4p
A Sziriza belső ellentéteinek dacára Alekszisz Ciprasz sikeresen megszavaztatta a görög parlamenttel a reformintézkedéseket, így megkezdődhet a részletes kidolgozása az új hitelprogramnak és egy azonnali, hétmilliárd eurós segélynek az átutalása. Eközben az elégedetlen görög lakosság az utcára vonult alig néhány héttel az után, hogy nemmel szavaztak a népszavazáson.
Euklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszter és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az athéni parlament üléstermében. (MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz)

A görög parlament nagy többséggel megszavazta csütörtök hajnalban azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe.

Varufakisz leszavazta

A gyorsított eljárásban tárgyalt törvénytervezetről a képviselők név szerint szavaztak, és 229 honatya szavazott igennel, hat tartózkodott, 64 pedig nemmel voksolt. Utóbbiak között volt Jánisz Varufakisz volt pénzügyminiszter, aki a múlt hét elején mondott le posztjáról, Panajótisz Lafazanisz energiaügyi miniszter, valamint Zoi Konsztantopúlu parlamenti elnök, a kormányzó Sziriza párt egyik kiemelkedő tagja.

A Sziriza 32 képviselője szavazott nemmel, és a hat tartózkodó is a párton belüli volt. Sok ellenzéki képviselő viszont igennel voksolt, és Alekszisz Ciprasz miniszterelnök támaszkodhatott a Sziriza koalíciós partnerére, a jobboldali Független Görögökre (ANEL). A szavazatok összeszámlálása után heves vita alakult ki a teremben a Sziriza különbözőképpen szavazó két tábora között.

A parlamenti vita és a szavazás estéjére mintegy 12 ezer fős tömeg gyűlt össze a törvényhozás épülete előtti a Szintagma téren. Több tüntető és a rendőrség között összecsapások törtek ki, és egyes demonstrálók randalíroztak, de a csetepaté egy óra alatt elcsendesült. A rendőrség közölte, hogy legalább 50 embert őrizetbe vettek.

Egy megszorítások elleni tüntető Molotv-koktélt dob a rohamrendőrökre az athéni parlament előtt, a Szintagma téren 2015 július 15-én. (MTI/EPA/Jánisz Koleszidisz)

 

Még nem lezárt ügy

Az athéni kormány hétfőn állapodott meg az európai hitelezőkkel a Görögországnak nyújtandó harmadik pénzügyi mentőcsomag feltételeiről. A megállapodást elvileg több eurózónabeli ország parlamentjének ratifikálnia kell, Franciaországban ez már megtörtént, és hátra van még a berlini és a helsinki ratifikáció. Németország és Finnország az Athénnal szembeni legszigorúbbak között van az euróövezetben.

Cipraszt kicsinálták?

A megszorításokról szóló parlamenti szavazás eredménye következményeként Görögország elkezdheti a tárgyalásokat a mentőcsomag részleteiről. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök kormányának jövője azonban bizonytalan a szavazáson is megmutatkozó törés miatt. A megszavazott megszorítások hatalmas adóemelésből és kiadáscsökkentésből, nyugdíjreformból állnak. Lafazanisz energiaügyi miniszter közölte, hogy kész lemondani, ha a miniszterelnök erre kéri - írja az MTI.

Jöhet hétmilliárd euró?

Az eurózóna tagországainak csütörtökön jóvá kell hagynia egy rendkívüli pénzügyi segélyt is Görögország számára, hogy az ország működőképes maradjon.

Az euróövezet 19 pénzügyminiszterét tömörítő Eurogroup elnökének, Jeroen Dijjselbloem holland miniszternek a szóvivője szerda este bejelentette Twitter-profilján, hogy a pénzügyminiszterek csütörtökön 10 órakor telefonon konferenciát tartanak.

Korai az öröm

Mindeközben a CNN International tévécsatornának adott interjúban Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója azt közölte, hogy addig nem száll be Görögország finanszírozásába, amíg nem találják meg a fenntartható törlesztés módját. Egy kiszivárgott IMF-jelentés szerint ugyanis az ország nem lesz képes talpra állni, még a kölcsönökkel sem.

"Mindenkinek értésére adtuk, hogy bármilyen megállapodásról is legyen szó, meg kell találni a módját a terhek csökkentésének annak érdekében, hogy az ország fenntartható pályára állhasson" - mondta Christine Lagarde. Az IMF három javaslattal állt elő: a törlesztési periódus több évtizedes megnyújtásával harminc éves törlesztési moratóriummal, Athén rendszeres pénzügyi támogatásával, illetve az adósság átalakításával.

Christine Lagarde a CNN-nek adott interjúban a törlesztési periódus megnyújtását jelölte meg a legvalószínűbb forgatókönyvnek, mivel a másik két megoldás szerinte "politikai szempontból nincs benne a pakliban".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG