4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Andrzej Duda lengyel államfő kedden Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott kétoldalú megbeszélésén kijelentette, hogy országa addig támogatja Ukrajnát, amíg szükséges.

"Szeretném kifejezni nagy tiszteletemet az ukrán népnek a szülőföldjéért folytatott rendkívül hősies küzdelméért. Azt akarom, hogy bízzanak Lengyelország erőteljes támogatásában, abban, hogy a lengyelek velük vannak, és támogatni fogják őket a harcok utolsó napjáig" - idézte Dudát a lengyel elnöki hivatal a Twitteren, melyről az MTI ír.

Duda elmondta, hogy Zelenszkijvel a katonai és a humanitárius együttműködésről tárgyalt, valamint Lengyelország részvételéről Ukrajna helyreállításában. Felköszöntötte Ukrajnát nemzeti zászlójának és függetlenségének augusztus 24-i ünnepnapja alkalmából.

"Nekünk, lengyeleknek és a Baltikum minden lakosának ez is egy fontos évforduló: a Ribbentrop-Molotov Paktum évfordulója, amely alapján megtámadták Lengyelországot és más országokat. Lengyelország ekkor veszítette el államiságát. Az a tény, hogy én itt vagyok, a mai napnak szimbolikus jelentést is ad. Számunkra ez egyben a háború és az orosz imperializmus újjáéledése elleni tiltakozás napja is" - mondta.

Hozzátette: "Ukrajna védi függetlenségét, állama integritását az orosz agressziótól, amely nem február 24-én, hanem 2014-ben kezdődött".

"Ukrajna számíthat Lengyelországra. Hiszem, hogy Ukrajna nemcsak megvédi magát, hanem győz is, visszaszerzi minden földjét, és helyreáll Lengyelország és minden becsületes nép támogatásának köszönhetően" - hangoztatta a lengyel államfő.

Zelenszkij a Dudával közösen megtartott sajtótájékoztatón az Ukrinform hírügynökség szerint leszögezte, hogy Oroszország erőteljes választ fog kapni, ha augusztus 23-24-én megsokszorozza az Ukrajna elleni támadásainak számát. Közölte, hogy az ukrán katonai hírszerzéstől és a partnerországoktól erre utaló jelzéseket kapott. Megjegyezte, hogy egyébként az orosz fenyegetés "mindennapos és állandó".

Ukrajna nem tesz különbséget aközött, hogy Oroszország Kijevet vagy a Donyec-medencét támadja, minden ágyúzásra válaszol - hangsúlyozta Zelenszkij. "Nekem mint államfőnek Kijev, Csernyihiv és Donbász egyformán kedves, de minden ukránnak is. Mindenhol ukránok laknak, Harkivban, Zaporizzsjában is. Ezekben a városokban ugyanaz lesz a válasz" - szögezte le.

Közben elkezdődött a Krími Platform című ukrán kezdeményezés második csúcstalálkozója, amelyre Zelenszkij szavai szerint hatvan vezető politikus érkezett különböző országokból. "Az afrikai kontinens és Latin-Amerika országai is csatlakoztak hozzánk" - mondta Zelenszkij.

Nyitóbeszédében kiemelte, hogy február 24-e óta Oroszország mintegy 750 rakétát lőtt ki Ukrajnára a Krím területéről. "Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a félszigetünket felszabadítsuk" - szögezte le, hozzátéve, hogy "a Krími Platform kiváló eszköz" erre.

Duda hangsúlyozta, hogy fel kell szabadítani Ukrajna egész területét a Krímmel együtt, továbbá síkra szállt az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték teljes leállítása mellett.

"Nincs visszatérés a megszokott üzletmenethez az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokban, miután Oroszország háborút folytat Ukrajna ellen, támadja a nemzetközileg elismert határokat, elfoglal területeket. A politika változása Nyugaton nem csupán az Északi Áramlat-2 teljes leállítását jelenti, hanem ennek a vezetéknek a felszámolását, teljes lebontását is. Miután láttuk, hogy bombák érték Harkivot, Kijevet, rakéták semmisítették meg Irpinyt, Borogyankát, Bucsát és Mariupolt, tanúi voltunk ezeknek a bűncselekményeknek, már nem tudunk visszatérni ahhoz a viszonyhoz, amely idén február 23-a előtt fennállt.  Ukrajna egész területét fel kell szabadítani a Krímmel együtt" - hangsúlyozta Duda.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Makro / Külgazdaság Jön a vagyonadó, duplázódik a családi pótlék, emelkednek a nyugdíjak: itt az új költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 07:57
Az utolsó napig kivárt vele, de benyújotta a kormány költségvetési törvény tervezetét. Sok változás lesz az eddigiekhez képest. 
Makro / Külgazdaság Letarolta az aszály a harmadik negyedéves GDP-növekedést
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:42
A magyar gazdaság közel áll a stagnáláshoz: mindössze 0,1 százalékkal bővolt a GDP a harmadik negyedévben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG