1p
Rövid távon kulcsfontosságú kihívás a magyar makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartása, és ezzel egy időben egy robusztusabb növekedés alapjainak megteremtése, ami az életszínvonal javulásának szükséges feltétele - olvasható abban a közleményben, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországon járt küldöttsége csütörtök este juttatott el az MTI-hez.

Az IMF küldöttsége július 17-25. között tartózkodott Budapesten. A küldöttség együttműködött az Európai Bizottság missziójával és az Európai Központi Bank megfigyelőivel.

Az első Széll-terv tetszik az IMF-nek

Thanos Arvanitis, az IMF-küldöttség vezetője csütörtökön késő este kiadott nyilatkozatában rámutatott: a gazdaságpolitikának arra kell törekednie, hogy fenntartható módon haladjon előre a szükséges költségvetési konszolidációval, állítsa helyre a pénzügyi szektor szilárdságát, hozzon létre üzletbarátabb környezetet, és támogassa a strukturális reformok végrehajtását, építve az első Széll Kálmán Terv céljaira.

A magyar gazdaság továbbra is számos, a magas állam- és külső adóssággal, a banki mérlegekben lévő feszültségekkel, a gyenge bizalommal és a magas kockázati prémiummal kapcsolatos, egymáshoz szorosan kötődő kihívással néz szembe. A nehéz külső és belső környezetben a reál-GDP várhatóan visszaesik 2012-ben, és csak mérsékelten növekszik 2013-ban - olvasható a közleményben.

Thanos Arvanitis szerint az infláció és a maginfláció közelmúltbeli megugrására és a tartósan magas kockázati prémiumra tekintettel a jelenleg folytatott monetáris politika továbbra is megfelelő.

A hitelállomány csökkenése elsősorban a bankrendszer, a háztartások és a vállalati szektor strukturális kihívásait, valamint néhány közelmúltbeli gazdaságpolitikai intézkedés hatását tükrözi. A bankrendszer szilárdságát helyreállító reformok kulcsfontosságúak annak érdekében, hogy a bankok hozzájárulhassanak a gazdasági növekedés javulásához.

A növekedés elérésének feltétele a strukturális reformok végrehajtása - mutat rá a közlemény. A hangsúlyt a munkaerő-piaci aktivitás ösztönzését, a verseny erősítését, és a veszteséges állami tulajdonú vállalatok átalakítását (különösen a közlekedés területén) szolgáló intézkedésekre, valamint a vállalatok számára egyforma feltételeket biztosító szabályozásra kell helyezni.

A párbeszéd a jövőben folytatódni fog - tartalmazza a küldöttségvezető nyilatkozata.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG