6p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Olaszországban és Franciaországban egyre durvább korlátozásokkal próbálják rákényszeríteni az oltatlanokat a koronavírus elleni vakcina elfogadására. A stratégia beválni látszik: az oltási hajlandóság mindkét államban növekszik. Részben még nagyobb szigorításokra készül a német kormány. Az intézkedések ugyanakkor ellenállást is szülnek. Magyarországon egyelőre relatív kevés területen korlátozzák az oltatlanok életét.

Ha részt akarsz venni a közösségi életben, és a megszokott módon szeretnéd élni mindennapjaidat, oltasd be magad koronavírus ellen – lényegében ez az üzenete azoknak a korlátozásoknak, amelyekről már döntött vagy dönteni készül az olasz és a francia kormány.

Olaszok: még a tanároknak is kötelező

Olaszországban ma már csak

az mehet étterembe, színházba, múzeumba vagy éppen fitneszstúdióba, akinek van úgynevezett Zöld Igazolványa. Ezt csak azok kaphatják meg, akik beolttatták magukat, felgyógyultak a betegségből vagy negatív Covid-teszttel rendelkeznek.

A tesztelés ugyanakkor pénzbe kerül – a gyorstesztekért 30, a PCR-tesztekért 50-60 eurót kell fizetni –, ráadásul azok csak 48 óráig érvényesek. Aki tehát tartós és ingyenes megoldást szeretne, és nem esett át a fertőzésen, az kénytelen beoltatni magát.

Hátrányban az oltatlanok:  a Zöld Igazolvány ellen demonstrálnak tüntetők Rómában 2021. augusztus 7-én. EPA/ANGELO CARCONI
Hátrányban az oltatlanok: a Zöld Igazolvány ellen demonstrálnak tüntetők Rómában 2021. augusztus 7-én. EPA/ANGELO CARCONI

A közelmúltban Ferenc pápa, aki már januárban megkapta a vakcinát, is benyújtotta igényét a Zöld Igazolványra, hogy ezáltal is támogassa az olasz kormány oltási kampányát. A kabinet ezzel próbálja lassítani a járvány terjedését és megakadályozni egy esetleges újabb karantén bevezetését.

Emellett a kormány

kötelezővé tette az oltást az egészségügyben dolgozók számára, és kvázi ezt tervezi az oktatásban is: az új tanévben csak azok az iskolai dolgozók vehetik fel a munkát, akiknek van Zöld Igazolványa. Az ellenkezőket felfüggesztik.

Az oltási terv fontos része még a 12-18 év közöttiek vakcinálása is.

Sőt, ez még nem minden:

a tervek szerint a jövőben a távolsági vonatközlekedésben, a repülőkön és  a kompokon is csak Zöld Igazolvánnyal lehet majd utazni.

Sőt, már arról is folyik a vita, hogy a magánszektorban is kötelezővé lehetne tenni a dokumentumot.

A stratégia beválni látszik: a Die Welt szerint az elmúlt napokban 20 millió alkalommal töltötték le a Zöld Könyvet az olaszok, az átoltottság pedig a nyári vakáció ellenére is folyamatosan növekszik. Az Our World In Data adatai szerint az olaszok csaknem kétharmada kapta már meg minimum az egyik oltást.

Mint ismert, 2020 tavaszán Olaszországot az elsők között érte el Európában a koronavírus-járvány. Eddig 4,4 millió fertőzöttet regisztráltak, és 128 ezren vesztették életüket a vírussal összefügésben.

Az új fertőzöttek száma július óta ismét emelkedik. Az áldozatok száma alacsony szinten van, ugyanakkor szintén enyhén nőtt az elmúlt hetekben.  

A koronavírusos halálesetek napi száma Olaszországban. (Hétnapos átlag. Forrás: Our World In Data)
A koronavírusos halálesetek napi száma Olaszországban. (Hétnapos átlag. Forrás: Our World In Data)

 

Franciák: vonatozás csak igazolvánnyal     

Szigorú stratégiát követ az oltási hajlandóság növelése érdekében Franciaország is. Emmanuel Macron francia elnök már

július közepén bejelentette az egészségügyben dolgozók kötelező oltását, valamint a védettséget igazoló dokumentum bevezetését, amely szükséges az éttermek, bevásárlóközpontok és más nyilvános létesítmények látogatásához, valamint a vonaton való utazáshoz is.

Az igazolványt itt is azok kaphatják meg, akik beolttatták magukat Covid ellen, felgyógyultak a betegségből vagy negatív teszttel rendelkeznek. A teszt nem lehet régebbi 72 óránál, ősztől pedig már fizetni kell érte a tervek szerint. 

Egyszerű a képlet. Minél többet oltunk, annál kevesebb teret engedünk a vírusnak a terjedésre

- mondta akkor Emmanuel Macron.

A stratégia itt is működni látszik: a német lap szerint július közepe óta egyértelműen felgyorsult az oltások üteme. A lakosok csaknem kétharmada már itt is megkapta minimum az első oltását.

A nyugat-európai országban eddig csaknem 6,4 millió Covid-fertőzöttet és 112 ezer Covid-halottat regisztráltak. Az új fertőzöttek száma július itt is jelentősen növekszik.

Az új áldozatok száma júniusban és júliusban mélyponton volt, augusztusban ugyanakkor itt is enyhén emelkedett: az elmúlt egy hétben 50-en vesztették életüket naponta.

A koronavírusos halálesetek napi száma Franciaországban. (Hétnapos átlag. Forrás: Our World In Data)
A koronavírusos halálesetek napi száma Franciaországban. (Hétnapos átlag. Forrás: Our World In Data)

Németek: extra szigor

Németországban is tervben vannak már az oltatlanokat sújtó szigorítások. A kiszivárgott hírek szerint szeptember elejétől vagy közepétől – az adott tartomány fertőzöttségi és átoltottsági szintjétől függetlenül – bizonyos rendezvényeken és aktivitásokban csak azok vehetnek majd részt, illetve bizonyos helyszínekre csak azok léphetnek be, akik be vannak oltva Covid ellen, átestek a betegségen vagy negatív teszttel rendelkeznek.

A korlátozások érintik a vendéglátóhelyek belső helyiségeit, a szállodákat, a testi közelséggel járó szolgáltatásokat, a zárt térben zajló rendezvényeket és sportolást, valamint tömegrendezvényeket bel- és kültéren egyaránt.

Bizonyos szolgáltatásokból és rendezvényekről még azokat is kitilthatják, akiknek negatív teszteredményük van, de nem oltatták be magukat.

Németországban eddig 3,8 millió Covid-fertőzöttet és csaknem 92 ezer Covid-halottat regisztráltak. A fertőzöttek száma itt is növekedni kezdett a Delta-variáns miatt. Az új áldozatok száma viszont továbbra is alacsony, tartós emelkedés egyelőre nincs,

A koronavírusos halálesetek napi száma Németországban.  (Hétnapos átlag, forrás: Our World In Data)
A koronavírusos halálesetek napi száma Németországban. (Hétnapos átlag, forrás: Our World In Data)

Az oltatlanokat sújtó korlátozások ugyanakkor mindhárom országban ellenállást szülnek. Németországban a járvány kitörése óta rendszeresek a lezárások elleni tüntetések, Franciaországban múlt héten 200 ezren demonstráltak országszerte az új szabályok ellen, Olaszországban pedig a tiltakozók már egészségügyi diktatúrát emlegetnek.

És mi a helyzet itthon?

Ami Magyarországot illeti, tavasszal olyan korlátozásokról döntött a magyar kormány – az oltatlanok például nem ülhettek be az éttermek zárt helyiségeibe, nem járhattak moziba, színházba –, amelyekkel nyilvánvalóan nyomás alá helyezte a vakcinát elutasítókat döntésük megváltoztatása érdekében.

Az őket sújtó korlátozások egy részét június végén eltörölték, miután a beoltottak száma elérte az 5,5 milliót.

Számos eseményen – ide tartoznak a sport-, a zenés-táncos, illetve a zárt térben tartott vagy 500 főt meghaladó, szabadtéren tartott egyéb rendezvények – ugyanakkor továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni.

Emellet az egészségügyi dolgozók számára a magyar kormány is kötelezővé tette az oltást.

Érdekesség ugyanakkor, hogy az augusztus 20-i ünnepségeken, a budapesti fogathajtó Eb-n, valamint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson nem kell majd betartani a hatályos járványügyi intézkedéseket: ezek a programok bárki számára szabadon, korlátozások nélkül látogathatók.

Itthon eddig 810 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak, és mintegy 30 ezren hunytak el a járvánnyal összefüggésben. Június óta szerencsére mind az új fertőzöttek, mind az új áldozatok száma mélyponton van: napi mintegy 50 fertőzöttet és egy elhunytat jegyeztek fel az elmúlt napokban heti átlagban.                 

A koronavírusos halálesetek napi száma Magyarországon. (Hétnapos átlag. Forrás: Our World In Data)
A koronavírusos halálesetek napi száma Magyarországon. (Hétnapos átlag. Forrás: Our World In Data)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG