3p
Luxembourgban ülésezett az európai pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin - egyszerűsítenék az áfarendszereket, amivel mi is egyetértünk. Magyarország emellett a Google-adóról szóló javaslatára hívta fel a figyelmet.

Jó az uniós ötlet, de nem adjuk fel az ekáert sem

Az Európai Bizottság tanulmánya szerint 2015-ben Unió-szerte összesen 152 milliárd euró (több mint 47 billió forint) forgalmi adótól estek el a tagállami költségvetések – emlékeztetett Varga Mihály. Mint mondta, ebből az összegből jelentős részt lefaraghat a Bizottság most ismertetett áfa-reform javaslata, amelynek fő célja a közösségi adószabályokat kijátszó csalások visszaszorítása.

Varga szerint mindezek fényében ellentmondásos, hogy néhány napja éppen a Bizottság mondta ki a magyar fejlesztésű elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszerről (ekáer), hogy uniós jogot sért, melynek gazdaságfehérítésében játszott kiemelkedő szerepét korábban Brüsszel is elismerte. (Erről és a kormányzati reakcióról itt írtunk bővebben >>)

Varga Mihály elmondta, hogy a kitűzött célokat, így az áfa-rendszernek a csalásokkal szembeni ellenállóbbá tételét és egyszerűsítését támogatja Magyarország. Jelenleg a gazdasági tárca szakemberei azt vizsgálják, hogy a bizottsági javaslat mennyiben tesz eleget ezeknek a céloknak. Azt már most leszögezhetjük, hogy az uniós javaslat nem helyettesítheti azt a két magyar online rendszert, amelynek köszönhetően két év alatt 7,2 százalékponttal csökkent az adórés Magyarországon - mondta a tárcavezető. Az utaztatásos áfacsalásokat az ekáer-rendszer képes kiszűrni, éppúgy, ahogy a bevétel-eltitkolást üzletszerűen űzőket az online pénztárgépek. A bizottsági áfa-reform alkalmazásával ugyanakkor az Unió más tagállamaiból érkező adatok az adóhivatali kockázatelemzésben jelentős segítséget nyújthatnak majd.

Hogyan adóztatják meg a Google-t és a Facebookot?

A gazdasági- és pénzügyminiszterek egyetértenek abban, hogy a digitális cégeket is meg kell adóztatni – tért ki az Ecofin ülés másik lényeges témájára Varga Mihály. Érdekesnek nevezte ugyanakkor, hogy több javaslat is éppen a bevételük alapján adóztatná meg a nagy internetes cégeket, míg korábban egy hasonló magyar szabályozást az Európai Bizottság az uniós joggal összeférhetetlennek minősített.

„A továbbiakban nem elfogadható, hogy az ilyen vállalatok minimális járulékokat fizessenek az állami kasszába.” írták korábban az Ecofin-tagok az EU soros elnökségét teljesítő Észtország végrehajtó bizottságának. A levélben egy olyan „kiegyenlített adózási rendszer” kialakítását sürgették, ami a járulékot a társasági adó mértékéhez emelné azokban az országokban, ahonnan a cég bevétele származik. Ezek a megemelt közterhek tükröznék, milyen szintű adót kellene fizetniük az említett vállalatoknak. Részletek >>

Elbúcsúztatták Schäublét is

Az Ecofin-tanácskozáson a pénzügyminiszterek elköszöntek távozó német kollégájuktól. Varga Mihály emlékeztetett rá, Wolfgang Schauble azon kevés német politikusok egyike, akik az elmúlt időszakban is megértéssel fordultak Magyarország és a közép-európai országok problémái felé. Az egységes Európa híveként számíthatunk rá jövőbeni felelős pozíciójában is – tette hozzá a miniszter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG