2p

Megint azt kérik néppárti pártvezérek, hogy zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból. Ezúttal a felhatalmazási törvény miatt.

Megvan a szükséges számú aláírás ahhoz, hogy az Európai Néppárt napirendre vegye a Fidesz kizárásának ügyét. Tizenhárom néppárti pártvezér írt alá egy Donald Tusknak címzett levelet, ami arra kéri az Európai Néppárt (EPP) elnökét, hogy zárják ki a pártcsaládból a Fidesz-KDNP-t. A pártok vezetőinél a felhatalmazási törvény csapta ki a biztosítékot: mint írják, a veszélyhelyzet határidő nélküli kitolásának lehetősége miatt aggódnak kifejezett. Az aláírók szerint a felhatalmazási törvény ilyen formában való elfogadása megsérti a liberális demokráciák és az európai értékek alapelveit - írta a 24.hu.

Írnak arról is, hogy egy ideje követik a jogállam leépítését Magyarországon, aminek az egyik eredménye lett a Fidesz EPP-tagságának felfüggesztése. Azonban a 13 aláíró szerint a felfüggesztés nem elég, és ki kell zárni Orbánékat a pártcsaládból. Azt is felvetik, hogy az Európai Bizottságot is maximálisan támogatják, hogy nagyobb erővel lépjen fel a magyar jogállami helyzet miatt. A levelet két belga, egy cseh, egy dán, egy finn, egy görög, egy litván, egy luxemburgi, egy holland, egy norvég, egy szlovák és két svéd konzervatív, illetve kereszténydemokrata párt elnöke írta alá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újra berobban a vámháború? Trump elővette a fegyvereket
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:39
Az amerikai elnök szerint Kína megsértette az egyezményt.
Makro / Külgazdaság Csalódást keltő hírt kaptak a németek
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 17:22
Nem csökkent az infláció tovább.
Makro / Külgazdaság Megakadtak a kínai-amerikai tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:57
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Trumpnak és Hszi Csin-pingnek személyesen kell majd kimozdítani a megbeszéléseket a holtpontról.
Makro / Külgazdaság Erre büszkék Nagy Mártonék
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:08
Soha nem látott ütemben töltik és költik a SZÉP-kártyákat a magyarok.
Makro / Külgazdaság Már megint sárgulhatunk az irigységtől ezt az inflációs adatot látva – az elemzők sem értik, hogy sikerült
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 11:24
Ott már csökkentek is az árak áprilishoz képest.
Makro / Külgazdaság „Kedvezőtlen meglepetés” – az elemzők sem számítottak erre az újabb csúnya adatra a magyar gazdaságból
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 10:04
Csak a turizmust tudta javítani a mérleget.
Makro / Külgazdaság A költségek nőttek, az euró drágult – vajon mi történt a magyar ipari termelői árakkal?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 09:47
A tavalyi adatokhoz képest látványos a változás.
Makro / Külgazdaság Most már komolyan aggódik az Orbán-kormány a brüsszeli eljárás miatt?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 08:21
Valós fenyegetésnek tartják az ország szavazati jogának felfüggesztését, és ez belpolitikailag is megrengetheti a kormányt.
Makro / Külgazdaság Fokozódik a vámkáosz: most épp Trump örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 07:29
Szerdán egy bíróság felfüggesztette a vámokat, most egy másik felfüggesztette a felfüggesztést. Mi lesz ebből?
Makro / Külgazdaság Nagy Márton rendelkezett egyet az éjjel – itt vannak a részletek
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 06:33
Kiderült, pontosan hova és mikor érkeznek a kötelező falusi ATM-ek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG