Peru hatalmas ország, közel 1,3 millió négyzetkilométer, mintegy 14-szer akkora, mint Magyarország. Így nem csoda, hogy a turisták által leginkább ismert és kedvelt Machu Picchu, Nazca-vonalak, Titicaca-tó hármason kívül is rengeteg érdekesség van benne. A rendkívül változatos tájakon és romokon kívül sajátos népszokások, különleges ételek, zenék és táncok is bőven fordulnak elő.
Sokkal több van ott annál, mint amennyi az európai médiába el szokott jutni.
Az egyik, a turisták számára fehér foltnak számító terület Junín tartomány, illetve annak déli része, a Mantaro folyó völgye (vagy más néven Jauja-völgy). A terület körülbelül 3150-3500 méter közötti magasságban van, hasonlóan magasan, mint az inkák egykori fővárosa, Cuzco.
Nyolc turista már sok
A völgy központjának számító Huancayo (ejtsd: vankajo) város légvonalban nincsen messze a fővárostól, és a közelben repülőtér is van (Jaujában), de a nagy magasság és a kanyargós, helyenként nem túl jó állapotú utak miatt közúton több órába telik eljutni oda. Huancayo több százezres nagyváros ugyan, de amikor ott jártunk, az egyik szokásos turistakirándulásra olyan kevés ember jött össze, hogy autóbusz helyett egy taxis szállította a résztvevőket nyolcszemélyes járművével.
A völgyben ugyanis nincsenek olyan látványos építmények, mint másutt a piramisok, hatalmas szentélyek, geoglifák vagy romvárosok. Emiatt külföldi turistát végképp, de belföldieket is nagyítóval kell keresni ezen a területen.
Kőoszlopok és rejtélyes tavak
Az elmaradhatatlan huancayoi katedrálison, a főtéren, meg a város szélén egy vörös, homokkőszerű kőzetből álló érdekes, oszlopos kanyonon kívül (Torre Torre) még a „Wanka identitás parkja” tartozik a helyi látványosságok közé. Ez egy helyi motívumokkal készült park, a barcelonai Antoni Gaudí park modernista, organikus és mozaikokkal díszített stílusában.
A várostól egy-két óra autóútra levő Paca-tó (Laguna de Paca) pedig kedvelt kirándulóhely, amelyről érdekes legendákat mesélnek.
Fotó: Klasszis Média/Eidenpenz József
Harcos földművesek
A környékben mindenütt az “huanca” (más írásmóddal wanka vagy wanca, ejtsd vanka) szóba botlunk, ami egy nép neve. Már évszázadokkal az inka hódítás előtt ezen a területen laktak. Gazdasági alapjukat a termékeny földek művelése, túlélésüket pedig harcos hagyományaik biztosították.
Az inkáknak sokáig ellenálltak, de végül elbuktak a túlerővel szemben. Később aztán az ősellenségük új ellensége, a spanyolok mellé álltak a szabadságuk érdekében. Hosszabb távon persze azt kapták jutalomként, amit mások büntetésként – vagyis a gyarmati elnyomást.
Rózsaszín és fekete bőrű maszkok
A wanka identitás azonban ma is él, nem csak az említett park nevében. A területen sokan a kecsua (quechua) nyelv egy változatát, a wanka kecsuát (is) beszélik, amely erősen különbözik más nyelvváltozatoktól. De nem csak beszélik, hanem énekelik is. Számos olyan népdalt vagy népies dalt lehet hallani a környéken, amelynek egyik mondata spanyolul, másik mondata kecsuául van, vagy még mondaton belül is keveredik a kettő.
Amiért igazán érdemes lehet erre a területre kirándulni, az a dalok, a tánc, a népviseletek, a szokások – és a maszkok.
A wanka maszkokból és jelmezekből sokféle van, egy részük karikatúráját adja például a környező perui vagy dél-amerikai népeknek, más részük pedig a spanyol hódítóknak vagy például az Afrikából behurcolt rabszolgáknak. Így van közöttük fekete, fehér, sőt még rózsaszín bőrű is, amihez több évszázados gyökerű öltözékek járulnak.
Fotó: Klasszis Média/Eidenpenz József
Az igazi kardioedzés
A wanka táncok egy része harci táncba hajlik, más része egyszerűen csak vidám és szép. Némelyik a tökéletes kardioedzéshez járulhat hozzá, mert ahogy mondani szoktuk magyarul, úgy pattognak benne, mint a nikkelbolha, percek alatt le lehet izzadni tőle:
Géppuskaláb-táncosok (a huaylas vagy huaylarsh nevű tánc, Huancayo város).
A perui szokásoknak megfelelően némelyik vallási vagy más hagyományos ünnep több napig, akár több, mint egy hétig is tart, hatalmas felvonulásokkal, táncversenyekkel, bulikkal, amelyeken tömegek vesznek részt. Függetlenség napja, karnevál, húsvét, védőszentek, csata évfordulója… mind-mind remek alkalom a táncra.
A peruiak imádnak táncolni, bulizni – és meg is adják a módját.
Tömegek vonulnak fel, táncolnak, masíroznak, nem kell őket lasszóval fogni, mint egy régi kelet-európai május elsején. Fellépni megtiszteltetésnek számít, és sokan még jelentős összegeket is áldoznak erre a megvett, maguk készítette vagy bérelt népviseleten, jelmezen, maszkokon keresztül.
Karnevál Huancayo városban, 2026.
A perui maszkok és a busók
Némelyik maszk és felvonulás némileg emlékeztet a mohácsi Busójárásra is, de ítéljék meg Önök! Ám “maszkos táncosok” néven ezeket nemigen találjuk meg a Youtube-on vagy más keresőrendszerekben. Ismerni kell a kulcsot, a varázsszavakat, mert a különböző maszkok különböző ünnepekhez, szokásokhoz kapcsolódva más-más néven futnak. Érdemes ezekkel a szavakkal próbálkozni (a lista nem teljes):
- Chutos
- Huaconada (Huacones)
- Tunantada
- Negrería
- Chonguinada
- Shapis de Chupaca
- Avelinos
- Huatrillas (Huatrilas, Watrillas)
Az Huaconada-ünnep 2010-ben felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára. Leírása szerint ez egy rituális tánc Mito faluban (Concepción megye, Junín tartomány), amelyet minden év január 1. és 3. között adnak elő. Maszkos férfitáncosok lépnek fel (huacones), akik az ősök tanácsait, az erkölcsi rendet és a közösség feletti tekintélyt jelenítik meg.
Huaconada, Mito város, 2025 – az egyik leghíresebb maszkos felvonulás.
Nem csak a kondor száll
Az európaiak többségének a perui zenéről az El Condor Pasa című dal jut eszébe, ahogy a kubai zenéről a Guantanamera, a mexikói zenéről pedig a Cielito Lindo (esetleg a La Bamba vagy a Bésame Mucho).
Holott ezekben az országokban rengetegféle más zenei és táncstílus honos, számtalan remek dal van, amelyek külön-külön is megérnek egy misét. Különösen, amelyek nagyon jók. Fülbemászó dallamok, pergő ritmusok, gyönyörű népviseletek, ügyes táncosok. Ráadásul sokszor amatőrök, nem pedig kifinomult, mesterkélt profik.
Nagy buli minden hónapban
Ünnepek, bulik, felvonulások tehát szinte minden hónapban vannak. A legnagyobb kulturális jelentőségű események a térségben általában:
- a Tunantada kulturális ünnep januárban (lásd ezt a fotógalériát), amely „a Mantaro-völgy teljes gyarmati társadalmi világát jeleníti meg,”
- a karneválok (február),
- a Señor de Muruhuay zarándoklat május-júniusban,
- és a Fiesta de Santiago július végén és augusztus elején, a katolikus hagyomány szerint Szent Jakab apostol ünnepe, de az andoki hagyományokkal összefonódva a földműveléshez és állattartáshoz kapcsolódó ünnepségsorozattá vált.
Ezek vonzzák a legtöbb látogatót és mutatják be legjobban a huanca (wanka) hagyományokat. De augusztustól decemberig is számos helyi védőszent- és zarándokünnep van, szinte településenként más-más jellegű körmenetekkel, zenével és hagyományos táncokkal. A néptánc, a folklór nem csak egy szűk kör hobbija, mint másutt, hanem folyamatosan élő, a népesség nagy részét megmozgató jelenség.
Csak kövek?
Egy idős, családközpontú asszony, amikor végre eljutott az egyik leghíresebb monumentális perui szentélybe, azt mondta: „De hát ezek csak kövek!” Ez a mondat jól kifejezi azt, hogy az élő emberek legalább annyira érdekesek tudnak lenni, mint az épületek vagy a tájak. Vannak, akiknek még fontosabbak is.
Nagyon egysíkú dolog csak az épített műemlékekre, a legdivatosabb látnivalókra koncentrálni. A kultúra ennél sokkal több.
Beletartoznak az élő, folyamatosan változó, formálódó, az emberek szívét örömmel eltöltő és mindenkit szórakoztató zenék, táncok, népviseletek és más szokások is.
A Világjáró többi cikkét itt érhetik el. Korábbi, szintén perui élményeken alapuló cikkünket pedig itt olvashatják:
Ez volt a legellentmondásosabb évük. 
