize pedig alig melegedett 15 Celsius-fok fölé.

Emiatt érezhetően csökkent a skandináv országokból érkező vendégek száma – azoké, akik rendszerint napfürdőzni és úszni jönnek nyaranta a lengyel tengerparthoz.

Ilyen zord, szeles idő viszont – ahogy ők mondják – „otthon is jut elég”, így nem sokan érezték annak szükségét, hogy komppal átkeljenek a tenger túloldalára.

Jövőre várhatóan sokkal többen látogatnak majd a városba, hiszen Gdynia akkor ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Egész éves programsorozattal, különleges eseményekkel és megemlékezésekkel várják a látogatókat.

A városi kikötő jelzőfényei

A város központjába szinte belesimul Lengyelország egyik legforgalmasabb tengeri kikötője. Nem ritka, hogy egy Titanic-méretű óceánjáró vagy egy felhőkarcolónyi konténerhajó úszik be méltóságteljesen a város szívéig – sőt, itt ez a mindennapok része.

A kikötő legnépszerűbb turistalátványossága a múzeumhajók mólója, ahol két legendás hajó ringatózik egymás mögött. Az első az ORP Błyskawica, a világ legrégebbi, vízen úszó hadirombolója, amely még a második világháborúban szolgált.

Az ORP Błyskawica ma már múzeum
Az ORP Błyskawica ma már múzeum
Fotó: Klasszis Média/Vágó Ágnes

A felújított hadihajón ma interaktív kiállítás várja a látogatókat, ahol érzékletesen mutatják be a tengerészéletet és a háborús mindennapok világát.

Közvetlenül mögötte horgonyzik a Dar Pomorza, azaz Pomeránia ajándéka, amely egy igazi legenda. A hófehér, háromárbocos vitorlás több mint száz évig járta folyamatosan a világ tengereit – a Horn-foknál is többször megfordult, ahogy az Északi- és a Déli-sarknál –, és a lengyel tengerészeti akadémia gyakorlóhajója is volt, mielőtt végleg kikötött volna Gdynia partjainál.

A vitorlás mára a város egyik jelképévé vált: jellegzetes megjelenése szinte minden gdyniai városképen feltűnik.

Az előtérben az egykor világjáró Dar Pomorza vitorlás, a háttérben a Sea Towers felhőkarcoló
Az előtérben az egykor világjáró Dar Pomorza vitorlás, a háttérben a Sea Towers felhőkarcoló
Fotó: Visit Polska

Belül pedig igazi időutazás várja a látogatót – megidézve azt a kemény világot, amikor a tengerészek hónapokig hajóztak távoli vizeken.

A fedélzeten fotók és relikviák mesélnek a legénység életéről, akik nemcsak egymással, hanem egzotikus „útitársakkal” is osztoztak a szűk helyen: barnamedvék, erszényes medvék, majmok, papagájok, sőt még kígyók is megfordultak a hajón, ajándékként vagy kabalaként a világ különböző kikötőiből.

A kapitány elegáns kajütje igazi ellentétben áll a matrózok szűk fekhelyeivel: a legénység (a tisztek persze nem) a hajó gyomrában, kötelek, horgonyok és ládák között, függőágyakban aludt. A hajó konyháján pedig ma is látható, hogyan készültek az ételnek nevezett fogások a hosszú utazások idején – mindenféle higiéniai előírások nélkül, erős improvizációval. Hogy nemegyszer a legénység jelentős részénél gyomorrontás lett ennek a vége, azon akkoriban senki sem lepődött meg.

Ezzel a szerkezettel pakolnak ki-be a konténerekből
Ezzel a szerkezettel pakolnak ki-be a konténerekből
Fotó: Klasszis Média/Vágó Ágnes

A mólóknál azonnal feltűnnek a kis árusító bódék, ahol egyforma áron Amazon-zsákbamacska várja a gyanútlan vásárlót: veszel egy csomagot, fogalmad sincs, mi van benne – csak a csomag kibontása után derül majd ki. Mintha a világba szétszóródott, köddé vált holmik pottyantak volna a konténerekből egyenesen ide...

Múzeum a kivándoroltaknak

Szintén a kikötő része a vízparttól mindössze néhány perces sétára található Emigránsok Múzeuma (Muzeum Emigracji). Az egykori tengeri pályaudvar épületében berendezett múzeumban a kiállítási tárgyak azt mutatják be, hogyan indultak el innen ezrek az ismeretlenbe – Amerikába, Kanadába vagy Ausztráliába – az új élet reményében. A kiállítás személyes történeteken, leveleken és archív felvételeken keresztül idézi fel a lengyel emigráció múltját, a családok elszakadásának fájdalmát, a hosszú utazások könyörtelen körülményeit és a nem csituló honvágy érzését.

A múzeum értékes és emlékezetes program Gdyniában járva, a fehér város élményeinek egyik fontos és kihagyhatatlan eleme. Ahogy a város szépségeinek és látnivalóinak megtekintése is igazi ajándék annak, aki nem járt még errefelé.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív Trump ámokfutása az EU-t is súlyos döntések elé állítja
Wéber Balázs | 2026. január 13. 18:22
Venezuelai intervenció, Grönland fenyegetése, az ukrán főváros „lefagyasztása”, véres iráni felkelés, törékeny gázai tűzszünet – nem sok jót ígér az évkezdet külpolitikában 2026-ra. Az EU Trump latin-amerikai jogsértését még lenyelte, Grönland esetleges bekebelezésénél viszont semmiképp sem szabad félrenéznie. Saját hitelessége és stabilitása a tét. Nagyító alatt ezúttal Washington ámokfutása és az önkényen alapuló új világrend. Jegyzet.
Szubjektív Ilyen az újévet Londonban berobbantani egy darts-vb elődöntővel
Kormos Olga | 2026. január 10. 05:57
A január elsejénk igazán jókedvű és mindent feledtető volt, hiszen ott lehettünk a darts világbajnokság végén a londoni Alexander Palace-ban. Ekkora sportcirkusz szinte sehol máshol nincs a világon. A Világjáró ezúttal Angliában szilveszterezett.
Szubjektív Itt a Trump-világrend – de hólapátra teszik-e Orbán Viktort? Ez Viszont Privát
Bózsó Péter – Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Wéber Balázs | 2026. január 9. 18:31
Durván indult az év: az Egyesült Államok katonai intervencióval megdöntötte a venezuelai kormányt, és azonnal rátette a kezét az ország olajvagyonára. A magyar miniszterelnök azonban még az EU ejnye-bejnye állásfoglalását sem írta alá – szerinte nem kell moralizálni, ez már az új világrend. Sőt, még meg is hívta magyarországi látogatásra Donald Trumpot. 
Szubjektív Trump már az év elején berúgta a kocsmaajtót – itt a Vadnyugat-világrend
Wéber Balázs | 2026. január 6. 18:31
Az Egyesült Államok venezuelai beavatkozásának egy fő üzenete van a világ felé: az erősebb kutya közösül. Washington és Moszkva az erő pozíciójából diktál, és már a látszatra sem igen ad. A nemzetközi jogot a szemétbe dobták, ami félelmetes precedenst teremthet. A magyar kormányfőnek nincsenek erkölcsi aggályai. Nagyító alatt ezúttal az új Vadnyugat-világrend. Jegyzet.
Szubjektív Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
Vámosi Ágoston | 2026. január 3. 07:11
A pénzeddel vagy az idegrendszereddel is fizethetsz Egyiptom vörös-tengeri fővárosában, ha télen szeretnél nyári élményt. Az időjárás tökéletes, a közbiztonság rendben van és az ételektől sem kell tartani, a turistacsapdák viszont az érkezéstől a távozásig végigkísérik az utazást. A Világjáró e heti állomása: Hurghada télen.
Szubjektív Orbán Viktor neve mindent vitt 2025-ben – a legnézettebb EVP-k
Wéber Balázs | 2025. december 29. 11:01
A miniszterelnök neve a címben, úgy tűnik, garantálja a sok nézőt – főleg, ha nem éppen pozitív kontextusban kerül elő. Például amikor arról megy a vita, hogy miért maradt el a gazdasági repülőrajt, mennyire botrányos a kormány külpolitikája, és lesz-e jövő tavasszal kormányváltás. Íme, az idei év legnézettebb Ez Viszont Privát műsorai!
Szubjektív Ír kocsmák, feröeri birkák és perui keselyűk – Világjáró top 10 2025
Wéber Balázs | 2025. december 27. 07:21
A Világjáró szerzői idén is számos ismert és kevésbé ismert helyen néztek szét szerte a világban, Európa talán legtalányosabb szigetétől kezdve Svájc legendás hegyein át a perui kondorkeselyűk völgyéig. Íme, az idei toplistánk!
Szubjektív Itt vannak 2025 legjobb Utca Embere videói
Litván Dániel | 2025. december 26. 15:43
Majkától Mini-Dubajig, Rogán Antal amerikai kitiltásától Magyar Péter terveiig – sok videót készítettünk, ahol megkérdeztük, Önök mit gondolnak az aktuális ügyekről. Ezek lettek a legjobbak idén közülük.
Szubjektív Remélem, a kormány majd jobban odafigyel az emberekre – az utca embere az ó- és az új évről
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2025. december 25. 15:31
Az év végén járókelőket kérdeztünk arról, hogy szerintük milyen volt hazánk számára a 2025-ös esztendő, és személyesen mit várnak 2026-tól. Azt is megkérdeztük, hogy kinek és mit üzennek a jövő évre.
Szubjektív Azok a gyerekek nagyon magukra vannak hagyva – az utca embere a gyermekvédelmi botrányról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2025. december 20. 11:39
A gyermekvédelmi intézmények botrányos működése miatt Magyar Péter múlt hét szombaton a kormány és az államfő távozását követelte. A kormány utasítására a rendőrség is kivonult ezekhez az intézményekhez. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy ezek után le kell-e mondania valakinek, és ha igen minek. Az iránt is érdeklődtünk, hogy mi a véleményük az ügyről, illetve meglátásuk szerint mit kéne tenni a gyermekvédelmi intézmények működésének javításáért. (Lapértesülés szerint a felvételünk készítése után lemondott a Szőlő utcai javítóintézet múlt héten kinevezett igazgatója.)
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG