3p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Olaszországban elérte a nyolcvan százalékot az átoltottság: a hatvanmilliós országban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást, miközben a lakosság több mint tizenöt százaléka továbbra is nemet mond a vakcinázásra a római egészségügyi minisztérium vasárnapi adatai szerint.

A 12 év feletti olaszok között az átoltottság aránya vasárnap kora délután 80,04 százalék volt; azokat is számolva, akik csak az első adagot vették fel, az arány eléri a 84,6 százalékot. A járványbiztos Paolo Francesco Figliuolo tábornok úgy nyilatkozott, sikerült teljesíteni a kormány által kitűzött célt, vagyis biztosítani a közösségi immunitást még az ősz beállta és a pandémia esetleges újabb hulláma előtt. Hozzátette, hogy csupán két hetet késtek, mivel eredetileg szeptember végére akarták elérni a nyolcvan százalékos átoltottságot. A tábornok március elsejétől vette át a lakossági vakcinázási program irányítását, amikor az első oltást megkapók száma négymilliónál tartott.

Az egészségügyi tárca adatai szerint a lakosság több mint 15 százaléka még egy oltásban sem részesült, ami 8,5 millió nem védett embert jelent. A vakcinára nemet mondókról van szó, nincsenek közöttük azok, akik betegség vagy más ok miatt nem olthatók. Harmadik dózisban a lakosság kevesebb mint 4 százaléka részesült. A napi esetszám és a kórházakban kezelt betegek aránya továbbra sem emelkedik, a halottak napi számát viszont nem sikerült nullára csökkenteni. A pandémia 2020. februári kezdete óta több mint 131 ezren haltak meg koronavírus-fertőzés miatt, ami Nagy- Britannia után a második legmagasabb szám Európában.

Hétfőn nulla órától Szicíliában is eltörlik az augusztusban újra bevezetett szigorításokat, így egész Olaszország úgynevezett fehér területnek számít, ami azt jelenti, hogy egyetlen tartományban sem lesznek érvényben korlátozások. Hétfőtől a kulturális intézmények, közöttük a mozik, színházak és koncerttermek feloldják a nézőszám-korlátozást, de továbbra is kötelező marad a szájmaszk viselése. A nyitott stadionokban a helyek 75 százalékát foglalhatják el, a zártterű szórakozóhelyeken a vendégszám felét fogadhatják.

A koronavírus elleni védekezésképpen bevezetett védettségi igazolványt ellenzők tüntetnek Milánóban 2021. augusztus 7-én. (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi)
A koronavírus elleni védekezésképpen bevezetett védettségi igazolványt ellenzők tüntetnek Milánóban 2021. augusztus 7-én. (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi)

Október 15-től az állami és magánszektorban dolgozó 23 millió munkavállalónak kötelező lesz a védettségi igazolás. A dolgozók számára kötelezővé tett oltakozás ellen tüntettek szombaton Rómában mintegy tízezren, hasonló megmozdulás zajlott Milánó központjában is. Az oltásellenesek utcai demonstrációjához csatlakozott radikális jobboldali csoportok megrohamozták a CGIL legnagyobb szakszervezeti szövetség római székházát, amiért az érdekképviselet beleegyezett a munkavégzéshez kötelező átoltottság előírásába.

A CGIL október 16-ra országos megmozdulást hirdetett meg, amelyhez már több, elsősorban baloldali politikai párt és mozgalom csatlakozott. A belügyminisztérium teljes biztonsági készültséget rendelt el, mivel az utcai demonstrációk egybeesnek a 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-csoport Afganisztán miatt október 12-re összehívott rendkívüli csúcsával, illetve az állam- és kormányfők október végi szokásos évenkénti találkozójával. A G20-csoport soros elnöki tisztségét Olaszország tölti be, a tervezett tanácskozásokat pedig Rómában tartják. Más szakszervezetek, melyek nem értenek egyet a szerintük a kormánynak a munkavállalók jogait csorbító intézkedésekkel, hétfőre általános sztrájkot hirdettek meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. június 21. 09:59
Nem elég a szombati közel 10 forintos áremelkedés, a jövő héten további drágulásra számíthatunk.
Makro / Külgazdaság Ez a magyar kománynak is rossz hír – meggyötrik az amerikai vámok a német autógyártókat
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 17:31
Az amerikai vámok csak áprilisban mintegy 500 millió euró többletköltséget okozhattak a német autóiparnak – közölte Hildegard Müller, a német autóipari szövetség (VDA) vezetője a Funke médiacsoportnak adott interjúban.
Makro / Külgazdaság Sokakat meghökkentésre késztető üzenetet küldött Luxemburgból Nagy Márton
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 12:54
A nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzügyek stabil lábakon állnak, a nemzetközi bizalom töretlen, a 2026-os költségvetési hiányt 3,7 százalékon tartják.
Makro / Külgazdaság GKI: Az idei kormányzati várakozások nem állnak a realitás talaján
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 12:33
A gazdaságkutató részletes elemzést tett közzé arról, miért nem fenntartható a 2026-os költségvetés.
Makro / Külgazdaság Nem kell harakirit elkövetniük a japánoknak, de azért még nem múlt el a veszély
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 10:06
Féléves mélypontra esett a távol-keleti szigetország fogyasztóiár-indexe, de az élelmiszerek nélküli áremelkedés gyorsult.
Makro / Külgazdaság Óriási drágulás köszönt be a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 09:48
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal, a gázolaj ára bruttó 9 forinttal nő szombaton.
Makro / Külgazdaság Fellélegezhetnek a németek?
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 09:18
Csökkentek az ipari termelői árak májusban.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: A gazdaság nem bírja sokáig a nyomást
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 09:05
A Magyar Nemzeti Bank elnöke elmondta, hogy mit gondol a friss bérstatisztikáról.
Makro / Külgazdaság „Ezeket kilakoltatnák” – Orbán Viktor az adósokról beszélt
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 08:37
A miniszterelnök az állami médiában fejtette ki véleményét.
Makro / Külgazdaság Levágják a svájciak aranytojást tojó tyúkját?
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 08:22
Nagyot esett a független európai állam óraexportja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG