2p
Az uniós pénzügyminiszterek közös levélben kérik a jelenlegi alacsony adóztatás szigorítását.

A francia, a német, az olasz és a spanyol pénzügyminiszterek közös levélben indítványozták a szigorítást. A közlemény szerint az Amazon és a Google-hoz hasonló, Európában működő multiknak nem profitjuk, hanem az adott országban elért bevételük alapján kellene adózniuk – írja a Reuters.

A kezdeményezésnek Franciaország az éllovasa, miután a bíróságon elvesztették adózásból fakadó vitájukat. A francia döntéshozók szerint a Google-t birtokló Alphabet mivel nem rendelkezik telephellyel Franciaországban, így nem kell visszamenőleg több mint 1 milliárd eurós adót fizetnie.

Az utóbbi időben számos ország csatlakozott, akik szintén kifogásolják a jelenlegi nemzetközi törvények által megállapított alacsony közterheket. Az ehhez hasonló vállalatoknak általában alacsony adózású országokban van székhelyük, annak ellenére, hogy bevételük jelentős része más EU-s országokból származik.

„A továbbiakban nem elfogadható, hogy az ilyen vállalatok minimális járulékokat fizessenek az állami kasszába.” írják az az EU soros elnökségét teljesítő Észtország végrehajtó bizottságának. A levélben egy olyan „kiegyenlített adózási rendszer” kialakítását sürgetik, ami a járulékot a társasági adó mértékéhez emelné azokban az országokban, ahonnan a cég bevétele származik. Ezek a megemelt közterhek tükröznék, milyen szintű adót kellene fizetniük az említett vállalatoknak - tették hozzá a levélben.

Az EU észtországi elnöksége párbeszédet egyeztetett a találkozón ez ügyben, ami újratárgyalhatja a fogalmakat – ezzel lehetővé téve, hogy a vállalatokat ott is adóztathassák, ahol a bevételt generálják.

Ki nem találod, ki tervezi a jövő önjáró autóit

Versenytársat kapott az Apple, a Google és a Tesla is - még csütörtök este jelentették be, hogy megszerezték az engedélyt egy önjáró-autó tesztre Kaliforniában, ezzel a világ legnagyobb okostelefon gyártója is beléphet a piacra. További részletek >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
Vállalat Folytatódhat a piaci konszolidáció az alkuszpiacon
Herman Bernadett | 2026. április 28. 11:42
A Hungarikum Alkusz Csoport III. exkluzív sajtótájékoztatója keretében értékelte a magyar biztosítási szektor eredményeit, kihívásait, és ismertette azokat a stratégiai lépéseket, amelyeket az alkuszcégcsoport tett az elmúlt években a fenntartható jövő biztosítása érdekében.
Vállalat Nem fizet osztalékot az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:58
Lezajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése.
Vállalat A végén mégsem veszi meg a Mol a szerb olajvállalatot?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:06
Mindenki kivárásra játszik.
Vállalat „Az egész magyar állattenyésztés megérezné, ha leállnánk” – klímaváltozásról, a kazah piacról és az ukrán szójáról is kérdeztük az UBM vezérét
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 05:47
Nem hisz az egyszemélyi irányításban, minél több ember vesz részt a döntéshozatalban, az annál nagyobb valószínűséggel hozza meg a kívánt eredményt. Cégvezetőként a középvállalati státuszból a nagyvállalati kategória felé kormányozta el Magyarország egyik vezető, takarmánygyártással és kereskedelemmel foglalkozó agráripari társaságát, aminek legszimbolikusabb lépése a tőzsdére lépés volt. Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója lapunknak arról is beszélt, hogy az iráni háború miatti energiaárrobbanás hogyan érintette a működésüket, milyen stratégiát követnek gazdasági válságok idején és hogy miért Kazahsztánban látják most az egyik legjobb piaci lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG