2p
Tavaly novemberben szerződtek a forgalmazóval, amely idéntől nem forgalmazza az utalványokat, mert az adószabályok kicsinálták az üzletet.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A kormány tavaly egy tollvonással elvette a kedvezményes adózás lehetőségét a legtöbb béren kívüli juttatástól, így járt az Erzsébet-utalvány is. Ezért a forgalmazó döntése értelmében 2019. januárjától már nem bocsátanak ki új utalványt, megszüntetik mind a papír alapú, mint az elektronikus utalványok forgalmazását.

Az egyikből nem következik automatikusan a másik, de logikus lépés, amire a kormányzatban is számíthattak. Ráadásul az adószabályok módosítása nem az utolsó pillanatban derült ki, arra még a tavaly tavaszi törvényalkotási időszakban került sor, vagyis a következményekkel lehetett kalkulálni, volt idő a felkészülésre.

Ehhez képest az Emberi Erőforrások Minisztériuma tavaly novemberben kötött szerződést az utalványok forgalmazásával foglalkozó Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-vel, papír alapú utalványok biztosítására. Az EMMI által a kormany.hu oldalra feltöltött dokumentum szerint 10 987 500 forintos keretösszegre terjed ki a szerződés, amelynek időtartama 2018. november 14-től a keret kimerüléséig, de legfeljebb 2019. december 31-ig szól - írja az mfor.hu.

Márpedig január elseje óta utalványt biztos nem tud szállítani a cég, ahogy a honlapjukon olvasható tájékoztatóból kiderül, az év első napjától nem forgalmazzák az utalványokat, hivatkozva az adótörvények módosulására. A tavaly kibocsátott utalványokat viszont 2019. végéig fel lehet használni.

Persze nem kizárt, hogy a tárca még tavaly év végén lehívta a teljes kontingenst a keretösszeg erejéig. A forgalmazó cég tavaly év végi tájékoztatása szerint a 2018. december 17 és 27 között a bankszámlájukon jóváírt, papír alapú Erzsébet-utalványok szállítására vonatkozó megrendeléseket folyamatosan legyártotta és továbbította a kézbesítő cégek felé. Vagyis amennyiben az EMMI elutalta december 27-ig a teljes keretösszegnek megfelelő összeget, akkor a dolgozók biztos kapnak utalványt 2019-ben, ellenkező esetben viszont nem.

A cafeteriát érintő változások egyben azt is jelentik, hogy a nyugdíjasoknak eddig Erzsébet-utalványban biztosított rendkívüli juttatást más formában kell majd odaadnia a kormánynak a jövőben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG