2p

Az Egyesült Államok és Kanada is páncélozott járműveket küld Haitira, hogy a hatóságok úrrá lehessenek a zavargásokon.

A haiti kormány kérésére az Egyesült Államokból és Kanadából katonai repülőgépeken taktikai- és páncélozottjármű-szállítmányok érkeztek az ország fővárosába, hogy ezzel is támogassák a helyi rendőrséget a fegyveres bandák elleni harcban.

Haiti kormánya a múlt héten kért külföldi katonai segítséget, hogy úrrá tudjon lenni az országot megbénító bűnbandákon, tüntetéseken, illetve humanitárius válságon. A 11 milliós Haitin szűkös forrásokkal és állománnyal, mindössze 12 800 fővel rendelkező rendőrség próbálja fenntartani a rendet.

Az amerikai és a kanadai kormány vasárnapi közös közleménye szerint a haiti kormány által vásárolt létfontosságú biztonsági felszerelések, köztük taktikai és páncélozott járművek megérkeztek az ország fővárosába, Port-au-Prince-be. A dokumentum szerint ez a technika segíteni fog a bűnözők elleni küzdelemben, hozzájárul a humanitárius segélyek biztonságos célbajuttatásához. A segélyszállítmányok akadozása megnehezíti a kolera terjedésének megfékezésére irányuló erőfeszítéseket.

Haiti Köztársaság a nyugati félteke legszegényebb állama. Az ország lakosságának mintegy 40 százaléka nem jut megbízhatóan tiszta vízhez. Haiti társadalmi és gazdasági helyzetét súlyosbítja a magas infláció, a nemzeti valuta leértékelődése és az utcai bandák összecsapásai, amelyek több száz ember életét követelték. A bandák azután erősödtek meg, hogy Jovenel Moise elnök merénylet áldozata lett 2021 júliusában. Haiti több térsége már kikerült a központi kormány ellenőrzése alól.

Az ENSZ szerint jelenleg 4,9 millió haiti (a lakosság több mint 40 százaléka) szorul humanitárius segítségre.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rossz hírt kapott a magyar kormány Németországból
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 13:46
Nőtt a bejelentett csődök száma tavaly Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Ez lehet Joe Bidenék utolsó intézkedése
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 11:18
Keresztbe tennének az Egyesült Államok ellenfeleinek, ám az egyik techcég hevesen tiltakozik.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György még a távozása után is fog kísérteni?
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 11:02
A jelenlegi jegybankelnök regnálása idején az MNB monetáris tanácsába került személyek az utódja, Varga Mihály munkába állása után még másfél hónapig többségben maradnak.
Makro / Külgazdaság Megszólaltak Amerikában, de mit szól majd ehhez Matolcsy György és Varga Mihály?
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 10:29
Elhúzódhat a kamatvágás a tengerentúlon, ez pedig nem jó hír a magyar jegybanknak sem.
Makro / Külgazdaság Érdemes még pénteken teletankolni az autót, mutatjuk, miért!
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 09:54
Szombaton ismét új árakkal találkozhatunk a benzinkutakon.
Makro / Külgazdaság Robert Fico fenyeget: lépnek, ha nem lesz megoldás a gáztranzitra
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 17:31
Szlovákia az uniós döntéshozatalban is vétózhat.
Makro / Külgazdaság Kibertámadás alatt áll Szlovákia
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 16:33
Sajtóinformáció szerint több millió dollárt követelnek a kormánytól. 
Makro / Külgazdaság Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 13:18
Bizakodhatunk, hogy a kiskereskedelmi forgalom visszakorrigál és tartósan meghaladhatja a 2021-es bázist, így sikerül kitörnie a 2024 tavasza óta tartó oldalazásból – közölte az MBH Bank a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölt kiskereskedelmi adataira reagálva.
Makro / Külgazdaság Nem tört ki a vásárlási láz a magyarokon
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 08:35
Megérkeztek a legfrissebb kiskereskedelmi forgalomról szóló adatok.
Makro / Külgazdaság Ismét lépéskényszerbe került Rogán Antal
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 08:30
Ezúttal a pocsék ipari adatot kell eladhatóvá tennie a propagandaminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG