2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az élelmiszerek egy része ugyan olcsóbb lett, de komoly változást így sem történt az inflációban. A KSH szerda reggeli közleménye szerint éves bázison 25,2 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.

Az utóbbi hetekben többször terítékre került az árstopok kivezetése, amely kapcsán a kormány tagjai azt jelezték, hogy erre akkor kerülhet sok, ha az infláció érdemlegesen csökken. A friss adatok azonban csak minimális változást mutattak, így vélhetőleg ismét meghosszabbítják majd az alapélelmiszerekre alkalmazott árplafon rendszerét. A Privátbankár Árkosár legutóbbi felmérése áprilisra jelez előre érezhető élelmiszerár csökkenést.

2023. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek.

A legnagyobb mértékben továbbra is az élelmiszerek drágulása hat az inflációra: 42,6 százalékkal drágultak átlagosan. Ezen belül a leginkább a tojásé (74,0), a tejtermékeké (72,8), a vaj és vajkrémé (68,0), a kenyéré (67,0), az édesipari lisztesárué (66,2), a sajté (60,6), a száraztésztáé (53,9), a tejé (50,4) és a péksüteményeké (48,0 százalékkal).

A háztartási energia 43,1 százalékkal drágult, ezen belül a vezetékes gáz 62,8, a tűzifa 55,9, a palackos gáz 51,6, az elektromos energia 27,6 százalékkal. A tartós fogyasztási cikkekért 11,2 százalékkal, szeszes italok, dohányáruk átlagosan 19,7 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja 13,0 százalékkal emelkedett.

Rövid távon nem sok jóval kecsegtet, hogy az MNB által kiemelten követett maginfláció az alapmutatóhoz hasonlóan magas, ennek növekedése márciusban 25,7 százalékot tett ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Nőnek a kockázatok, megindultak felfelé a magyar kötvényhozamok
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:20
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter újabb vezeték megépítését jelentette be, ezúttal Szlovénia irányába
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:02
Magyarország Szlovéniával is összeköti a földgázhálózatát, így hazánk már minden szomszédos országgal össze lesz kötve – ezt jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Letépte a láncait és félelmetesen tör előre a dízel ára
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 12:30
Mindkét üzemanyagtípus nagykereskedelmi ára jelentősen emelkedik holnaptól.
Makro / Külgazdaság Hátrakötött kézzel fognak harcolni Orbán Viktorral az uniós vezetők a csütörtöki EU-csúcson
Litván Dániel | 2026. március 19. 10:34
Hiába háborítja fel az uniós vezetők túlnyomó részét a magyar miniszterelnök vétója, nem sok eszközük van arra, hogy gyorsan rávegyék az Ukrajnának szánt hitel átengedésére.
Makro / Külgazdaság A szuverenitásindex után új elemzéssel készül Szájer József intézete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:10
Azóta nemigen lehetett hallani a Szájer József nevével fémjelzett Szabad Európa Intézetről, mióta tavaly nyáron közzétették az úgynevezett szuverenitásindexüket. Szájer József szerint ismét az Európa Napon akarnak egy új elemzéssel kijönni.
Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG