Ha valaki már látta a sokak bakancslistáján szereplő, kötelezőnek számító Machu Picchu romvárost, a Nasca-vonalakat, a Titicaca-tavat vagy Lima belvárosát, Peruban még mindig sok más csodálatos látványosságot talál. Ezek egyike az ország déli részén levő, mintegy 1,2 millió lakosú nagyváros, egyben az ország második legnagyobb települése, Arequipa is.

A város jelentőségét mutatja, hogy egy rövid ideig az ország fővárosa is volt, és itt található például az ország alkotmánybírósága és több más fontos közintézmény. Igazi koloniális, spanyolos belvárosa pedig az UNESCO világörökség-listáján is szerepel. Inka romokat erre nehéz találni, de érdemes meglátogatni a természeti környezete miatt is: a környező hegyek, fennsíkok, vulkánok, szakadékok, pampák igazi élményt nyújtanak.

A Fehér Város

Arequipa-t nevezik Fehér Városnak is (Ciudad Blanca), amire több magyarázat is létezik. Az egyik szerint azért hívják így, mert a környéken bőven található fehér vulkáni tufából épült a közintézmények, paloták és a drágább lakóépületek legnagyobb része. Egy másik variáció szerint azonban azért, mert kezdetben elsősorban fehérek lakták, ez volt a „legspanyolabb perui város”. Egy harmadik magyarázat szerint a környező hegyek csúcsain látható, Peruban egyébként ritka fehér hó inspirálta a Fehér Város elnevezést.

A vulkánok legendája

Az biztos, hogy a város látképére rányomják a bélyegüket a környező vulkánok. Három is látható a legtöbb magasabb épület tetejéről vagy ablakából. A legfeltűnőbb, ráadásul még működő vulkánként nyilvántartott Misti (5820 méter a tengerszint felett) formája szinte tökéletes kúp. Valójában nála egy kissé magasabb a szomszédos Chachani (6055 méter), és a látszattal ellentétben csak kevéssel alacsonyabb a Pichu Pichu is (5665 méter).

A legenda szerint Misti egykor egy gyönyörű inka hercegnő, Chachani pedig egy bátor harcos volt. Szerelmük tiszta volt, mint a folyók vize, de a népük szigorú törvényei tiltották románcukat. Az istenek ezért vulkánná változtatták és ezáltal örökre elválasztották őket egymástól, azóta Arequipa városát őrzik. (A legendának több változata is létezik.)

A XXI. századi Pompei?

Bár a Misti nagy kitörést a XV. században produkált utoljára, még a múlt században is mutatott életjeleket, így egyáltalán nem veszélytelen a környező lakosságra, a milliós nagyvárosra nézve. Márpedig Peruban eléggé gyakori, hogy a szegények, akiknek nincsen hol lakniuk, megpróbálnak kihasítani maguknak egy területet valahol a senki földjén.

Így aztán Arequipa városának külterületei szemmel láthatóan egyre feljebb és feljebb kúsznak, fel a Mistire, a hegy lábára. Sokan félnek attól, hogy egy újabb nagy vulkánkitörés a XXI. század Pompei-jévé változtathatja a Fehér Várost. A környék erős szeizmikus aktivitása, ismétlődő súlyos földrengései is kapcsolatban állhatnak a vulkanikus aktivitással (bár szinte egész Peru aktív ilyen szempontból). Évszázadonként legalább egyszer durva földrengés pusztít a városban, ami után újra kell építeni sok mindent, így még a település építészetét is a földrengések alapján osztják korszakokra.

A Chili-völgy

Ha ilyen veszélyes arrafelé élni, akkor vajon miért van mégis ennyi lakosa a városnak, és ekkora jelentősége gazdaságilag, politikailag? A válasz alighanem az éghajlatban és a talajviszonyokban rejlik: a termékeny, vulkanikus talajt forró nap süti reggeltől estig, és bővízű folyók öntözik, amelyek a környező havasokban erednek. Így a mezőgazdaság számára is ideális terep, de az ipar is eléggé jelentős ezen a környéken.

Ehhez jön még az utóbbi időben egyre inkább a turizmus is, ami azonban még sok szempontból gyerekcipőben jár, nem túl sok például a külföldi turista. A főtértől (Plaza de Armas) pár sarokra eltávolodva már nem könnyű boldogulni az angol nyelvvel, és csupa helyieket látunk az utcán sétálni, bevásárolni. A város különben nem fekszik túl magasan, csak 2400 méter körül a tengerszint felett – itt az emberek még nem kapnak magassági betegséget, ellentétben például Cuscóban és környékén.

¡Hola, Juanita!

A város egyik látványossága és nevezetessége a Santa Catarina Kolostor, amely hatalmas, közel kétszáz helyiségből áll, és olyan sok kiállítási tárgyat tartalmaz, hogy legalább három-négy órát érdemes rászánni. Egy másik ilyen kiemelt turistalátványosság Juanita, egy fiatal lány múmiája, akit az egyik vulkán peremén találtak, és akit valószínűleg az isteneknek áldoztak fel az inkák a 15. században. A jég által jól konzervált múmia jelenleg a Museo Santuarios Andinos (MUSA) múzeumban látható.

Más városokhoz hasonlóan kihagyhatatlan látványosság még a helyi katedrális is, amelynek mérete impozáns, múzeum is tartozik hozzá, és amely persze egy nagyobb 19. századi földrengés (1868) utáni újjáépítésben nyerte el mai formáját.

A fiatalos városban koncertezett nyáron Chayanne is.

A kondorkeselyűk völgyében

A Colca-kanyon (Cañón del Colca) a világ negyedik legmélyebb kanyonja a Wikipedia szerint, egyes részein több mint négy kilométeres mélységbe lehet letekinteni. A turisták azonban legalább annyira a kondorkeselyűkért látogatják, amelyek egy ponton szó szerint tucatjával szállnak fel egy bizonyos délelőtti órán.

Ahogy Peru más városaiban, itt is meglehetősen olcsón be lehet nevezni félnapos, egynapos és kétnapos túrákra a főtér számos utazási irodájának egyikében. (A fél napos túrák átszámítva 3000-3500 forinttól kezdődnek, az egy naposok általában 5-6 ezertől, plusz belépők, ebéd.)

A rohanós látogatók inkább hajnalban kelnek Arequipa-ban, és onnét egyenest mennek kondorlesőbe. A ráérősebb turisták inkább két napos túrát választanak, ekkor az első napon több más látnivaló mellett először egy hegyi kisvárosba jutnak el.

Kokalevél, mákos tészta, heroin

Ott a hegyekben már bőven háromezer méter feletti magasságokban szállnak meg az utazók, ahol a hőmérséklet hajnalra nulla fok környékére esik, és a nappali maximum sem igen megy 14-15 fok fölé. Fűtés viszont alapállapotban nincs, de jó pénzért (10 sol, nem egészen ezer forint) beállítanak egy villanyradiátort.

Reggel élvezhetjük a friss kokalevelekkel készült teát a jéghideg ebédlőben kabátban, mielőtt megcélozzuk a kondorkeselyűk lesét. (A teát magassági betegség ellen ajánlják, élénkítő hatású, legális, a kokalevélnek pedig körülbelül annyi köze van a kokainhoz, mint a mákos tésztának a heroinhoz.) Út közben számos teveféle, nevezetesen láma, vicuña, alpaca, esetleg guanacó felbukkanása is valószínű, általában meg is állnak a buszok egy-egy csapat közelében. Látványos inka és preinka romokban nem gazdag a környék, de a teraszos földművelés szép példáit megfigyelhetjük a Colca-völgyben.

Jeges szél és halál

Mintegy 4910 méteres magasságig jut el arrafelé az utazó a normál országúton (a Patapampa vulkánnéző kilátónál), itt a legtöbb európai már kábultan szédeleg vagy rosszul van, és jeges szél fúj. A buszok megállnak néhány percre ezen a ponton, hogy mindenki elkészíthesse a 4900 méreten jártam című Facebook-bejegyzést, majd hamar továbbhajtanak. Mindehhez kiváló háttér a távolban egy füstölgő vagy gőzölgő vulkán képe (valószínűleg a Sabancaya). Egy másik perui útvonal egyébként, ahol nagyjából szintén 4900 méterig lehet feljutni, a Cusco és Arequipa közötti országút (a Kunturi hegységben).

Inkább sivatag, tenger és romvárosok, mint a hegyek? Olvassa el ezt is:

A hegyekbe vezető, amúgy rendesen aszfaltozott szerpentinek mellett egyébként idegesítően sok kis, kutyaház méretű házikót látunk kereszttel, amelyek a helyi hagyománynak megfelelően a közlekedési balesetek áldozatainak emlékét őrzik. Különösen az ijesztő, amikor egy csoportban tucatnyi is van belőlük. Turistabusz zuhant a szakadékba? – jut rögtön az ember eszébe.

Idomított keselyűk

Ami a kondorkeselyűket illeti, idegenvezetőnk némi faggatózásra elismerte, hogy néha etetik őket. Ezért olyan hűségesek ahhoz a helyhez (Mirador Cruz del Condor), hogy még lépcsőket, teraszokat is érdemes volt kiépíteni rájuk alapozva. Egész kis iparág épült ki a keselyűmutogatásra, ettől azonban  még szuperérdekesek a madarak és a völgy is. Persze az oda vezető út is lélegzetelállító. Hiszen sokszor nem is az úti cél a lényeg, hanem maga az utazás.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.